Csak egyetlen egy szó, mely Ammianus Marcellinus római tábornok és történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható, mégis sokat elárulhat a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről. A történet szerint Kr. u. 359-ben a medence népe fellázadt a II. Constantius római császár által kiszabott súlyos adók miatt. A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott. Mivel az uralkodó az őslakókkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!”
A sértésként használt szavak elhangzása után, (amit a történet lejegyzője tévesen az itt élő nép csatakiáltásának gondolt: ... „marha, marha, quod est apud eos signum bellicum, exclamavit ...” azaz „marha marha, amit akkor kiáltanak, amikor csatába mennek”) fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját. A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg. Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.
A fent idézett sértő szavak a mű egy 1693-as kiadásában, a 246. oldal 14. sorában olvashatók. A történet leírása a következő lapon folytatódik.