Csillagösvény

»A Nikolsburgi székely rovásábécé Napjelképei

2023. április 15. - Csaba vezér

A székely írásrendszer szófői

A székely írás legkorábban lejegyzett ábécéjével foglalkozó tanulmányokban azokat az írásjegyeket elemeztem, amelyek eredetileg nem egy hangot vagy szótagot, hanem egy-egy fogalmat jelöltek. Ezek a szófők az emberiség ősvallásának egyik legelső szimbólumai voltak. A búzamagra hasonlító usz[1] valamint jeni[2] olvasatú jelképpel a mindenség forrása utaltak, a „tprq” betűsorral jelölt szimbólumról pedig bebizonyosodott, hogy az nem a latin „temperius”[3] szónak a jele hanem, mint ahogy azt egyébként a jel alakja is nyilvánvalóvá teszi, egy életfát, tetejetlen fát stb. ábrázol. A „tprq” hangzósítás szabályos feloldásával a növény régi magyar nevét is sikerült meghatározni, ami a nyelvi párhuzamok alapján „tepere requ” volt.[4]
Voltak-e székely írásrendszerben szófők? A kérdésre adandó választ Telegdi János a székely rovásírással foglalkozó Rudimenta[5] című művében és Veit Goilel székely írással kapcsolatos ismertetőjében találjuk meg. Telegdi nem világosan fogalmazott ugyan, de megemlítette és három jelpéldával igazolta, hogy a székelyeknek a felsorolt rovásbetűkön kívül vannak olyan, szerinte nem meghatározható betűkből álló szótagjelei[6], amit az említett népcsoport, szófőknek („capita dictionum”) hív.[7] Goilel ennél jóval közérthetőbben fogalmazva írta le, hogy a székelyeknek saját írásuk van és olyan betűket is használnak, amelyek egy szót vagy egy teljes mondatot jelentenek. Az utóbbi állítások tükrében kijelenthető, hogy a székely írás történetének kutatói tévesen értelmezték a szófők megnevezésére használt „capita dictionum” meghatározást, többek között Csallány Dezső is, aki szerint [...] „ezek szimmetrikus rovás jelek, amelyek bevezetői a szövegnek.” Csallány elméletében az arányos kialakítású rovásjelek azt segítették elő, hogy [...] „a szavak feje félreérthetetlen legyen, akár jobbról, akár balról róják is a szöveget, vagy pedig felezik a rováspálcát. Mikor ezek értelme a tudatból kiveszett, féreghez hasonló szótagjegyeket az írás tréfás elemének tekintették.”
Németh Gyula a szófőkkel kapcsolatban így vélekedett: „Hogy mi az a capita dictionum (szavak, mondások fejei), az egészen homályos és azt sem tudjuk, milyen magyar kifejezés fordítása lehet ez. Ezek eredetileg részint talán egyszerű jelek (mb) részint talán ligatúrák (ant) s csak furcsa alakjuk miatt kerültek egy csoportba „capita dictionum” néven” [...]
 Meglátásom szerint a székely írás szófőire utaló latin „capita dictionum” meghatározás nem arra vonatkozik, hogy ezek a rovásjelek bizonyos kifejezések szókezdő szótagjának a feltüntetésére vagy éppen mondatkezdő rovásjelekként használták, hanem arra, hogy a gondolat közlésének legkorábbi írásjegyei, tulajdonképpen a legelsőként lejegyzett szavak voltak. Ezek az ősi fogalomjelek többek között a székely rovásbetűknek is az alapjelei lehettek. Tehát a különböző és csak egyetlen egy beszédhangot jelölő írásrendszerek megalkotásakor ezekből a szimbólumokból emelhették ki az egyes rovásbetűket oly módon, hogy hangértékül ‒ a szavak jelentését mellőzve ‒ az adott szimbólummal jelölt fogalom első hangzójának a hangértékét kapták és azokat önálló betűként kezdték el használni.
Az ’atya, apa’ jelentéssel rendelkező cheche olvasatú szófőt elemző A Nikolsburgi ábécé „echech” jelzetű rovásbetűjének olvasata, jelentése című tanulmányban már megemlítettem, hogy az összetett rovásbetűk, szófők fogalomértékét nem a föléjük írt betűcsoportnak az írásirányát követve kell meghatározni. A tárgyalt rovásjeleket ugyanis nem pusztán az alaki hasonlóság alapján csoportosították, hanem egyúttal olyan rovásbetűk után helyezték el, amelyek hangértéke megegyezik az adott szimbólummal jelölt kifejezés első betűjének a hangértékével.
Ebben a tanulmányban a Nikolsburgi ábécé újabb három rovásbetűjének, pontosabban szófőjének a jelentését kísérelem meghatározni, melyek gyökerei, a párhuzamba állítható szimbólumok időbeli előfordulásai alapján, több ezer évvel ezelőttre, az írás kialakulását megelőző időszakra nyúlnak vissza.          

Az „and” jelzetű szófő

Csallány úgy vélte, hogy az „and” rovásjelben, az András név rövidítése rejlik és csak a >d< rovásbetű átlós mellékvonala azonosítható.
A „and” hangzósítás helyes feloldásának és jelentésének a meghatározásakor abból indultam ki, hogy a szófő ‒ az alakjából ítélve ‒ leginkább az ősi társadalmak hitvilágában központi szerepet betöltő csillag, a Nap stilizált képét adja vissza. Ennek az elképzelésnek az volt alapja, hogy a sumer képírásban az „and” szófőhöz hasonlító képjelet ugyancsak vallási értelemben használták, dingir ’istenség’ és an ’ég’(bolt) jelentéssel. Ezen felül a tárgyalt rovásjelek párhuzamai olyan, a mindennapi életben gyakran használt eszközökön, orsógombokon, amuletteken, tükrökön, tányérokon stb. találhatók meg igen nagy számban, melyek az égbolt illetve a Nap leképezései voltak.
Mivel ez a szófő a d hangértékű rovásbetű után következik, egészen biztos, hogy a keresett kifejezésnek is ugyanez kezdőhangja. A hangzósításban jelölték ugyan, de az >a< és az >n< rovásjel nem azonosítható. Ez akár lehet egy figyelmetlenségből fakadó másolási hiba is, de mivel a Marsigli-féle rovásábécében és Telegdinél is található egy olyan, elemeire is bontható rovásjel, amivel az írásemlékek tanúsága szerint valóban egy nd hangkapcsolatot[8] jelöltek, nem valószínű, hogy ezt a Nikolsburgi rovásjelet rövidítés gyanánt szintén ennek a hangkapcsolatnak a feltüntetésére használták. A rovásjel hangzósításának a feloldásához a fentebb felvázolt módszert alkalmazva ‒ ezt kell használni az „emp” és az „vnc” szófőknél is ‒
a csillag alakú rovásjel véleményem szerint a dan szónak volt a jele. 

nikolsburgi_dana.pngA Nikolsburgi dan szófő

A dan szó jelentésének a meghatározása a különböző nyelvcsaládba sorolt nyelvek segítségével történt.

Szanszkrit:
daṉh ragyogni, ég.
tan 3. ragyog (mint a fény), kiterjeszteni, nyúlik, terjed, szétszóródik, felé terjed, elérni.[9]
daina egy napra vonatkozóan, napi.

Sino-tibeti nyelvcsalád (ŋ=ng):
Ókínai: tɑ̂n/tɑ̂n- (Karlgren) hajnal, reggel; fényes.
Közép kínai: tanH hajnal.
Kínai: dàn hajnal.
Tangkhul: thən, thəŋ hajnal.
Bodo: dan reggel, hajnal.
Nága: tanüp reggel.
Gyalrong: ta'naj, ta'nap̚ta-naptɑ nɑp,  ta'naᵐ reggel.
Tamang: ²nentaŋ reggel.
Keleti kiranti: taːn reggel.
Na-hszi: dɑ˥ nɑ˩ reggel.
Északi csin: -taːŋ / ˋtaːn fényes; taːŋ² / taːn³ ragyog.

Altaji nyelvek (ŋ=ng):
Ujgur: taŋ hajnal, reggel.
Közép török: taŋ hajnal.
Üzbég: taŋ hajnal.
Oszmán: daŋ, taŋ hajnal.
Krími-török: daŋ hajnal.
Türkmén: daŋ hajnal.
Jakut: tyŋ hajnalcsillag (magyar: esthajnalcsillag → Vénusz).
Azeri: danla reggel.
Csagatáj: taŋ, taŋla reggel, hajnal.
Kumik: tyŋŋyla reggel.
Ojrot: taŋdaүy reggel.
Teleut: taŋdaүy reggel.
Csuvas: tunᴅikun hétfő.
Szojon, Szojot: dārta holnap.
Hakasz: taŋ, ṭan hajnal; taŋ attı hajnalodott; taŋda reggel.
Kipcsak: taŋ hajnal; ṭan, dan, tan holnap; ṭankuş (ksz. ṭonkus) a hajnal madara.
Koman: taŋ erte reggel; taŋda holnap.

Gael:
madainn /madɪNʲ/, maidne (ír madain; francia matin; olasz matina) reggel, hajnal.
mhadainn reggel.

Több, mint valószínű, hogy a dan kifejezés és annak hangalakjában módosul változatai találhatók meg az alábbi hitvilágbeli nevekben:

Sumer:
dingir Istenség, égbolt.

Etruszk:
Tinia, Tina, Tin Az etruszk mitológiában főisten, a napfény istene, Uni férje.

Ótörök: tengri ég, mennyország.
Közép török: tengri Isten.
Török: tanrɨ Isten.
Tatár: tängre Isten.
Üzbég: tangri Isten.
Ujgur: tängri Isten.
Sárga-ujgur: tenger ég, mennyország.
Azerbajdzsáni: tanrɨ Isten.
Türkmén: tangrɨ Isten.
Hakasz: tigǝr ég, mennyország.
Sór: tegri ég, mennyország.
Ojrát: tengeri Isten, ég, mennyország.
Csuvas: tora ég, mennyország.
Jakut: tangara Isten.
Dolgan: tangara Isten.
Tuvai: dēr ég, mennyország.
Tofalar: dēre ég, mennyország.
Kirgiz: tengir Isten, ég, mennyország.
Baskír: tängre Isten.
Balkár: tejri Isten, ég, mennyország.
Karaim: tangrɨ, tengri Isten.
Karakalpak: tängir Isten.
Szalár: tanru Isten.


Jelpárhuzamok

A sumer, a trójai és a szarmata sugaras Napábrázolásokhoz viszonyítva a Nikolsburgi dan szófő alakja már egy fokkal letisztultabb. A középen egy pontban egymást metsző vonalak száma eggyel kevesebb, a jel mindösszesen három vonalból áll.
A bronzkori eredetű (i.e. 2650) kínai Ku-wen egyik írásjele, ha nem is a jelforma, de az azzal jelölt fogalom hangalakja és jelentésbeli összefüggései, szintén a Nikolsburgi szófő értelmezéséhez visznek közelebb. A felkelő Napot ábrázoló kínai írásjegy ugyanis a tan szónak volta a jele, ami a kínai nyelvben szintén ’hajnal’ jelentéssel rendelkezik. A luvi írás ’csillag’ jelentésű hieroglifája valamint a Trója feltárásakor előkerült és a Napot tükröző égetett agyaggolyónak az élet virágát idéző díszítése ugyancsak a fény, a ragyogás egyik leggyakoribb ábrázolásmódja. 

sumeran1.pngA sumer írás dingir ’istenség’ valamint an ’ég’ jelentésű képjelének változatai

trojaorsogombok.pngNapjelképek trójai orsógombokon
/Schliemann közlése nyomán/

dan_fuggok0_1.pngNapábrázolások a Fekete-tenger északi vidékén előkerült szarmata tükörfüggőkön (i. u. II-III. század)
/Szolomonik közlése nyomán/[10]

kuwentan.pngA kínai Ku-wen tan ’hajnal’ jelentésű piktogram[11]
/Faulmann közlése nyomán/

luvi_csillag.pngA luvi ’csillag’ hieroglifa

troja.pngTrójai agyaggolyó (Napgömb)
/Schliemann közlése/


A Nikolsburgi szófő formai párhuzamai valamint a hozzá társított dan fogalom ’hajnal’ illetve ’ragyog’ jelentése egyértelműen igazolja, hogy ez az írásjegy valóban a  fénysugarakat szóró Nap egyik letisztultabb megjelenítése, ami egyúttal a székely ábécé megalkotásakor a d hangértékű rovásjel alapjául szolgálhatott.[12]


Az „emp” jelzetű szófő

A szófőnek ábécében elfoglalt helye az alakbeli hasonlóság alapján, akár az ugyancsak mandorla alakú, két oldalán rövid mellékvonalakkal ellátott, ü hangértékkel rendelkező rovásbetű után is állhatna, de mivel a szimbólummal jelölt kifejezés első hangzója azonos az előtte álló rovásbetű hangzójával, az a megfelelő helyre, azaz a >p< rovásbetű mellé került. A szófő fölé írt hangzósítás nem pontos, mivel ‒ ha abból indulunk ki, hogy a szimbólum a székely írásrendszer egyik alapjele volt, melyből önálló beszédhangot jelölő írásjegyeket emeltek ki ‒ a hangzósításban jelölt >m< rovásbetű nem azonosítható, a >p< és az >n< viszont igen. Mindezek alapján a rovásjel fölé az anp betűcsoportot kellett volna írni, melynek olvasata pan.          

emp.pngA pan szófő

A pan szó jelentésének meghatározása

Proto-kelta (p>b):
bāno fehér, csillogó.

Aveszta (zoroasztriánus szent könyv):
bānu fénysugár.

Szanszkrit:
bhā 1. ragyogni, fénylő vagy világos, csodálatos vagy gyönyörű, feltűnő vagy előkelő, megjelenni, látszani, lenni, létezik.
bhā 2. fény, fényesség, csillogás, szépség.
bhāna megjelenik, láthatóvá válik, világos.
bhānu megjelenés, fényesség, fény, fénysugár, a Nap, szépség.

Akkád:
nabâtu ragyogni.
napāhu fújni; felragyog; emelkedés.

Magyar (hangátvetéssel):
Nap (bolygórendszerek központi égiteste).
nap időszak.

Jász–latin–magyar szójegyzék /1422?/
ban nap.

Sino-tibeti nyelvcsalád:
Keleti tani: a nap reggel; ba-nap ma reggel.
Koch: manap reggel.
Jingpho: mənàp (kora)reggel.
Lepcsá: náp-lúk nappal és éjszaka, reggel és este.
Gyalrong: ta'nap̚ta-naptɑ nɑp reggel.
Burma: nap⁵⁵ mɔ⁵¹ reggel; nap³¹ sɔn⁵⁵ reggel; nap²¹ kjo̱⁵⁵ reggel.
Puiron: ban fény (világos).
Konyak-csang: nap³³ nɯŋ³³ reggel.

Planetarium Babylonicum (csillagképek, égitestek):
290. nabú Napfelkelte/lemente világos csillaga.

Pantheon Babylonicum (istenségnevek):
227. dNab.


Ógörög (p>f):
φαίνω (féno) fénylik
φανός (fanosz) világítótest, lámpa.

A ragyogó Nap látványát leíró pan szó egyik származéka, mint tulajdonnév, a görög mitológiában is megtalálható. A mítosz szerint Kronosz elsőszülött gyermeke Phanes volt (ógörög Φάνης, ksz. Fánisz), akit a fény és a jóság istenének tartottak. Ez a név az etimológiai szótárak szerint ’fényhozó’ ill. ’ragyogó’ jelentéssel rendelkezik, melynek szótöve a ’ragyogó’ jelentésű PIE bha-.

Magyar (p>f):
fény.
Az UESZ szerint a fény szavunk „Bizonytalan eredetű, esetleg ősi örökség; A szótő finnugor kori, magyar képzéssel. A szótőhöz vö.: – fehér; az indoeurópai nyelvekben meglevő jelentéstani párhuzamokhoz vö.: ol. bianco ’fehér, világos színű’, (R.) ’világos, fénylik, ragyog, csillog’; ném. (kfn.) blank ’fénylő, ragyogó, csillogó; fehér, világos színű’; stb. A szóvég -n ~ -ny névszóképzőnek tűnik; vö.: –gyertyán, –sovány stb.

Dravida nyelvek (p>f>v):
Tamil: veṇ fehér, tiszta, ragyogó, fényes.
Malajalam: veṇ fehér, fényes.

Albán:
fener fényszóró, lámpás, jelzőfény, fény, lámpa, világítótorony.

Codex cumanicus 1294/95:
Kun: fanar lámpa.
Perzsa: fenus lámpa.

Perzsa:
fānūs, fanār világítótorony.
fanūs jelzőfény, lámpa.

Jelpárhuzamok

A luvi képírás (i. e. 15. század – i. e. 7. század) jelenleg nem meghatározott szóértékű, Nap jelentéssel rendelkező fogalomjelei esetében a Nikolsburgi szófő oldalra nyúló mellékvonalai még jóval képszerűbben jelennek meg. A luvi írásjegyhez hasonló ábrázolásmód figyelhető meg a női alakot formáló szkíta csüngődíszen is.

luvinap1.pngA luvi írás ’Nap’ jelentésű logogramjai

blatnica.pngA Napistent ábrázoló szkíta csüngődísz
/Hallstatt kultúra, i.e. 8. század, Blatnica. Fotó: Vágó Ádám/

Harangozó Imre, Újkígyós határában egy szántóföldön talált egy edényaljból készített orsónehezéket[13], melynek felületére a Nikolsburgi pan szófővel alakilag szinte teljes mértékben megegyező jelet karcoltak.

ujkigyosi3.pngAz újkígyósi orsókorong a Nap jelével
/valószínűleg honfoglalás kori/


A szófő, különböző személyek által a XVI-XVII. században összeállított székely rovásábécékben megadott hangzósításainak az eltéréseiből arra lehet következtetni, hogy az idők folyamán nemcsak az eredeti jelentés merült feledésbe, hanem már a szófőben rejlő rovásjeleket sem tudták azonosítani. Ezen felül még az írásjegy alakja is megváltozott. A pan szófő a Szegedi Zsigmond-féle ábécében, ami az „összetett betűk” közé került, „emb”, Telegdinél „amb”, a Bolognai ábécében pedig „enb” betűcsoporttal hangzósították, de Kájoni Jánosnak a Telegdi-féle ábécé másolatának tartott jelsorban az „omb” átírás is előfordul. A Konstantinápolyi rovásfeliratban /1515/ az alapforma ‒ úgy, mint az előzőek esetében ‒ kör alakú, amit a rovó mb hangértékkel alkalmazott a „Szelimbök” név lejegyzése során.

szelimbok.jpgA Konstantinápolyi felirat (1515) részletének olvasata balról-jobbra: „Szelimbök”
/másolat/

Luigi Ferdinando Marsigli gróf másolatában őrződött meg a Székelyföldön talált botnaptár rovásfelirata, melyben ugyanezt a jelet az Ambrus keresztnév leírása során használták.

ambruzs1.jpgA rovásbetűkkel lejegyzett „Ambruzs” (Ambrus) név a Gyergyói botnaptárban

Telegdi az „amb” jelzetű rovásjel mellett, egy hasonló jellegű írásjegyet is közölt, mely fölé hangértékül „tpru” illetve az erről készült másolatokban „tprŭ”, „tprű”, „tptrū”, „tptrű”, „pthrü”, „tpru”, „pru” van írva. Ugyanez a jel Kájoninál „pthru”, Szegedinél pedig „ptrű” hangzósítással található meg.     

tpru_formak1.png

Kájoni János az általa lejegyzett eredeti rovásábécében a Nikolsburgi pan szófőnek már a tovább egyszerűsödött, „félbevágott” változatát is közölte, ami nála az >n<, az >a< és a >p< rovásbetűk ligatúrája. A rovásjel alá, időszak értelemben, a „nap” szót írta és a rovásmutatványában is ezt az összerovást alkalmazta a „napról napra” szavak lejegyzésekor. Ez az adatforrás ‒ függetlenül attól, hogy Kájoni ismerte-e vagy sem az eredeti jelformát és annak jelentését, hangértékét ‒ már pusztán a két jelforma, a Nikolsburgi pan és a Kájoni-féle „nap” ligatúra közötti alakbeli hasonlóság és az általa bemutatott írásjegyhez társított jelentés is igazolhatja, hogy a Nikolsburgi „emp” és más ábécék „amb”, „omb” hangzósítása valóban hibás és alátámasztja az általam meghatározott pan olvasat helyénvalóságát is.

a_nikolsburgi_pan_szofo_alakvaltozatai2.pngA Nikolsburgi pan szófő alakváltozatai[14]


A felvázolt összefüggéseket figyelembe véve a Nikolsburgi „emp” rovásjel eredetileg a ’fény’ jelentéssel bíró pan szónak volt a képjele, ami a székely ábécé megalkotása során a >p< és az >n< rovásbetűk forrásjele lehetett.

Az „vnc” jelzetű szófő

Csallány Dezső szerint az „vnc” rovásjel az ábécé egyik ligatúrája [...] „mely az „en” uk (többes szám!) jelnek tükörképszerű ábrázolása. Felületes elbírálásra ak+ak összetételnek látszik. A székely-magyar rovásírás veláris[15] kapcsolata őrződött itt meg. Ez sem számít ligaturának, hanem a „capita dictionum” csoportjába sorozandó. Már a XV. század közepén is érthetetlen összetételű és téves magyarázatú volt.”
Csallány tehát a székely-magyar rovásírásnak az egyik elkülönülve kialakult és uk hangértékkel rendelkező jelének vélte az „vnc” betűcsoporttal hangzósított rovásjelet, melynek párhuzamait a türk rovásírásban vélte megtalálni.[16]
Csallány valószínűleg nem tudott róla, de lehetséges az is, hogy a rovásjel értelmezése során nem vette figyelembe azt a tényállást, hogy ennek az írásjegynek rendkívül sok alakbeli párhuzama van. Az X alakú, a végein rövid vonalakkal ellátott rovásjel, az egyik legősibb és a régészeti leleteken leggyakrabban előforduló szimbólum, ami a jó szerencse, a Nap és a halhatatlanság jelképeként használt szvasztika vagy más néven Napkereszt egyik változata. Alakja abban különbözik a szvasztikáétól, hogy a visszahajló karok nem egy irányba, hanem egymással szembe állnak. Mivel ez a szófő a felsorolásban az ak hangértékű rovásbetűt követi, a keresett fogalom is ugyanezzel, helyesebben egy zöngétlen veláris k hanggal kezdődik. A >n< rovásbetű íve itt nem ismerhető fel de, mint ahogy az az alábbi leleteken látható, a szimbólumnak több olyan változata is van ahol az X alak visszahajló vonalvégeit ívesen rajzolták meg. Az ábécét megörökítő iratban a hangzósításban megadott v betű u, a c pedig k hangértékkel rendelkezik. Az >u< rovásbetű nem része a szófőnek, a magánhangzó jelölése az olvasat meghatározásának az elősegítése céljából tüntethették fel, amit úgy, mint a másik két szófő esetében, a mássalhangzók közé kell beolvasni. Mindezek alapján az „vnc” rovásjel a kun szónak volt a jele.

nikolsburgi_kun.pngA kun szófő

A kun szó jelentése az altáji nyelvekben:

Üzbég: kun Nap, nap; qujɔš Nap.
Kun: kun Nap, nap.
Sárga ujgur: kun Nap, nap.
Csuvas: kon nap; xǝʷvel Nap.
Ujgur: kün Nap, nap; qojaš Nap.
Ótörök: kün Nap, nap; küneš Napos hely; isig qujaš Napmeleg.
Közép török: qujaš Nap; küneš Nap; kün Nap, nap.
Török: gün nap; güneš Nap; gujaš Nap.
Karahánida: kün Nap, nap; qujaš Naphő; küneš Napos hely.
Tatár: kön Nap, nap; qojaš Nap.
Azeri: gün Nap, nap; günäš Nap.
Türkmén: gün Nap, nap; güneš Nap, Naphő; qujāš Nap.
Hakasz: kün Nap, nap.
Sór: kün Nap, nap; qujaš Nap.
Ojrát: kün Nap, nap; qujaš Nap.
Halaj: kin, kün Nap, nap; kinäš Napfényes.
Jakut: kün Nap, nap; kuj̃ās hőség.
Dolgan: kün Nap; kuńās hőség.
Tuvai: xün Nap, nap.
Tofalar: xün Nap, nap.
Kirgiz: kün Nap, nap.
Kazak: kün Nap, nap.
Nogáj: kün Nap, nap; qɨjas Naphő.
Baskír: kön Nap, nap; könäs Naphő; qojaš Nap.
Balkár: kün Nap, nap.
Gagauz: gün Nap, nap; güneš Nap.
Karaim: kün Nap, nap; küneš Nap; qujaš, qujas Nap.
Karakalpak: kün Nap, nap; qujaš Nap.
Szalár: gǖn Nap, nap.
Kumik: gün Nap, nap; güneš Nap.

Sumer:
kun2 ragyog (a
kkád: nabâtu ragyogni) /The Pennsylvania Sumerian Dictionary/

Jelpárhuzamok

A Nikolsburgi kun szófő legkorábbi magyarországi előfordulását egy a késő bronzkor elejéről származó tárgyon fedeztem fel. A rovásjelet a Tószeg-Laposhalom lelőhelyen szórványleletként előkerült madár alakú csörgőn, a tárgy felfüggesztését szolgáló kurta szárnyak alá helyezték el. A madár számos nép mitológiájában szoláris szimbólumként jelenik meg.[17]

toszeg.pngÉgetett agyagcsörgő (i. e. 2000-1800)
 /Fotó: Vágó Ádám/


A rovásjel egy jóval későbbi keltezésű kőfaragványon, az ún. Pécsi címerpajzson is megtalálható, a heraldikai baloldali negyed alsó részében. A kun szófőnek a rovásfeliratos címerpajzson való használata amellett, hogy a tényleges jelentésének a tisztázását is nagymértékben elősegítette, egyben perdöntő bizonyítékként is szolgálhat, mert alátámaszthatja azt, hogy ezt a jelet valóban a kun fogalom és nem az -unk, -ünk igerag vagy az nk[18] hangkapcsolat lejegyzésére használták. Ugyanis a harántnégyelt címerpajzs mezőiben meglévő címerképek helyett valószínűleg azokat a szavakat rótták, amelyekkel az egyes alakokra utalhattak, köztük az egyik leggyakrabban használt címerképre, a Napra, amit a kun olvasatú és ’Nap’ jelentéssel bíró szófő felhasználásával tüntettek fel. A kőfaragvány tehát nem egy sírfelirat része volt, mint ahogy azt korábban Forrai Sándor az általa meghatározott olvasat alapján gondolta, hanem egy címerpajzs címerképeinek szokatlan, példa nélküli ábrázolása lehet.    

ko_1.pngRovásfeliratos címerpajzs (XIII. sz. vége – XIV. sz. eleje)
/forrás: facebook.com/kincsesbaranya/

Trója városának feltárása során számos olyan orsógomb került elő, melyeken szintén megtalálható a kun olvasatú Napjelkép és annak különféle változatai. A szimbólum a szarmata tükörfüggőkön is megtalálható.

orsogombok.pngTrójai orsógombok (bronzkor)
/Schliemann közlése/

dan_fuggok0_2.pngNapjelképek a Fekete-tenger északi vidékén előkerült szarmata tükörfüggőkön (i. u. II-III.)
/Szolomonik közlése/

 

Összegzés

Ebben a tanulmányban a Nikolsburgi rovásábécé jelsorából további három rovásjelnek a szóértékét határoztam meg, amelyekről szintén bebizonyosodott, hogy egykor valóban szófők, azaz az elsőként lejegyzett fogalmak voltak. Ezek a következők:
1. „and” → dan → hajnal, ragyog.
2. „emp” → pan → fény, Nap.
3. „vnc” → kun → Nap.

A tárgyalt szófőknek az összefüggésrendszere egyértelműen igazolja, hogy azokat eredetileg nem különböző hangkapcsolatok pl. mb, nd, nk stb. jelölésére hozták létre. Ezeknek a szimbólumoknak a keletkezése egy jóval távolabbi időszakra tehető, amelyek minden kétséget kizáróan az ősi egyetemes hitvilághoz, a Napkultuszhoz kötődő fogalomjelek voltak. Úgy tűnik, hogy a hangjelölő írásrendszerek megalkotása során ezek a fogalomjelek az egyes írásjegyek alapjául szolgálhattak.
A székely ábécében, az ótörökével egyetemben, több olyan rovásjel is található, melyeket ezekből az ősi szófőkből emelhettek ki. Az ótörök írásrendszerben a formai hasonlóságok és a türk nyelveknek a Nap megjelenési formáit, tulajdonságait kifejező szavai alapján az ng, nt hangkapcsolatnak és a d hangot jelölő rovásbetűnek lehetnek szófő előzményei. A p hangértékű rovásjel jenyiszeji alakváltozatainak a segítségével kitűnően szemléltethető az írásjegy kialakulásának, fejlődésének, egyszerűsödésének a folyamata. A pan szófő kettéválasztásával megalkotott írásjegynél megtartották az alapjel íves formáját, de a főszárra húzott mellékvonalak száma már egyel csökkent majd végül a főszár elvesztette a görbületét és végül csak egy mellékvonala maradt. A talaszi és az orkhoni rovásbetűk estében a főszár már egyenes vonalú és a mellékvonalak száma ‒ a székely >p< rovásjelhez is viszonyítva, melynek három mellékvonala van ‒ is csak egy.    

otoroknapbetuk.pngAz ótörök írásrendszer valószínűleg Napjelképekből képzett írásjegyei

A Nikolsburgi ábécé eredetijének a lejegyzője három különböző alakú, de egyaránt a legősibb valláshoz, a Nap tiszteletéhez kapcsolódó szófőt gyűjtött össze, melyek minden bizonnyal a népvándorlás során a Kárpát-medencében letelepedett, de más-más anyanyelvű népcsoportok hitvilágának a jelképrendszeréből származnak. Ugyanis az ábécé szófőinek az értelmezése során kapott eltérő hangalakú de egyaránt a fényt és meleget sugárzó Napunkra vagy egy távoli csillagra vonatkozó kun és pan kifejezések a különböző nyelvcsaládokba (altaji, indoeurópai) sorolt nyelvek szókincsének a részét képezték és képezik még napjainkban is. Az égitestek nevei és a természeti jelenségeket leíró szavak az akkori társadalom mélyen gyökerező és szilárd alapokon álló hitének a kifejező elemi voltak. Ezen felül, mivel ezek a kifejezések a nyelv legősibb korszakából származván az alapszókészletbe tartoznak, a kicserélődésüknek nagyon csekély volt az esélye. Éppen ezért ezek a különböző eredetű, hangalakú, de azonos jelentéssel rendelkező szavak akár a Kárpát-medence népvándorlás kori nyelvi- és etnikai sokszínűségét is igazolhatják. 

A tanulmányban elemzett szófőkből származtatható székely rovásbetűk az alábbiak:

szofok0.png

nk_nd.pngAz nk és nd hangkapcsolat jelölésére megalkotott ligatúrák a székely írásrendszerben

napjelkepek_parhuzam.pngA Nikolsburgi szófők jelpárhuzamai[19]

 

 

 

Antal Csaba

 

 

Jegyzet:

[1] Mivel a latin írás 9 rövidítőjelének önmagában mindig con vagy cum (ksz. kon, kum) jelentése volt egy másik értelmezés eshetősége is fennáll. 
[2] A Nikolsburgi ábécében a búzamagra hasonlító jelképnek a kétféle hangzósításból kifolyólag két jelentése is volt, az egyik a latin rövidítő jellel felülírt usz, a másik pedig a jenni (ez az olvasat az áthúzott ’tprq’ betűsor később javított és egy hullám alakú rövidítőjellel ellátott ’ÿni’ jelsor alapján lett meghatározva),  ami a hangalak alapján leginkább az ótörök yéni, a szanszkrit yoni kifejezésekkel hozható kapcsolatba.
[3] Máté Zsolt a „rejtélyes” betűcsoportot „temperius” (ksz. temperiusz) alakban oldotta fel, melynek jelentése ’korábban’. Ezt az olvasatot azzal próbálta meg alátámasztani, hogy az ábécé lejegyzője arra utalt a rovásjel fölé írt betűsorral, hogy „az ent jelet ’korábban’ (temperius) három cikk-cakkos áthúzással jelölt függőleges rovásként írták, később pedig eggyel.” Ez az elmélet már ott megdől, hogy a „tprq” betűsorban nincs m betű, a szó vázát képező mássalhangzók adottak, így a hangzósításban megadott, a keresett szó vázát képező mássalhangzók közé nem lehet önkényesen mássalhangzókat beilleszteni, csakis a hangzósításhoz szükséges magánhangzókat. Ráadásul a rovásjelek összevonásával megalkotott szójelben sincs >m< rovásjel, abból csakis a hangzósításban felsorolt betűkhöz tartozó rovásjelek emelhetők ki. Máté a tárgyalt jelkép ábécében elfoglalt helyét és ezzel együtt a rovásjelek sorrendjét is tévesen határozta meg, ami nem balról-jobbra, hanem a székely írás sorvezetésének megfelelően jobbról-balra halad. Elkerülte a figyelmét az is, hogy az első példányt lemásoló Philippi de Penczicz véletlenül kihagyta a felsorolásból a „tprq” rovásjelet, amit utólag a lap alján pótolt és egy kettős kereszt jellel megadta a szójel ábécében elfoglalt tényleges helyét. Tehát az eredeti iratban a „tprq” rovásjelét nem az „ent”, hanem az „est” jelzetű összerovás után jegyezték le.
[4] Az első szó a terebélyes jelentéssel rendelkező tepere, aminek rövidült változata a palóc tebe (tebefa: a magyar népszokásokban az életet, a termékenységet jelképező felékesített faág). A magyar nyelvtörténeti adatok és a dravida nyelvekben található alaktani egyezések, jelentésbeli párhuzamok segítségével meghatározott reku kifejezés pedig valószínűleg virág, ill. levél jelentéssel rendelkezik. Mindezek alapján a betűcsoport feloldásával kapott ’tepere reku’ legvalószínűbb jelentése ’terebélyes lombos (fa)’ vagy terebélyes virágzó (fa).
[5] Teljes cím: Rudimenta priscae Hunnorum linguae brevibus quaestinobus ac responsionibus comprehensa (A hunok régi nyelvének elemei rövid kérdésekben és feleletekben összefoglalva)
[6] Nyilvánvaló, hogy Telegdi a Rudimentában közölt és valóban szótagokat jelölő, de különböző hangértékű rovásbetűk összevonásával létrehozott írásjegyek alapján gondolta ezeket a szófőket is szótagjeleknek.
[7] A Telegdi által közölt és hüllőszerű jeleknek nevezett szófők: „ant”, „ptru” és „amb”.
[8] A rovásbetű alapja a rovás >n<, amit felső harmadában egy rövid rézsútos vonallal húztak át. Ezzel jelölték a >d< betűt. Ezt a betűkapcsolatot használta az ún. Bolognai rovásnaptár megalkotója is.
[9] A szótárban megadott jelentések közül az írásjegy képi tartalmának megfelelő meghatározások.
[10] Szolomonik a tükrökön lévő mintázatokat szintén a Nap, a fény ábrázolásának tartja. Minderről így ír: „Mit jelenthetnek a tükrökön lévő jelek? Ezek gyors felváltása a díszítésekkel arra utal, hogy a jeleknek nem volt gazdasági vagy gyakorlati jelentőségük: a különböző területekről származó, azonos képekkel ellátott tükrök sokasága nem teszi lehetővé, hogy ezeket tulajdonjegynek vagy a mesteremberek bélyegzőjének tekintsük. Talán nem véletlen, hogy a tükrök gyakran a Nap képét hordozzák, hiszen a kerek tükörkorong a régiek szemléletében is a Naphoz, a fényhez és a tükröződéshez kapcsolódhatott.”

[11] A Han-kori (i. e. 206 – i. sz. 220) jelforma alapja egy csodálatos égi tünemény, a napudvar, ami a fénysugaraknak, a 8-12 km magasban képződött fátyol- és pehelyfelhőkben levő jégkristályokról való visszaverődése során jön létre a Nap, ritkábban a Hold körül. A leggyakoribb formája: ʘ A körbezárt pont jelkép az egyiptomi írásban a ’fényes’ és a ’Nap’ jelentéssel rendelkező hieroglifák alapeleme. 
[12] Varga Géza korábban úgy vélte, hogy a székely írás d hangértékkel rendelkező rovásbetűjének az alapjele a sumer dingir jelentésű képjel lehetett. Napjainkban viszont már amellett próbál érvelni, hogy a >d< rovásjel a magyar hieroglif írás dana szójeléből alakult ki. Szerinte a dana szó az ősvallás egyik istenének volt a neve. Azonban ezek a következtetések, a fenti megállapításaim alapján, nem állják meg a helyüket. Ráadásul az utóbbi elképzelésének az alátámasztására idézett „Dana verje meg!” mondás ‒ melyben szerinte egy istenségre utalnak ‒ értelmezésében és a megemlített mitológiai lény jellemvonásának a meghatározásában is hibázott. Ugyanis az átkozódások alkalmával emlegetett Dana nem egy jóságos isten és nem is a folyók istene, hanem egy szörnyeteggé változtatott lény, egy démon volt. A Magyar tájszótárban a következő értelmezés olvasható: „Danna, Dana rossz szellem, ördög. Dana verje meg! (Zala m. Kresznerics F. Szótár 1.96). Danna bújjék bele! Danna vigye el! (Göcsej 1816. Nyr. XVIL508). Dana vigye! (Göcsej, Nagy-Lengyel Nyr. XIV. 140).” A Magyar nyelv szótárában: „Zalában is rossz szellemet jelent, melyre az átkozódók szoktak hivatkozni. Dana (manó) verje meg.”
[13] A használat során sebesen pörgő orsónehezékek és orsógombok a rajtuk lévő jelképek (égig érő fa, csillagok, Nap stb.) alapján nem pusztán a fonás segédeszközei, hanem a világ teremtéséről alkotott mítoszokban megemlített és a mindenség eredetét illetve a négy folyó forrását szimbolizáló köldöknek a kicsinyített másai voltak. Az észak-európai és ázsiai népek nagy része az ég köldökének, középpontjának a Sarkcsillagot tartja, amely körül az égbolt, az egész világ forog.
[14] A rovásjel alakjának a változatossága, torzulása abból fakad, hogy a jelnek több forrása is volt és a jelet megőrző ábécéket más-más időpontban különböző személyek másolták le.
[15] Mély magánhangzós.
[16] „A nikolsburgi ligaturák unk jele, mint mély magánhangzós kapcsolatú uk jel, előfordul a Kubán vidéki Karacsajevszk rovásfeliratában mint, qu jel, rokon kivitel mellett.” (Csallány)
[17] A perzsa mitológiában a Szimurg, a csodás madár, az égi hatalom jelképe, a felhő, a Nap és az égzengés megtestesítője. Kínában szoláris madár a kakas, a daru, a főnix és a páva is. A taoizmusban a varjú szintén a fény madara, aminek a Nap az otthona.
[18] Az nk hangkapcsolat jelölésére nem a Nikolsburgi-féle szófőt, hanem egy olyan ligatúrát használtak, amelyben a rombusz alakú >k< betűt az >n< rovásjel metszi.
[19] Egyes jelképeknek a táblázatban közölteknél jóval több alakváltozata és előfordulása van.

Irodalom:

Алтай Сәрсенұлы Аманжолов, Прототюркская руноподобная надпись на серебряной чашечке, 2003.
Anton Deimel, Pantheon Babylonicum, 1914.
Anton Deimel, Planetarium Babylonicum, 1950.
Czuczor Gergely-Fogarasi János, A magyar nyelv szótára, Pest 1862.
Csallány Dezső, A székely–magyar rovásírás emlékei (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
.
Элла Исааковна Соломоник, Сарматские знаки Северного Причерноморья, 1959.
Francis Joseph Steingass, A Comprehensive Persian-English Dictionary, 1892.
Gerard Clauson, An etymological dictionary of pre-thirteenth-century turkish, 1972.
Henry Schliemann, Ilios the city and country of the Trojans, 1880.
Karl Faulmann, Illustrirte geschichte der schrift, 1880.
Kuun Géza, Codex Cumanicus, 1880.
Martti Rӓsänen, Versuch eines etymologischen wörterbuchs der türksprachen, 1969.
Máté Zsolt, A székely rovásírás latin rejtélye, Nyelvtudományi Közlemények 98.
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary, 1872.
Németh Gyula, A magyar rovásírás (a Magyar nyelvtudomány kézikönyve II/2. füzet.).
Németh Gyula, Egy jász szójegyzék az Országos Levéltárban, A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (12. kötet, 1-4. szám), 1958.
Pál József-Újvári Edit: Szimbólumtár, 1997.
Ranko Matasović, Etymological dictionary of proto celtic, 2009.
Robert Archibald Armstrong, A gaelic dictionary, 1825.
The Pennsylvania Sumerian Dictionary
Szinnyei József, Magyar tájszótár I.
Сосланбек Якубович Байчоров: Древнетюркские рунические памятники Европы, 1989.
The Sino-Tibetan Etymological Dictionary and Thesaurus
The Tower of Babel
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary, 1984.
Új magyar etimológiai szótár
Vágó Ádám, A Kárpát-medence ősi kincsei, 2015.

»A Bolognai Rovásemlék „feltörhetetlen” mondatainak feloldási kísérlete

A Gyergyószéki botnaptár

Luigi Ferdinando Marsigli gróf 1690-ben, a Thököly Imre csapatai ellen szervezett hadjárat során Székelyföld keleti határvidékén, Gyergyóban talált rá egy székely betűkkel rótt fadarabra, melynek írásjegyeit papírlapokra másolta, majd azokat később az egyik kötetéhez csatolta. Marsigli, a szakirodalomban a megtalálási helye után Bolognai emléknek hívott rovásbejegyzéseket tartalmazó rész címlapjára a következő megjegyzést írta:

Gyűjtés a Székelyföldön élő szkíták nyelvéből, melyet a régi időkben egy fadarabra róttak, amely a mozgó ünnepeket bemutató naptár volt, azok használatára, akik elsőként tértek át a katolikus hitre. A fadarabról magam gyűjtöttem, és elküldtem itáliai gyűjteményembe, amikor Erdély szorosait elzártam.[1]

A kézirat-együttes székely rovásbetűkkel írt része a különböző ünnepeket bemutató, keresztneveket is felsoroló naptárt, bibliai hely- és személyneveket, egy hosszabb, többször áthúzott megfejtetlen szöveget és a székely ábécét foglalja magába. A vizsgálatok szerint az irat nagy része Marsigli keze munkája, de egy ismeretlen személy több helyen kiegészítette, vagy belejavított a gróf által írt székely betűsorba és néhol ez az egyén írta a rovásbetűkkel írt szavak alá az általa helyesnek vélt olvasatot. Pl. a 683r. oldalon a Zsófia név lejegyzésekor Marsigli kihagyta a betűsorból az >f< rovásbetűt, amit a B-kéz utólag az >u< és az >i< rovásbetűk alatt pótolt. Ezen felül az iratban több hiba is található, melyek egyértelműen Marsigli figyelmetlenségére, felületességére engednek következtetni. Például a 683r. oldal felső sorának harmadik egységében a bogszny (Bódogasszony) rövidítés lemásolása során B͜O összerovás helyett tévedésből először egy >k< rovásbetűt írt, amit végül egy vonással vastagon áthúzott. Ezek a hibák nem csak a figyelmetlenségből eredhetnek, hanem az is közrejátszhatott, hogy a fapálca felületének a sérülése következtében felismerhetetlenné vagy nehezen azonosíthatóvá váltak a rovásbetűk. Az sem kizárt bár, kevésbé valószínű, hogy a bot rovója faragta be tévesen az írásjegyeket. Több arra utaló jel van, hogy a rovó nem csak a naptárban, hanem az áthúzott szövegben is szórövidítéseket használt (a naptárban pl. bo.g → bódog), ami a székely írást és a magyar nyelvet alig vagy egyáltalán nem ismerő Marsigli, de még a másik, valószínűleg magyar származású személy számára is megnehezítette a helyes olvasat megadását. A 681r. oldalon lévő szöveg nagy részének és a bibliai nevek némelyikének a betűsora oly mértékben rontott formában lett lemásolva, hogy azzal sem Marsigli sem pedig a segítője nem tudott megbirkózni, néhol pedig egyértelműen kimutatható, hogy helytelen olvasatokat adtak meg.

abece2.jpgA Bolognai emlék ábécéje

681r_1.pngA 681r. oldal rovásbetűkkel írt szövege, amit Marsigli – a verso-ra írt megjegyzése szerint – a fadarab negyedik oldaláról másolt le
/A kép forrása: A székely írás emlékei/

A 681r. oldal szövegének korábbi átbetűzési és feloldási kísérletei

Az áthúzott szövegnek az olvasatára számos javaslat született, de számomra egyik sem elfogadható. Elsősorban azért, mert mindenki figyelmen kívül hagyta az irat egészében meglévő másolási hibákat és elírásokat. Az olvasatok kidolgozása során a hibásan lemásolt rovásjeleket is alapul vették, az egyes szavaknak a rossz betűsorrendjét nem állították helyre és a másoló hibája miatt a betűsorokból néhol hiányzó rovásbetűket – ezek többségében mássalhangzókat jelölő írásjegyek – sem használták fel. Ennek következtében nagyrészt összefüggéstelen, néhány esetben komolytalan olvasatok keletkeztek.
Az írás mondanivalója – az áthúzott szövegrész elején a minden gond nélkül feloldható rovásbetűk összeolvasása után kapott kifejezések jelentéséből kiindulva egészen biztos, hogy vallási tartalmú – néhány jól elolvasható, de a szöveg más-más mondatiban lévő szavaknak a tartalmi összefüggése, egy-egy helyesen leírt szótag valamint a keresztneveket felsoroló oldalak betűösszevonásainak a módszere alapján azonban kikövetkeztethetők a hiányzó rovásbetűk, meghatározhatók a tévesen lemásolt írásjegyek eredeti alakja és mindezek alapján a szavak legvalószínűbb betűsora.


Sebestyén Gyula javaslata:
Első sor: DN(éDeN?) SZ (lehet elválasztó rovott vonal is).
LATA(I?)RA(I?)MSZ(I?) N͜DMG MTH(E?) GYORTy (? Elválasztó rovat). HAP(L͜A?)T (HÁLÁT?) AGyUN͜K TNK OGy AG͜T(DT?)A : TO(E?)GyLSEG ATALVETAB͜OG(L ?) G (az első sor megismételt sorkapcsoló utolsó betűje)
Második sor: G͜TANOA (GeTANEA? LETANEA?) CZMJA N͜KOTKIRDOT GyÖMöLCsOLN͜C͜Z (GyÖMöLCsOL͜TÓ?) PeRS͜CsA (PeRSIA?). PANONIA SzaNISzLO.

Csallány Dezső olvasata:
Első sor: Éden. Égy lator, eszt írám, eszenden még. Máté. Dorottya. Hálát aggyunk Istennek hogy adta: Sz(en)t angyal sereg. Átalveret. A bódog-
Második sor: ságot adá önnön (?) d͜ ac  m͜ ija͜ tt. Ekonoszt, kirdend eszt. Gyümölcsön élenc. Perscsia. (Perzsia) Pannonia. Szaniszló. Áldás.

Németh Gyula, az elválasztó vonal után következő mondat kétharmadát a következőképpen oldotta fel: hálátaggyunkistennek: hogyag(=d)ta: to(=ke)gyelmesség átal

A 679r. oldal második sorának jobb szélén lévő rövid mondat és az azt követő szó átbetűzési és feloldási kísérletei:

Sebestyén Gyula átírása:
A͜NDO͜NyLZsIDONKVARSH  KNTSA

Csallány Dezső
olvasata:
Názáreti angyal | Zsidonok várasaiè városai /áthúzott szöveg/
Zsindoneusok városai (Zsinb(d?)oneusok városa)  Ekonosztásia
    

A 681r. oldal rovásszövegének elemzése, helyreállítása


A többször áthúzott betűsort, a ceruzával előre bevonalazott egységeken túl, egy függőlegesen húzott tintavonallal két részre osztották. A szöveg négy mondatból áll.

Az első szakasz rovásjeleinek helyreállítás nélküli átbetűzése a következő:

DNSzL͜ASzOPPMSzN͜DNMG    MTE    GyORG͜B

Az első mondatot alkotó szavak a rovásbetűk helyreállítása után:
 
Az első szó betűsora

denezs.png
1. D
2. N
3. Zs – A rovásfelirat megalkotója eredetileg egy >zs< betűt rótt a fába, de Marsigli a két mellékvonalat nem jelölte. Ennek a rovásbetűnek a lemásolásakor nem csak itt hibázott, hanem a 673.r oldalon a Kolozs név >zs< betűjének a jobboldali mellékvonalát is elhagyta, amit később egy másik személy pótolt.

Olvasata: Dínezs

A név általam megadott legvalószínűbb hangalakjának az alapja az, hogy a 677r. oldal felső sorában, a negyedik mezőben, a Dénes nevet a DINZs betűsorral írták le, melynek olvasata ugyancsak Dínezs. Az s hangot szintén a >zs< rovásbetűvel jelölték a botnaptár következő keresztneveiben: Kolozs, Ambruzs.

A második szó betűsora

laszo.png
1. L͜A – A betűk ily módon történő összevonását a 675r. oldal első sorában a László és a második sorban a Klára, a Bertalan valamint a 677.r oldalon a Lázár név lejegyzésekor is alkalmazták.
2. Sz
3. [L] – Az >l< rovásjel úgy, mint a 675r. és a 683r. oldalon lejegyzett László név esetében, szintén kimaradt a szó betűsorából. A 683r. oldalon utólag pótolták.
4. O – A betűnek, valószínűleg felületsérülés miatt, csak a felső mellékjele maradt meg, ezért Marsigli ezt a rövid ferde vonalat az előtte álló függőleges vonal részének tartotta és tévesen egy >t< rovásjelet jegyezhetett le, de a vastag áthúzás miatt nem állapítható meg, hogy a mellékvonal érinti-e vagy sem az >sz< rovásbetű főszárát.

Olvasata: László

A mondat elején tehát a Dínezs László személynév olvasható. A Dínezs vezetéknév a XVI. századi székely okmányokban és a XVII. századi összeírásokban Dénes, Dienes, Dyenes, Dienesi alakban is előfordul.

A harmadik szó betűsora

pap.png
1. P – Az áthúzás miatt csak a betű felső mellékvonala azonosítható, de az sem kizárt, hogy Marsigli lehagyta a két alsó mellékvonalat.
2. P – Szintén csak a felső mellékvonal látszódik.

Olvasata: pap

A negyedik szó betűsora
mezsende.png
1. M
2. Zs – Úgy, mint a Dínezs névnél, itt is hiányoznak a >zs< rovásbetű mellékvonalai.
3. N͜D 
4. Ë – A betűnek hiányzik az íves részt átlósan metsző két rövid mellékvonala.

Olvasata: mezsendë vagy mezsendé

A mezsende szó töve a mezs vagy mes (metsz), ami a tájnyelvek tanúsága szerint ’vág’ jelentéssel rendelkezik. A nyelvjárásokban ’levágott fiatal fa’ értelemben használták a következő, azonos szótővel rendelkező szavakat:
mezsdënye Háromszék m. Nyén, Bodola Erdélyi Lajos;
mesdëne Brassó m. Hétfalu Nyr. V.377;
mësdënë Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI. 527;
mesdenye Brassó m. Hétfalu MNy. V.346.

Az ötödik szó betűsora
meg.png
1. M
2. G

Olvasata: meg

A második mondatot alkotó szavak a rovásbetűk helyreállítása után:

Az első szó betűsora
mette.png
1. M
2. T
3. E – A rovás >h< betűre hasonlító írásjegy lehet, hogy másolási hiba, de itt ebben az esetben az é hangot jelöli. Ezzel a betűformával jelölték az e hangot a 675r. és 677r. oldalon az Imre, a 679r. oldalon a Bötlen névben és a 675r. oldalon a színe szóban.

Olvasata: metté

A metté szó szintén a metsz ige tájnyelvi változata, de ebben az esetben már nem valaminek a kettévágását, lemetszését, hanem egy felület bevagdosását, ebben a szövegkörnyezetben a rovásjeleknek a fába való bemetszésére vonatkozik.
A tájnyelvekben való előfordulása:
met (metni) metsz (Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI.527). Nem mették a szőllőt (Moldvai csáng. Nyr. III.4).
metél felszeletel, levág/szel, (késsel) hasogat, vagdos, farag, metsz, felhasít, kiszab.

A második szó betűsora
gyorgyoba.png
1. Gy
2. O
3. R
4. G͜B vagy Gy͜B – A rovásemlékben a ty hangot mindenhol a >t< rovásbetűvel jelölték, ezért teljességgel kizárt az, hogy az X alakú jel a >ty< rovásjele. Az utolsó írásjegy az eredeti forrásban G͜O͜B͜A vagy ha a mellékvonal metszette az X alak balra dőlő szárának alsó részét, akkor Gy͜O͜B͜A ligatúra is lehetett. A betűk egyberovását hasonló módon végeztek el, mint a 683r. oldalon az Albert név esetében, az A͜L͜B͜T betűk összevonása során.

Olvasata: Gyorgóba vagy Gyorgyóba

A helynév a kora középkori- és a korabeli iratokban a következő alakokban fordul elő.

A pápai dézsmák regesztrumaiban:
1332. évi regestrum Gyorgio.
1333 Georgio.
1334 Gorgio.

Oklevelekben, összeírásokban:
1462 Gÿorgio.
1463 Gyrgiv.
1465 Gyurgyu.
1466 Gywrgyw.
1495, 1504 Gyergyo.
1511 Gyergyó.
1511 Gijergio.
1528 Gurgio.
1537 Gergyo.
1568 Gijrgijo.
1576 Gyrgio.
1592 Girgio.
1602 Girgio.
1615 Gergio.
1614 Gjirgjo, Gyirgyo, Gyrgio, Gyergjo, Gyergyo.
1619 Gÿrgio, Gyergio.
1624 Gӱrgio.
1626 Gyrgio.
1630 Gyrgio.
1632 Girgio, Gyrgio.
1635 Gjorgjőn lakik; Gjergjoban lakik; Girgioban lakik; Girgioban.
1639 Gyergyo.

A XVII. század történetírói Gyirgio, Gyrgio, Gyergau, továbbá Jergau formában is megemlítik.

Az első szakaszban található mondatok helyreállított betűsorának a korabeli kiejtés szerinti olvasata:

Dínezs László pap mezsendë meg. Metté Gyorgóba.

A bot negyedik oldalának első két mondata arról tanúskodik, hogy a rovásbot elkészítéséhez szükséges faágat egy gyergyószéki pap, Dénes László nyeste le és tette alkalmatossá a rovásbetűk bemetszésére, amire ő maga rótta a bibliai neveket és a naptárt alkotó keresztneveket.

A függőleges vonallal elkülönített szakasz egy tizenhárom és egy nyolc szóból álló mondatot tartalmaz.  Az első mondat a második sorban végződik.

Az első mondat székely rovásjeleinek helyreállítás nélküli átbetűzése a következő:

HALTAGyUN͜K TNK  : OGyAG͜AA ˋˏ TOGyLSEG ATALVETAB͜O
GANOA IMJA  

A rovásbetűk helyreállítása után kapott szavak a lejegyzés sorrendjében:
 
Az első szó betűsora
halat.png
1. H
2. A
3. L – A betűforma alapján egy L͜A betűösszevonás lehetősége is fennáll.
4. T

Olvasata: hálát

A második szó betűsora
aggyunk.png
1. A
2. Gy
3. U
4. N͜K

Olvasata: aggyunk

A harmadik szó betűsora
tennek.png
1. T   
2. N
3. K

Hiányzik a szó első szótagja. Lehetséges, hogy a rovásboton jelölték.

Olvasata: Istennek

A negyedik szó betűsora
hogy.png
1. O
2. Gy

Olvasata: hogy

A rovó, a Heródes (Eródes) név esetében sem jelölte a szókezdő >h< betűt.

Az ötödik szó betűsora
agat.png
1. A
2. G͜T vagy G͜A – Németh Gyula szerint ez az írásjegy a >d< és a >t< rovásbetűkre bontható, ám ez esetben a két rovásjel ily módon való összevonása, a sátor alak kialakítása teljességgel indokolatlan. Ugyanis mindkét rovásbetű főszára függőleges állású, így azokat egyetlen egy fővonal és a két mellékvonal bemetszésével is létre lehet volna hozni. Lehetséges, hogy ez az összevonás a >g< és a >t< rovásbetűkből áll, mert az Λ alak belsejében lévő rövid mellékvonal nem metszi, hanem csak érinti a jobboldali részt, éppen ezért ezzel a kiegészítéssel a rovó nem a >d<, hanem a >g< rovásbetűt hozta létre. A >g< rovásbetű baloldali szárára húzott vonallal a >t< rovásjelet alkotta meg, de a >g< rovásbetűt egy >a< betűvel is összevonhatta, de az utóbbit Marsigli tévesen másolta le. Ez utóbbi lehetőséget arra alapozom, hogy a 683r. oldalon a második sor 11. mezőjében, a László név lejegyzésekor az L͜A összerovásban Marsigli lehagyta az >a< betű felső mellékvonalát. Éppen ezért elképzelhető az is, hogy ez a ligatúra eredetileg nem >g< és a >t<, hanem a >g< és az >a< betűk összevonása volt.
3. [T]  A lemásolt betűsorból hiányzik, amennyiben az előző megállapítások közül a második elképzelés a helytálló.

Olvasata: ágat

Ennek a résznek az általam megadott feloldásával válik világossá, hogy a második sorban miért jegyezték le a tartalmilag sehová sem illeszkedő gyümölcsoltó szót, ami az előtte álló szöveg újraértelmezése után az ágat kifejezéssel már összefüggésbe hozható.

A hatodik szó betűsora
adott.png
1. A
2. [D] – Úgy, mint a következő rovásbetű esetében a bevésett betűalak felismerhetetlenné válhatott ezért valószínűleg nem a másoló hibája miatt maradt ki a betűsorból. Az sem kizárt, hogy az első írásjegy egy A͜D összerovás volt.
3. O – Véleményem szerint az >a< rovásjel után látható két, balra és jobbra dőlő rövid vonás nem szóelválasztó jelzés, hanem a Dénes László kezdetű mondatban található „Lászó” név utolsó csonka magánhangzójához hasonlóan szintén egy betű maradványa, azaz az >o< rovásbetű felső és alsó mellékvonala. Mindezt alátámaszthatja, hogy ezek a rövid vonalak és a rovásszövegben lévő >o< betűk mellékvonalainak az elhelyezkedése és a dőlésszöge megegyezik. Az >o< betű íves részének az elhagyása szintén lehet másolási hiba, de az is elképzelhető, hogy a rovásbot felületének a roncsolódása következtében már csak ez a két apró mellékvonal volt azonosítható.
4. T 

Olvasata: adott  

A hetedik szó betűsora
hogy2.png
1. O
2. Gy

Hasonlóképpen, mint az első kötőszónál itt sem jelölték a szókezdő >h< betűt.

Olvasata: hogy

A nyolcadik szó betűsora
epsege_1.png
1. [E] A lemásolt betűsorból hiányzik. Mivel hosszú magánhangzót jelölt szinte biztos, hogy a rovásboton feltüntették.
2. P – Az >l< és a >p< rovásbetűk hasonlósága miatt hibásan lemásolt betűalak. A tévesztés árulkodó jele, hogy a sátor alak a rovásemlék >l< vagy >g< rovásbetűinek az alakjához viszonyítva jóval zártabb.
3. S
4. E
5. G

Olvasata: épsége

A kilencedik szó betűsora
atal.png
1. A
2. T
3. A
4. L

Olvasata: átal 

Ez a szó ebben a szövegkörnyezetben akadályoz, gátol, feltart stb. jelentéssel bír. A magyar nyelvjárásokban el-átal am. elgátol, eláll (utat), megakadályoz, útját állja vminek (Kapnikbánya és vid. NyK. II.375). A sors elátalta abbeli szándékát (Székelyföld Nyr. IV.404).    

A tizedik szó betűsora
vedette.png
1. V͜D – A >v< betű baloldali szárán egy haránt irányú rövid vonal látható, ezért az első írásjegy minden bizonnyal a >v< és a >d< rovásbetűk összerovás.
2. E
3. T

Olvasata: védett

A mondatban olvasható épsége átal védett megfogalmazás a mai magyar nyelvre az épségét megvédte formában írható át.
 
A szó után egy >a< rovásbetű következik, ami az a névelőnek felel meg.

A tizenegyedik szó betűsora
bodog.png
1. B͜O
2. G

A rövidített formában lejegyzett szó utolsó betűje a második sorba került. A két külön sorban lévő rovásjelet csak az elemzés közérthetőbbé tétele miatt másoltam egymás mellé.

Olvasata: bódog

A bódog szó B͜OG alakban rögzített rövidítését hat esetben használták a naptárban.

A tizenkettedik szó helyreállított betűsora    
asszonynak.png
1. A
2. [Sz] – Valószínűleg másolási hiba miatt hiányzik a betűsorból. 
3. Ny
4. N
5. A
6. K

Rontott betűsor, ami nemcsak hiányos, hanem a másolás során a botra rótt betűk tényleges alakja is megváltozott. Az eredeti betűsor megállapítását megkönnyítette, hogy az előtte álló bódog szót a naptárban minden esetben az asszony olvasatú SzNy rövidítés követi. A naptárban többször is megtalálható szókapcsolat alapján nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is a Magyarok Nagyasszonyának a naptárban használt elnevezését metszették a fadarabra. A rovó, a naptárral ellentétben, itt az asszony szó első betűjét is rögzítette. A másoló azonban több hibát is vétett. Az >sz< rovásbetűt nem jegyezte le, az >ny< helyett egy >n<, az >n< helyett pedig egy >o< betűt írt. A következő szó első rovásjelének a felső végére, jobbra és lefelé húzott mellékvonal meglétéből arra lehet következtetni, hogy a tizenkettedik szó végén lévő a hangértékű rovásjel háromszög alakú részéhez egy >k< rovásbetűt csatoltak, de ez a rovásbetű önmagában is állhatott. Tehát az eredeti forrásban itt valószínűleg az ASzNyNAK rovásbetűk voltak bemetszve.        

Olvasata: asszonynak

A tizenharmadik szó betűsora
imaja.png
1. I – A főszárra húzott jobboldali mellékjel az előző szó utolsó betűjének a része.
2. M
3. [A] – A másolat betűsorából hiányzik, de mivel hosszú magánhangzó, a rovásboton minden bizonnyal jelölték.
4. J – A főszár tetejére húzott vonal nem másolási hiba, ugyanis a Bolognai emlék rovásábécéjében ez a betűforma is megtalálható j hangértékkel.
5. A

Olvasata: imája

A második sorban lévő mondat székely rovásjeleinek helyreállítás nélküli átbetűzése a következő:

N͜KOTKISzDOT GYÜMLCsOLO PRSTCs͜A PANONIA SzNISzLO JASzS

A rovásbetűk helyreállítása után kapott szavak a lejegyzés sorrendjében:
 
Az első szó betűsora
bonkot.png1. [B͜O]
2. N͜K
3. O
4. T

Mivel a magyar nyelvben nincs olyan szó, ami nk hangkapcsolattal kezdődik nyilvánvaló, hogy ez a betűsor nem teljes, azaz a szó elején álló rovásjelek nem lettek lemásolva. Az eredetileg itt lévő kifejezést a szöveg tartalma alapján határoztam meg, ami – mint ahogy a második szakasz első mondatának ágat szava – szintén tartalmi összefüggésben áll a mondat gyümölcsoltó szavával. A hiányzó szókezdő írásjegy, a bódog szó lejegyzése során használt B͜O ligatúra volt. 

Olvasata: bonkot

A tájnyelvek tanúsága szerint a bonk kifejezés a kerek, göbölyű, görcs, csomó stb. jelentésű gomb szavunk hangátvetéssel keletkezett változata.

A tájnyelvekben:
bong (gomb) Székelyföld Kassai J. Szókönyv II.291 ; Tsz.; Nyr. XV.472; Udvarhely m. Győrffy Iván; Csík m. Vadr.; Nyr. VI.471; Győrffy Iván; Háromszék m. MNy. VI.358; Háromszék m. Közép-Ajta Király Pál; Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI.478; XXI.144; Király Pál; Brassó m. Tatrang Nyr. II.476; fül[em] gombája Hegyalja Kassai J. Szókönyv II.238; Tamási Nyr. XXI.526; gömbkötő Eger Kassai J. Szókönyv II.239. 291.
1. gomb: csomó, bog (Göcsej Nyr. XIII.308). Gombra van kötfö [a kötél] (Göcsej Nyr. XIV.394)
2. gomb: [tréf.] fej. A gombodat leüttetem (Háromszék m. Vadr. 396).
3. gomb: evező mankója (Kis-Majtény Herman 0. Halászat K.).

bongos (gombos) Moldva, Klézse Nyr. III.335;
bongos-tő (gombos tű) Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI.478;
bonkos-tő (gombos tű) Brassó m. Hétfalu Nyr. XXI. 144;
gömbös-tű v. -tő Répce mell. Nyr. XX.364; Vas m. Őrség Nyr. VII.272; Heves m. Névtelen 1840; Nógrád m. Nyr. VI.134; Esztergom és vid. Nyr. IX.540; XIX.239; Hegyalja Kassai J. Szókönyv II.292; Szolnok-Doboka m. Nyr. XVII.315).

Habár az UESZ szerint a gomb szó „finnugor egyeztetése, ill. a →boggal való összekapcsolása téves”, a hangalak és a jelentésbeli egyezések miatt mégis idekívánkozik a bog szó etimológiája is.
Az UESZ szerint a bog szavunk „Valószínűleg örökség a finnugor korból. Vogul (Szoszvai) pɔ̄χlip ’gomb’; osztják (felső-demjankai) poŋχəl ’csomó ‹a fán›’; zürjén (sziszolai) bugi̮ľ ’szemgolyó, szem’; mordvin pokoľ (erza) ’csomó, rög, darab’, (moksa) ’gombolyag’; finn punka ’kövér, testes ember’; lapp (norvéglapp) bug'ge ’púp, feldagadt, felduzzadt dolog’ [finnugor *puηka vagy *poŋka: ’csomó, duzzanat, dudor’]. A magyar szó eleji b-hez vö. →bal; a finnugor *ŋk > magyar g hangváltozáshoz vö. →dug, →mag stb.”

A rovásszöveg tájnyelvi bonk szava minden bizonnyal a vad- és a nemes gyümölcsfaág párosításának a pontján a későbbiekben kialakuló látványra, jelenségre utal. Ugyanis a két vessző összeforradásakor az illesztésnél egy kinövés, bütyök, csomó képződik, ami egyben az oltás sikerességének az egyik legfőbb ismérve.

A második szó betűsora
aki.png
1. [A]
2. K
3. I

A szó első betűje nem lett lemásolva.

Olvasata: aki

A harmadik szó betűsora
adotta2.png
1. A – A rövid függőleges vonás arról árulkodik, hogy a fa felületének a sérülése következtében csak a rovásbetű főszárának az alsó része maradt meg. Meghatározása a szóvégi betűk alapján történt.
2. D
3. O
4. T

Olvasata: ádotta

A negyedik szó betűsora
gyumolcsolto.png
1. Gy
2. Ü
3. M
4. [Ö] – A másolatban hiányzik, lehetséges, hogy a rovásboton jelölték.
5. L
6. Cs
7. O
8. L
9. T – A következő betű külső ívére húzott rövid vonal megléte alapján nem kizárt, hogy az eredetileg az >l< betűnek a baloldali főszárát érintette. Tehát lehetséges, hogy a boton, a hetedikként lemásolt >l< rovásjel helyén valójában egy L͜T összerovás volt.
10. O – A betűnek hiányzik az alsó mellékvonala.

Olvasata: gyümölcsoltó

Az ötödik szó betűsora
parancsara.png
Ez a betűsor rendkívül pontatlanul lett lemásolva, amit nem csak a felület sérülése okozhatott, hanem az is közrejátszhatott, hogy a rovó ezt a szót is rövidített formában metszette be. Marsigli ezt a betűsort eperestia a másik személy pedig Prisia alakban oldotta fel, mely utóbbi Sándor Klára szerint a Gyergyószentmiklóstól északra fekvő Piricske-tetőt jelöli.

1. P
2. R
3. L – Itt eredetileg nem egy >s<, hanem az >l< rovásbetű volt, de a két mellékvonalat a másolat készítője nem jelölte. Marsigli nem csak itt hibázott, hanem a 675r. oldal felső sorában is, ahol a második mezőbe írt és apastalok olvasattal rendelkező áthúzott PS͜TLK betűsorban az >l< rovásjelnek csak az egyik mellékvonalát húzta meg. Elképzelhető az is, hogy a harmadik rovásjel a naptárban gyakran alkalmazott L͜A összerovás volt.
4. Gy → T – A Marsigli által írt betűsorba az ismeretlen személy belejavított és a >gy< rovásbetűt felülírta egy >t< rovásjellel.
5. A, R, A – A szó végén nem a Cs͜A ligatúra, hanem az >a<, >r<, >a< rovásbetűk állhattak. Ezek a betűk valószínűleg túl közel voltak egymáshoz és az első >a< rovásbetű alsó mellékvonala a fadarabon valószínűleg már nem volt látható ezért a másoló itt egy Cs͜A összerovást feltételezett.
Véleményem szerint ez a szó nem egy helynév, hanem egy cselekvés végrehajtásának az okára utal, melynek olvasata: parancsolatára[2]. Az eredeti betűsor valószínűleg PRL͜ATARA volt, melyben a >p<, és az >r< betűk a par rövidítésre utalnak, de nem kizárt egy parancsára olvasatú PR[N]CsARA betűsor sem.

A hatodik szó betűsora
pannoni.png
A betűsor feloldása Marsigli szerint epannonia. A másik személy által megadott olvasat Panonia.

1. P
2. A
3. N
4. O
5. N
6. I
7. A – Szintén Marsigli figyelmetlensége miatt a következő szó betűsorában lévő második rovásjel került ennek a sornak a végére. Tehát ez a szó eredetileg hat lerótt betűből állhatott.

Olvasata: Pannóni

A hetedik szó betűsora
szaniszlo.png
Marsigli a βaniβlo, a másik személy pedig a Stanislaus olvasatot írta a betűsor alá.

1. Sz
2. [A] – Marsigli az eredeti betűsor >sz< és >a< rovásjelét felcserélte, melynek következtében az utóbbi az előző szó betűsorának a végére került.
3. N
4. I
5. Sz
6. L
7. O – A B-kéz pótlása.

Olvasata: Szaniszló

Meglátásom szerint a fadarabra rótt Pannóni szó nem a Kárpát-medence egykori földrajzi nevére utal, hanem egy vezetéknév, ami az azt követő Szaniszló utónévvel együtt egy személynevet alkot. A Pannóni vezetéknév meglehetősen ritka volt a székelyeknél, eddig csupán egyetlen egy olyan középkori forrásra akadtam, amelyben megtalálható.
Felső Torja Pannoni Gabor Jőveveni ember, Szekel Bol. eleteigh szolgalta, de az őrőks. Fejedeleme volt, egi Fia marat Jstvan, Szekel Bol. Jobbagja, praetendal hozza.[3]

A nyolcadik szó betűsora
pap2.png
Rontott betűsor, ami lehet az előző keresztnév betűinek tévedésből való újramásolása vagy, mint az első sor kezdő mondatában olvasható személynév esetében – mivel ez a mondat szintén vallási tartalmú és egy konkrét dolog megáldásáról szól – egy gyergyószéki vallási közösség gyakran használt lelkipásztori megnevezése.

1. P – A két alsó mellékvonal hiányzik ugyan, de a felső jóval hosszabb, mint a rovásemlék >i< rovásbetűinek a mellékvonala és megegyezik a >p< rovásbetűk felső mellékvonalainak a hosszával.
2. A – A szó első két betűjét a B-kéz is áthúzta.
3. P – Mindhárom mellékvonal hiányzik.
4. S – Nem volt az eredeti betűsorban, talán az előző >p< rovásjel megismétlése tévedésből.

Olvasata: pap

A rovásbot negyedik oldalára rótt szöveg feltételezett olvasata a korabeli kiejtéssel a következő:

Hálát aggyunk istennek hogy ágat adott hogy épsége átal védett a Bódogasszonynak imája. Bonkot aki ádotta Gyümölcsoltó parancsolatára Pannóni Szaniszló pap.


A 679r. oldal megfejtetlen szövegrészének elemzése, helyreállítása


Erre az oldalra Jézus életének főbb eseményeihez kapcsolódó hely- és személyneveket írtak. A különböző eseményekre utaló szavak időrendisége azonban nem megfelelő, mert pl. Jézus első kihallgatása nem Heródes, hanem Annás püspök által történt meg.[4]
A második sor jobb szélén lévő áthúzott betűsort Marsigli nem tudta értelmezni, de a B-kéz által leírt Sindoneuſsok feloldás is hibás.[5] Az ettől balra lévő, értelmezhetetlennek tartott betűsort eddig senkinek sem sikerült megfelelően feloldania. Ez a rövid, mindössze öt lejegyzett betűből álló szó a szenvedéstörténettel kapcsolatos, Jézus megpróbáltatásaira, testi- és lelki sanyargatásának a folyamatára vonatkozik.

679r_2.pngA fadarab harmadik oldalán Jézus életének főbb helyszíneit sorolták fel
/A kép forrása: A székely írás emlékei/

 A hiányos betűsor átírása jobbról-balra haladva a következő:
kinzatasa.png
1. K
2. N
3. [Z] – A rovásbetű hiánya valószínűleg Marsigli tévesztése.
4. T
5. S
6. A

A betűsorból három magánhangzó (nem biztos, hogy a rovásboton mindegyiket jelölték) és egy mássalhangzó hiányzik, melyek beillesztése után az alábbi szót kaptam:

kínzatása

Ezzel az egyetlen egy szóval tulajdonképpen Jézus szenvedéstörténetére, az ostorozásra, a kínzócölöp cipelésére, a töviskoszorúval való megkoronázásra, a tenyerének és lábfejének vasszegekkel történő átütésére, testének megfeszítésére és a lelki megpróbáltatásokra utaltak. Telegdi János hasonló megfogalmazásban a kínzaték szóval utalt Jézus meggyötrésére, a Rudimenta című művének rovásbetűkkel írt mutatványában.

A kín szó a nyelvemlékeinkben a következő formában fordul elő:
kinʒotviatwl sz. (HB.);
1372 u./ kÿnʒaʃa (JókK. 158);
1493 k. kenzodom (FestK. 369);
1598 kínzaték (Telegdi János, Rudimenta. [...] születteték Szűz Máriátul, kínzaték Pontiusnak alatta [...])

A tájbeszédben előforduló alakok:
kín {kén Székelyföld Tsz.; Nyr. IV.183; Udvarhely m. Vadr. 22; Háromszék m. Uzon Erdélyi Lajos;
kën Palócság Nyr, XXII.76;
kên Mátra vid. Bodony Nyr. XXIV.94).
kínos {kénos Székelyföld MNy. V.352; Udvarhely m. Vadr. 22).
kínoz [kénoz Háromszék m. Uzon Erdélyi Lajos; Moldvai csáng. Nyr. III.3).

A kínzatása szót megelőző, a Marsigli által lemásolt és később áthúzott betűsor egy mondatot rejt, ami három szóból áll. A székely betűk helyreállítás nélküli átbetűzése a következő:

N͜AGY NY L ZSI:SZONKVARSE

A rovásbetűk beazonosítása és alakjuk helyreállítása után meghatározott szavak:

Az első szó betűsora
nagy.png
1. N͜A – Szintén ezt a ligatúrát  használták a 679r., a 683r. és a 685r. oldalon a Kánában, a Bernal és az Annás püspek nevek lejegyzésekor.
2. Gy

Olvasata: nagy

A második szó betűsora
elizsijonnak.png
1. E – Másolási hiba. Az >e< vagy >é< helyett az >ny< rovásjelet jegyezték le.
2. L
3. Zs
4. I
5. J – Hiányzik a főszár felső végén lévő mellékvonal. A rovásjel mellett lévő pontszerű jel nem szóelválasztó jelzés, hanem minden bizonnyal a betű mellékvonalának a fa felületén észlelhető maradványa.
6. O
7. N – Nem kizárt, hogy itt eredetileg egy, a nagy szó lejegyzésekor alkalmazott N͜A összerovás volt.
8. K

Olvasata: Élizsijonnak

A harmadik szó betűsora
varosaban.png
1. V
2. A
3. R
4. S
5. B – Újabb másolási hiba. Itt eredetileg két különálló rovásbetű, a >b< és az >n< állt, amit a másoló az e illetve az é hangot jelölő rovásbetűvel tévesztett össze. Két önmagában álló és nem egy összevont rovásbetűvel jelölték a -ban ragot a 679.r oldalon a Galiliában és a Kánában szavak lejegyzésekor. Tehát a szóvégi >b< és >n< rovásbetűkkel a -ban határozóragot jelölték.
6. N

Olvasata: városában

A botra rótt Élizsijon szó egy helynév, ami a görög mitológia Élüszion-nak (Ἠλύσιον) nevezett túlvilági helyszínének, jelenleg példa nélküli, magyarosított változata. Ebben a mennyei városban az istenek által kedvelt emberek a haláluk után „minden fáradtság és baj nélkül, zavartalan boldogságban élnek”.[6]
Különös, hogy Dénes László pap, aki a rovásbot elkészítője és egyben rovója is volt, egy olyan kifejezést használt az üdvösséget, az örök életet érdemelt emberek lakhelyének a megnevezésére, a keresztény vallásban megszokott Mennyország[7] helymegjelölés helyett, ami az Újszövetségben ebben a formában nem található meg. Az ókori görög szerzők köztük Homérosz, Odüsszeia című hőseposzában vagy Vergilius, Georgica című tankölteményében viszont megemlítik ezt a Földöntúli paradicsomkertet, mely kifejezés a botra rótt magyaros változatnak lehetett az alapja. Az aacheni székesegyházban is található egy felirat, amelyben a Mennyországot jelölő színtér neve párhuzamba állítható a rovásboton olvasható helynév második szótagjával. A Barbarossa Frigyes által adományozott csilláron a következő felirat olvasható: Itt megmutatkozol, Jeruzsálem, mennyei Sion, számunkra a béke sátra és a boldog megnyugvás reménye. Ebből kifolyólag lehetséges, hogy az Újszövetségben is megemlített Sion[8], ami tehát szintén a megváltott ember lakóhelyét, a Mennyországot, az üdvösséget jelképezi, azonos a görög Élüszion (Ἠλύσιον) valamint a magyaros átírással keletkezett Élizsijon szavakban található -szion, és -zsijon szótagokkal.
A Bolognai Rovásemlék szövegében található és azzal megegyező vagy ahhoz hasonló hangalakú magyaros átírásnak a korabeli magyar nyelvű iratokban eddig még nem akadtam párhuzamára. A helynév egyik legkorábbi és magyar nyelvű szövegkörnyezetben való előfordulását, Vergilius, Georgica című mezőgazdasági tankölteményének egy XVI. századi latin-magyar nyelvű iskolai kéziratában találtam meg, de ebben az esetben a művet lefordító diák megtartotta a latin „Elysium” alakot. [...]Jollehet a’ Görögök ditserik az Elysium az bódoghok helye mezeit;[...]

Az Online etimológiai szótár értelmezésében:
Elysium Ismeretlen eredetű szó, talán az ógörög nyelvből (egy nem IE mediterrán nyelv alsó rétegébe tartózó kifejezésből) származik. Átvitt értelemben a teljes boldogságnak a megfogalmazására is használják.
Elysian „az Elysiumhoz, az áldottak halál utáni lakhelyéhez tartozó”, ebből adódóan „nagyon boldog, a legmagasabb boldogság állapotában lévő”.

Jézus életének főbb eseményeire utaló mondatnak és a különálló szónak az olvasata:

Nagy Élizsijonnak városában. Kínzatása.


Összefoglalás

A rovásbetűkkel írt szöveg feloldásával két fontos adatra is fény derült. Az egyik, hogy a rovásbotot Dénes László pap készítette, a másik pedig az, hogy a tárgyat, mint ahogy azt egyébként Marsigli a bevezetőjében leírta, valóban Gyergyószéken, annak valamelyik településén őrizték. Miután ismertté vált a botnaptár rovójának és a beoltott gyümölcsfaágat megáldó személynek a neve is, aki Pannóni Szaniszló pap volt, a korabeli források áttanulmányozásával akár az elveszett rovásbot elkészítésének a pontos idejét is meg lehetne határozni.[9] A rovásfelirat keletkezési idejének a szöveg nyelvállapota alapján történt meghatározását kiegészítheti, hogy a székelyföldi térség földrajzi nevének a rovásemlékben olvasható Gyorgó vagy Gyorgyó alakja nagyjából 1332-1466-ig volt használatban.
Amennyiben a rovásbot negyedik oldalára valóban a vallási képzet szülte város nevét rótták, annak magyaros formája is gazdagítja a magyar nyelvtörténeti adatbázist, hiszen a görög mitológiából ismert helynév Élizsijon formában való korabeli átírására eddig egyetlen egy példánk sem volt.

rekonstru1_2_1.pngA rovásbot negyedik oldalának hálát kifejező és a beoltott gyümölcsfaág megáldásának az elvégzését közlő szöveg lehetséges betűsora és legvalószínűbb olvasata

rekonstru2.pngA rovásbot harmadik oldalán egykor volt rovásfelirat feltételezett betűsora és annak olvasata





Antal Csaba

 

Jegyzet:

[1] Vásáry István fordítása.
[2] Nyelvi példa: „Nem tarttyatok ystennek paranczolattyat” (JordC. 401).
[3] 1635. október 19. Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék katonai összeírása. A kézdiszéki hadköteles székelyek jegyzéke.
[4] A rovásemlékben a Jézus kihallgatásához kapcsolódó személynevek sorrendje a rovásszöveg írásirányát (jobbról-balra) követve: Heródes, Pilátus /679r./, Annás püspök, Kajafás /685r/. A tényleges időrendben a következő: Annás püspök, Kajafás, Pilátus, Heródes..
[5] Sándor Klára feltételezése, hogy az áthúzott rész második felének az olvasata Szidón városa.
[6] Ókori lexikon.
[7] A megdicsőülés helyének, Isten országának a leírására is használt menny szavunk a következő megfogalmazásokban fordul elő a nyelvemlékeinkben: Enekletek vrnak ki fel ment menńek menńere (17.) Menyeknek orzagaban (JordC. 366); Menyben meneo; Menniegben vagion (DebrC. 1); Ha az Cristussal eggyuet foeltamattatok, az mennyejeket keressetek, áhol az Chirstus az istennek jobjan uel (Szár:Cat.F2)
[8] „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez,”[...] /Zsid. 12 : 22/.
[9] Sándor Klára a naptár ünnepeinek a vizsgálata, a rovásszöveg elkészítésekor alkalmazott betűkészlet, a rovásbetűk használatának szabályai és a nyelvi jellegzetességek alapján a XV. század második felére, de az 1480-as éveknél korábbra teszi a rovásemlék keletkezését. 

Irodalom:

Benkő Elek-Sándor Klára-Vásáry István, A székely írás emlékei, 2021
Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás emlékei, A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960
Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár IX. kötet. Főszerkesztő: Vámszer Márta. Anyagát gyűjtötte: Szabó T. Attila, 1997
Kölönte Béla, Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig, 1910
Kriza János, Erdélyi tájszótár, 1926
Magyar nyelvtörténeti szótár, második kötet, szerk. Szarvas Gábor, Simonyi Zsigmond, 1891
Németh Gyula, A magyar rovásírás (A Magyar nyelvtudomány kézikönyve II/2. füzet.) 1934
Régi magyar iskolai Georgica-fordítás; szerk. Borzsák István, Kecskeméti Gábor; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1993
Ókori lexikon 1., Szerkesztette: Pecz Vilmos, 1902
Online etymology dictionary
Sándor Klára, A székely írás reneszánsza, 2017
Sebestyén Gyula, A magyar rovásírás hiteles emlékei, 1915
Székely oklevéltár I. kötet. 1211—1519.
Székely oklevéltár IV. kötet, 1264—1707.
Székely oklevéltár V. kötet, 1896
Székely oklevéltár VI. kötet, 1897
Székely oklevéltár VIII. kötet (1219-1776)
Székely oklevéltár IV Új sorozat, 1997
Székely oklevéltár V Új sorozat, 1999
Szinnyei József, Magyar tájszótár I, II
UESZ, Új magyar etimológiai szótár

»A székelyderzsi tégla rovásfeliratának új szempontok alapján kidolgozott olvasata

A felirat korábbi olvasatai

Székelyderzs Árpád-kori templomának 1929-es helyreállítása alkalmával, a déli hajó falán lévő befalazott középkori ablak kibontásakor, az eltávolított építőanyagok közül egy székely betűkkel írt tégla került elő. A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén végzett termolumineszcens kormeghatározás szerint a tégla kiégetése 1380–1500 között történt, ami megerősítette a műemléki kutatás eredményei alapján meghatározott (1490-es évek) időszakot.

1.jpg/kép forrása: világháló/

A rovásfelirat első közlője Jakubovich Emil volt, aki azt „Miklós de(r)zsi pap” alakban oldotta fel. Kis valószínűséggel ugyan, de a „Miklós zsidó pap” olvasatot is elképzelhetőnek tartotta. Az első olvasatot támogatta Németh Gyula is azzal a kiegészítéssel, hogy az ’r’ rovásbetű azért nincs a feliratban, mert a Derzs nevet azon a vidéken Dezzs-nek ejtik. Ez az adat azonban a helyes olvasat meghatározása szempontjából nem lehet mérvadó, mert egy korabeli okmányban a helynév Ders, a valamivel később keletkezett iratokban a helynévből képzett tulajdonnév pedig Dersi alakban található meg.
Ferenczi Géza több, egyebek mellett a „Miklós szentegyedi apapap”, „Miklós szentegyedi papp”, „Miklós Anti apapap” olvasatokkal állt elő.
Ráduly János a „Miklós Anti az pap” és „Miklós szenti az pap” olvasatokat tartja elképzelhetőnek.
Varga Géza szerint a téglán a következő szöveg olvasható: „Miklós, Dana ten papp(j)a.” Ez az olvasat azonban több sebből vérzik. A forráskutatást nélkülöző, pusztán Varga egyik előadásán az általa feltett kérdésre adott válaszra[1], két hasonló hangalakú, de különböző etimológiával rendelkező név egybemosására[2] és nem különben a jobbról az ötödik rovásjel (ligatúra) elemeire való hibás szétbontására épülő értelmezés teljességgel komolytalan. A jobbról az ötödik rovásjel egészen biztos, hogy nem a ’dana’ és a ’ten’ szójelekből épül fel és a székely írás ’d’ hangértékű rovásjelének egy „dana” jelentéssel rendelkező szójelből való eredeztetése sem állja meg a helyét.[3] A „Dana verje meg!” mondás Varga általi értelmezése és az abban megemlített mitológiai lény jellemvonásának a meghatározása téves. Ugyanis az átkozódások alkalmával emlegetett Dana nem egy jóságos isten és nem is a folyók istene, hanem egy szörnyeteggé változtatott lény, egy démon volt.

A dana szó jelentése a magyar tájnyelvekben:
Danna, Dana rossz szellem, ördög. Dana verje meg! (Zala m. Kresznerics F. Szótár 1.96). Danna bújjék bele! Danna vigye el! (Göcsej 1816. Nyr. XVIL508). Dana vigye! (Göcsej, Nagy-Lengyel Nyr. XIV. 140).
Zalában is rossz szellemet jelent, melyre az átkozódók szoktak hivatkozni. Dana (manó) verje meg.

A Pallas Nagy Lexikona értelmezésében:
Dana 2 [...] „ismeretlen eredetű és csupán sejthető jelentésű D. szó, amely a «Dana verjen meg» székely szólásban fordul elő, valami démoni lényt, ártó hatalmat, v. ilyen okozta bajt jelenthet, tehát a Fene, Fránya, Iz s még sok más ezekkel rokon fogalom szinonimája. Bodor Lajos (Magy. pogány hitregék, Kolozsvár 1842, 90. l.), korának Horvát István csillagzata alatt álló magyar régiségtani és nyelvbúvárlati módszerét követve, a D. szót a Székely István krónikájában (Krakkó 1559. 189. l.) említett, Damasek istennévvel hozza kapcsolatba.”

Tehát a magyar nép hiedelemvilágában Dana, a fentebb idézett forrásokban meglévő adatok alapján, nem azonos a hindu mitológia természetes vizekhez kapcsolódó Dānu nevű istenével. Véleményem szerint a régi magyar hitvilág ártó lényének a neve, a hindu hitrege egyik démonának, Dānava-nak a rövidült névváltozata.

Danu 1. A hindu mitológiában Daksha egyik lányának a neve, Kasyapa felesége, aki a hindu mitológia titánjainak, a Danaváknak nevezett démonoknak az anyja.
Danu 2. Sri egyik fiának neve, más néven Dānava. (eredetileg nagyon jóképű volt, de mivel megsértette Indrát, ő torz szörnyeteggé változtatta.)

 

szekelyderzsi1.png
A rovásfelirat új olvasata

A tégla felületére írt mondat négy szóból áll. A rovásbetűk hangértékét, az írás irányának megfelelően, jobbról-balra haladva határoztam meg.

Az első szó lejegyzett rovásbetűi:

1. M
2. K
3. L
4. O͜S͜ I  – Három betűből álló ligatúra, melyben az alapjel az ’o’ rovásbetű. Ennek felső harmadát egy 37°-ban jobbra dőlő vonal metszi, ami majdnem a betűsort keretbe foglaló vonalig ér. Ezzel a megoldással a rovó újabb két rovásbetűt is létrehozott, ami az ’s’ és – mivel a vonal metszi az ’o’ rovásbetű íves részét – az ’i’. A szóvégi ’i’ jelölése ebben az esetben elengedhetetlen volt, mivel itt nem egy keresztnév, hanem egy tulajdonnévből képzett és a felirat készítőjének a származási helyére utaló melléknév került lejegyzésre.

Olvasata: Miklósi

osi.pngAz O͜S͜ I összerovás


A második szó lejegyzett mássalhangzói:
 

1. D͜N – A jobbról számítva ötödik rovásjel a felirat legbonyolultabb ligatúrája, ami két betűt és egy szótagjelet tartalmaz. Az alapjel a ’d’, melynek felső harmadának baloldali részére az ’n’ rovásbetűket helyezték el 90°-al elfordítva. A rovásfeliratot korábban elemzők a ligatúra feloldása során ott hibáztak, hogy figyelmen kívül hagyták azt a szembetűnő alaki eltérést, ami a ’d’ rovásjel főszárának felső részéhez csatlakozó jobb- és bal oldali vonásoknál mutatkozik. A jobboldali részen lévő ᴧ alakú lenyomat ugyanis szögletes, ráadásul méretében kisebb is, mint a baloldalon lévő, a nagyításban jól láthatóan legalább három vonal meghúzásával kialakított, íves vonal.[4] Ezeknek a feltűnő alaki különbségeknek, valamint a ’d’ betű főszárához illesztett mellékvonalak irányváltása miatt – a székely írásrendszerben a ’zs’ hangértékű betű mellékvonalai kb. 45°-ban felfelé tartó rövid, egyenes vonalak – teljességgel kizárt, hogy az összerovás egy ’zs’ rovásbetűt is tartalmaz.

Olvasata: Dane

A harmadik szó írásjegyei:

1. ANT – A keresztnév első három betűjét az ’ant’ szótagjellel jelölték, ami a D͜N͜ ANT ligatúrában található. Ugyancsak az ’ant’ szótagjelet használták a Bolognai rovásemlékben (Gyergyószéki botnaptár) az Antal utónév lejegyzésekor.
2. P helyett L – Több megoldási javaslat is született arra vonatkozólag, hogy a rovásfelirat végén miért van három egymást követő ’p’ hangértékű rovásbetű. Meglátásom szerint azért, mert a felirat készítője tévedésből kihagyta a jelsorból az Antal név utolsó betűjét. A teljes szöveg lejegyezésének folyamatában vagy után azonban észlelte a hibát, de ahelyett, hogy megpróbálta volna törölni és újra írni a rontott szakaszt, még egy ’p’ hangértékű rovásbetűt helyezett felirat végére. A hibás részen a még viszonylag puha felületnek az elsimítását és újraírását minden bizonnyal azért nem találta szükségesnek, mivel a ’p’ és ’l’ rovásjelek alakjának hasonlatossága miatt, a jobbról számított első ’p’ rovásjelét ’l’ hangértékben is felhasználhatónak tartotta. Tehát ebben az esetben az első fésű alakú rovásjel nem ’p’, hanem ’l’ hangértékkel rendelkezik.

Olvasata: Antal

 

dnsant.pngA D͜N͜ ANT ligatúra

nagyitas_1.jpgA D͜N͜ ANT ligatúra felső része

nikolsburgi_ten_1.pngA Nikolsburgi ’ten’ szófő

antal.jpgA szakirodalomban Bolognai rovásemléknek nevezett Gyergyószéki botnaptár Antal olvasatú összerovása

A negyedik szó lejegyzett írásjegyei:
 
1. P
2. P – A rovásjelet metsző és egészen a tégla felső széléig húzódó haránt irányú vonal a ’p’ betű lejegyzése és a szöveget keretbe foglaló vonalak meghúzása előtt keletkezett. Éppen ezért ez az átlós vonal nem értelmezhető a rovásbetűt törlő áthúzásnak. 

Olvasata: pap


A rovásfelirat olvasatának a meghatározásakor, a korabeli székely iratok áttanulmányozása során találtam rá egy olyan okmányra, amely nagyban elősegítette a ligatúrákban meglévő írásjegyek azonosítását és a szöveg tartalmának a meghatározását. Egy 1525. december 25-e előtt Bögözön kelt okiratban az alábbi szöveg olvasható:
„Nos Anthonius plebanus de Ders auctoritate apostolica notarius publicus et tabellio iuratus, universis et singulis presentes litteras nostras visuris, lecturis pariter et audituris salutem ac orationes in Domino devotas.” [...]

A XVI. század elején kelt okiratban azt foglalták írásba, hogy a vargyasi Dane Péter[5] a szentpáli halastavát tíz forintért zálogba adta Kornis Miklósnak. Az okmányt az apostoli felhatalmazással rendelkező közjegyző és esküdt hivatalnok a derzsi lelkipásztor, Antal plébános készítette el. Ez a forrás természetesen nem igazolja azt, hogy a téglán olvasható rovásfelirat is az ő keze munkája, de mindenesetre tény, hogy Derzsen, a tégla kiégetéséhez közeli időszakban, egy Antal keresztnevű személy volt a település papja. Ugyanakkor a rovásfeliratban olvasható „Miklósi” melléknév nem csak a származási helyet, hanem a papi hivatal betöltésének a helyszínét is jelölheti – habár ennek kisebb a valószínűsége – éppen ezért a rovásfeliratot, a Székelyderzstől 7km-re fekvő Miklósfalva vallási vezetője, azaz a Miklósi pap is elkészíthette.

Összefoglalás

A rovásfelirat legújabb olvasatának a kidolgozását a ligatúrákban meglévő, de eddig figyelmen kívül hagyott betűösszevonási megoldások tekintetbe vételével végeztem el. Egy korabeli bögözi okiratban talált adatok alapján igen nagy a valószínűsége annak, hogy az irat megfogalmazója és a tégla feliratának a létrehozója egy és ugyanaz a személy volt. Tehát a rovásfeliratot Székelyderzs, kb. 1490-es évektől legalább az 1520-as évek végéig tevékenykedő vallási vezetője, valószínűleg a nemesi és főnemesi Daniel család, Miklósfalván esetleg Székelyszentmiklóson élt ágából származó tagja, Daniel Antal pap karcolta a kiégetés előtt álló tégla felületébe.[6] Amennyiben ezek a megállapítások helyénvalóak, megerősítik azokat a kutatási eredményeket, mely szerint a téglát a templom XV. század végén, pontosabban az 1490-es években elvégzett átépítése idején készítették és használták fel az ablak befalazásához.
 
A rovásfeliratnak az új szempontok alapján meghatározott olvasata a következő:

Miklósi Dane Antal pap.

 

 

 

Antal Csaba

 

 

Jegyzet:

[1] A Székelyföldön tartott egyik előadásán megkérdezte a hallgatóságot, hogy ismerik-e azt a szólást, hogy „Dana verjen meg!” Az egyik hallgatója igenlő választ adott a kérdésére.
[2] Varga szerint az átkozódás során megemlített Dana névalak a kőkori eredetű, ’folyó’ és ’istennő’ jelentésű „Danu” név változata. Ezzel az állítással szemben a valóság az, hogy az első név egy démont takar, míg az utóbbi a következő formákban és jelentéssekkel található meg a szanszkrit nyelvben. Dānu 2. am. egy folyadék, csepp, harmat. Dhena am. az óceán, egy  folyó. Dūna am. múlik; haladó, mozgó. Dhuni am. hangos, morajló, zúgó; megrázó, felkavaró, remegésre késztető; egy folyó. Dhunī-nātha am. a folyók ura, az óceán. Az Avesztában dānu am. folyó, patak. A valószínűleg IE eredetű Duna folyónév a kelta nyelvben dona, don alakban fordult elő.
[3] Az utóbbi állításnak a bizonyítását és a ’d’ rovásbetű alapjeléül szolgáló jelképet egy külön tanulmányban fogom ismertetni.
[4] A baloldali rész három vonással történő megszerkesztése is azt igazolja, hogy ezt a részt egy külön hangértékkel rendelkező rovásbetűként kell értelmezni. Ugyanis, ha a rovásjel csakis a ’d’ rovásbetű és az ’ant' szótagjel ligatúrája lenne, akkor ezen az oldalon szintén egy ᴧ alakú mellékjelnek kellene lenni, mint pl. a Nikolsburgi ’ten' szófő esetében. Tehát a csúcsával felfelé mutató „hegyes zárójel” formát, a jobboldalihoz hasonlóan, két mozdulattal is meg lehetett volna alkotni.
[5] A Dane, a Daniel vezetéknév írott változata. Az okiratban megemlített Dane Péter, azaz Daniel Péter egy nemesi, főnemesi székely családnak volt a sarja. Mivel ez a névváltozat a tégla szövegében is megtalálható, így az nem elírás, hanem az okiratot kiállító és a tégla rovásfeliratát megalkotó Antal plébánosnak volt a sajátos írásmódja. Az okiratban a Dane névalak („Petrus Dane”, „Petri Dane”) négyszer ismétlődik.
[6] A rendelkezésre álló korabeli dokumentumokban nem találtam olyan adatot, ami azt igazolná, hogy Dane Antal pap a főnemesi Daniel család leszármazottja volt.

Irodalom:

A Pallas Nagy Lexikona, 5. kötet
Barabás Samu, Székely oklevéltár 1219-1776, Budapest 1934.
Czuczor Gergely-Fogarasi János, A magyar nyelv szótára.
Jakubovich Emil, A székely-derzsi rovásírásos tégla, Magyar Nyelv 28.
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Németh Gyula, A magyar rovásírás (a Magyar nyelvtudomány kézikönyve II/2. füzet.)
Robert Archibald Armstrong, A gaelic dictionary 1825
Szinnyei József, Magyar tájszótár I.
Tubay Tiziano, Székely írás és humanizmus, 2018

»A Nikolsburgi székely ábécé részét képező „echech” jelzetű rovásjel hangzósításának és szóértékének a meghatározása

A rovásjel hangzósításának korábbi értelmezései

A székely írás legrégibb ábécéjét először ismertető Jakubovich Emil így vélekedett a rovásjelek összevonásával létrehozott írásjegyek, köztük a jelsor 17. betűjéről: „Van ugyanis a Nikolsburgi Rovásábécének néhány elhomályosult összetételű, bonyolult szerkezetű betűjegye, melyeket egyetlen más ábécénkben sem találunk meg. Ilyen az X alakú, két megkülönböztető vonalkával képzett echech, melynek hangértékét sem tudjuk: hh, cscs?” Jakubovich a rovásbetűk felsorolásánál „eheh”, és „ecsecs olvasatot feltételez.
Németh Gyula szerint a tárgyalt rovásbetű a rovásábécék ’ty’ hangértékű jeleivel egyezik. „Hogy vajjon e két betű közül az egyik az aty, másik az ety jelölésére szolgált-e, vagy pedig itt egyszerűen a ty jel két változatával van-e dolgunk, esetleg hogy az echech jelzést nem kell-e komolyan venni, azt jelenleg teljes világossággal látni nem lehet.
Csallány Dezső véleménye az volt, hogy „A magas magánhangzós rovásjel: echech-etheth-ety, kétségtelenül az ety rovásjel változatait mutatja.

nik3_4.pngA Nikolsburgi ábécé
/
részlet/

Az „echech” felirat helyes olvasata, jelentése, nyelvi párhuzamai valamint a rovásjel más írásrendszerekben való előfordulása

A helyes hangalak meghatározását nagyban elősegítették a székely írás betűit megörökítő pergamenlap alsó részén lévő héber hónapneveknél alkalmazott hangjelölések[1] illetve az, hogy az ábécé rovásbetűit a magyar nyelv fonetikai rendszere szerint csoportosították. Tehát a magyar zöngés-zöngétlen hangpárokat és az összetett rovásjelek esetében a hasonló kiejtéssel rendelkezőket, egymás után jegyezték le. (mint pl. ’ecs-encs’, ’eny-nje’, ’ezs-es’ stb.) Mivel az X alakú rovásbetű az ’aty’ olvasattal rendelkező betű után következik, a fent idézett szakemberek joggal feltételezték azt, hogy ez is azonos vagy hasonló hangértékkel rendelkezik, mint az előtte álló. Azonban az „echech” betűsor felett nincsen palatizálódott (lágy) mássalhangzóra utaló mellékjel és a ’ch’ betűkapcsolat írásképe sem azonos az ’aty’ rovásbetű ’tyé’ hangot jelölő ’tgӱ’ betűcsoportjának az írásképével. A ’ch’ betűk ’cs’ hangértéke teljességgel kizárt az említett fonetikai sorrend miatt. Ezért csak egy lehetőség maradt, mégpedig az, hogy a ’ch’ betűkapcsolat hangértéke a következő, ’eh’ jelölésű rovásbetű hangértékéhez áll a legközelebb. Ezt az elképzelést igazolja, hogy a héber hónapnevek felsorolása során az „echech” feliratban lévő ’ch’ betűket is azonos formában jegyezték le a chet (hét), a samech (számeh) és a cʒadech (cádi) szavakban. /2. kép/ A hangzósításhoz használt latin betűk írásmódját figyelembe véve a ’ch’ betűkapcsolat minden bizonnyal egy zöngétlen veláris (hátul képzett) réshangot (χ) jelöl.[2]

osszehas.jpgFentről-lefelé: echech, chet, cʒadech, atgӱ /2. kép/

A következő tisztázandó kérdés az, hogy miért ismétlődik az ech szótag? Amennyiben a rovásjel valóban csak egy hangot jelöl, akkor teljesen indokolatlan volt azt kétszer leírni. Az viszont teljességgel kizárt, hogy a rovásbetűvel a megkettőzött, eh indulatszót (eh-eh) vagy a hosszan ejtett ’h’ hangot jelölték. Az echech szónak azonban ebben a formában nincs semmi értelme, ha viszont úgy, mint az ’enth’ jelzetű rovásjel esetében, azt szintén jobbról-balra olvassuk el (’ten’), akkor egy olyan értelmes kifejezést kapunk, melynek mai változatával az idős felmenőinket nevezzük meg. Ez a szó, a megállapított tényleges hangalakot szem előtt tartva és a lentebb közölt nyelvi párhuzamokat is figyelembe véve, az altáji nyelvek közé sorolt mandzsu, ulcsa, dzsürcsi és szolón nyelvek nő, feleség jelentéssel rendelkező ’xexe’ (IPA hangjelöléssel: ’xɛxɛ’) szavával mutat egyezést. Ez a kifejezés, melynek kezdő hangja (más hangváltozások mellett) a nyelvünkben eltűnt, a jakut és a dolgan nyelvekben nagyapa, a magyarban pedig nagyanya, dédanya, dédapa jelentéssel is rendelkezett, napjainkban pedig már a negyedik fokú felmenőket és leszármazottakat (ük- apa, anya, unoka) nevezzük így. Tehát a ’xexe’ szó régen az idős-, vagy felnőtt korú nők és férfiak tisztelet kifejező megszólítása volt, azonban az alább felsorolt nyelvek nagy részénél csak az egyik értelmezés maradt meg. Sokat segített a szó jelentésének a pontosításában, hogy hazánkban az eszközök birtokosának a megjelölése során is alkalmazott rovásjel eddig kizárólag VI-IX. századi férfisírok mellékleteinek a felületén található meg. Ebből adódóan a Kárpát-medencében élő avar kori lakosság nyelvében a cheche szó nem a nők, hanem az erősebbik nem egyik megszólítása volt. A rovásjel alakja nagymértékben hasonlít, jelentése pedig megegyezik a kínai írás ’fù’ (apa, idős férfi, a személynév megtisztelő második része) írásjegyével /4. kép/, ami az előbbi megállapítást alátámasztja. Bernhard Karlgren szerint az írásjegy egy ősi táblát tartó kezet ábrázol. Kyril Ryjik viszont úgy vélte, hogy a jel, a hatalmat jelképező botot (jogart) tartó jobb kezet ábrázolja. A párhuzamok alapján az utóbbi értelmezést tartom a helytállónak, de ezt azzal egészítem ki, hogy nem csak a jobb-, hanem a bal kart is megjeleníti oly módon, hogy a két kar a mellkas előtt keresztezi egymást, mialatt a hatalomra és nagyságra utaló eszközöket, egy jogart és egy korbácsot tartanak. A felsőbbrendűség ebben a formában való megjelenítését az egyiptomi fáraók ábrázolása során /5. kép/, sőt a Tordas-Vincsa kultúra Parác (Temes m.) közelében kiásott, kb. 7 ezer éves idolján is használták. /6. kép/ Az istenszobron még a mellkas előtt behajlított bal kart és a jobb alkart is ábrázolták. A Nikolsburgi ábécé ’cheche’ olvasattal rendelkező szójele ugyanebben a formában a Kárpát-medence avar kori leleteinek rovásfelirataiban és tulajdonjegyeiben[3], valamint a Talasz-völgy VIII-X. századi rovásleletein is megtalálható.

nikolsburgi_cheche-atya_apa.pngA székely írás apa, atya jelentésű szójele

fu.pngA kínai ’fù’ írásjegy változatai /4. kép/

ehnaton.jpgEhnaton fáraó /5. kép/
(forrás: világháló)

parac1.pngA kb. 7000 ezer éves paráci idol mellső-, és hátsó oldalának rajzolatai /6. kép/
(forrás: Winn)


parac.pngA hatalmat, a nagyságot jelképező szimbólum változatai Parácról
(forrás: Winn)

cheche.pngAz avar korból származó íjcsontmarkolat rovásfeliratának részlete. Bal szélen a ’cheche’ szó jele

A ’cheche’ szóval azonos vagy hasonló hangalakú szavak előfordulása az altáji nyelvekben:

Szolón: xexe nő, feleség.
Dzsürcsi: xexe-e nő, feleség.
Irodalmi mandzsu: xexe nő, feleség; uki nő; uxen meny.
Beszélt mandzsu: xexǝ nő, feleség.
Burját: exe anya; üxin lány, lánya.
Negidál: exe nő, feleség; exīn nővér; uxi nő.
Khalkha: ex anya; oxin lány, lánya.
Udege: exi(n) nő, feleség; nővér.
Dagur: ehe, eg anya; egči, ekē nővér; oken lány, lánya.
Írott mongol: eke anya; okin, ökin lány, lánya.
Közép mongol: eke, äke, ikä̆ anya; okin, oki(n), ugen, ūkin/ukin lány, lánya.
Karahánida: eke nővér.
Kalmük: ekǝ anya; okṇ lány, lánya.
Ordos: eke anya; oχin lány, lánya.
Ulcsa: ēqte nő, feleség.
Orok: ekte nő, feleség.
Nanaj: ekte nő, feleség.
Orocs: eki nővér.
Ótörök: ög anya; eke nővér.
Török: öke, öge nővér.
Közép török: öke nővér.
Ujgur: uka, hükä nővér.
Csuvas: akka nővér.
Baoan: oken lány, lánya.
Mogol: ukin lány, lánya.
Evenki: uku-čēn nő; ekīn nővér.
Even: uki nő; ekъn nővér.
Közép Japán: oku feleség, hitves.
Tokio: óku-sama, óku-san feleség, hitves.
Kioto: ókù-sàmà feleség, hitves.
Kagoshima: oku-samá feleség, hitves.
Baskír: jengǝ meny.

Jakut: ehe nagyapa.
Dolgan: ehe nagyapa.

Az uráli nyelvekben a következő formában és jelentéssel található meg:

Magyar: ik, ike, ük nagyanya, dédanya, dédapa; uk, ük, ükőd, mátka nagyanyja (székely szó); ük szép v. nagyanyának anyja. Halotti beszédben (1192-95): [...] iſemucut Adamut [...] (ksz.: isemukut → ősatyánkat, Ádámot).
Magyar nyelvemlékekben: 1192-95 uc (uk); 1211? Ikeh; 1215 Yku; 1268? Vk; 1395 yk; 1405 wk; 1541 ikeye [ike]; 1560 Ŏkód; 1838 Uk.
Finn: eukko (régi finn euhko) öregasszony, idős asszony, feleség; anya, nagymama. 
Udmurt: jükǟ, ēkoǝ, jēk, ēkoa asszony.

A dravida nyelvekben:

Tamil: akkā, akkai, akkaṉ, akkāttai, akkāḷ egy idősebb testvér felesége, idős anyai vagy apai unokatestvér, idős nőt jelölő kedveskedő kifejezés. 
Kota: akn nővér vagy női unokatestvér.
Toda: okn, okok nővér vagy női unokatestvér.
Kannada: akka nővér; náluk az idősebb nőt általában akkanak nevezik, a lányokat is így hívják az idősebbek.
Koḍagu: akkë nővér vagy női unokatestvér.
Tulu: akka, akkè nővér.
Telugu: akka nővér.
Kolami: akkābāi nővér.
Gondi: akkā, akkal(i), akkal nővér; akkō nagyapa; akko dédapa; akko unoka, unoka felesége; ukko anyai nagyapa.
Kuwi: aka, akey fiatal lányokra használt névmás; akku nagyapa.
Parji: akka anyai nagyapa.
Pengo: ako anyai nagyapa.
Kui: ake nagyapa, ős; akenja nagyapa.

A szanszkrit nyelvben: akkā- anya.
Prákrit: akkā-  nővér.

cheche_parh.pngA Nikolsburgi ’cheche’ szójel párhuzamai

Mivel a Tordas-Vincsa kultúra népeinek beszélt nyelve ismeretlen és a Kárpát-medence avar kori lakosság vonatkozásában is csak feltételezéseink vannak (a rovásjelekkel írt avar kori szövegek többségének a nyelvezete az ótörökhöz áll a legközelebb), nem lehet teljes bizonysággal kijelenteni, hogy a Nikolsburgi szójellel megegyező alakú jelképpel kifejezett szónak az i. e. V-III. évezredben[4] és az avar korban is ugyanaz volt a hangalakja és a jelentése. Az viszont tény, hogy a tárgyalt rovásjel az avar kor türk nyelvű írásemlékeinek az esetében kizárólag férfi személyneveket rejtő tulajdonjegyekben, összerovásokban található meg, de két esetben a tárgyakra írt név minden egyes betűjének a lejegyzése után is alkalmazták. Mindezek ismeretében igen nagy a valószínűsége, hogy ezt az ugyancsak igen ősinek mondható írásjegyet[5] az avar kori társadalom, mint szójel, szintén az apa, atya szavak lejegyzésére használta, melynek hangalakja megegyezett (vagy ahhoz hasonló volt) a Nikolsburgi ábécében közölt változattal.



Antal Csaba



Jegyzet:

[1] A kézírás jellegzetességei igazolják, hogy a székely- és a héber ábécét valamint a hónapok neveit is ugyanaz a személy, az ősnyomtatvány egykori tulajdonosa, Philip de Penczicz jegyezte le.
[2] Kiejtése, mint pl. a német ich szóban. Amanzsolov szerint a rovásjel egy zöngés veláris (hátul képzett) réshangot (gh; IPA:ɣ) jelöl, ami a Nik. ábécében a ’ch’ betűkkel jelölt zöngétlen veláris réshang hangzásától alig különbözik.
[3] Kunágota lovas sír VI. század, Kiskőrös-Vágóhíd VII. sz., Ozora-Tótipuszta VII. század vége, Kiskundorozsma 434-es sír, Bátorkeszi 1-es számú sír, Szentes-Hékéd-Felsőcsordajárás késő avar kor, Budapest-Rákosfalva 5-ös számú sír, Zamárdi-Rétiföldek 1344-es számú sír, Alsógellér kettőstemetkezés 136-137. számú sír.
[4] Nem bizonyítható, hogy ebben a korszakban is egy fogalmat jelölt.
[5] Lásd a Nikolsburgi ábécé búzamagra hasonlító ’usz’-’jenni’ olvasatú szójelét.

Irodalom:

Алтай Сәрсенұлы Аманжолов, Прототюркская руноподобная надпись на серебряной чашечке, 2003
Bernhard Karlgren, Grammata serica recensa /The museum of far eastern antiquities/
Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás történetéhez, Archaeologiai Értesítő 93. évfolyam, 1966
Gerard Clauson, An etymological dictionary of pre-thirteenth-century turkish, 1972
Jakubovich Emil, A székely rovásírás legrégibb ábécéi, Magyar Nyelv – 31. évfolyam – 1935.
Kyril Ryjik, L'idiot chinois, 1983
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Németh Gyula, A magyar rovásírás, (A magyar nyelvtudomány kézikönyve, II/2. füzet), 4.
Shan M. M. Winn, Pre‑Writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinča Culture ca. 4000 B.C, 1981

The Tower of Babel
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary 1984
Új magyar etimológiai szótár

»Egy Árpád-kori ezüst denár rovásfelirata

A monetarium.hu honlapon bocsátották árverésre azt, az Aba Sámuel király uralkodása idején (1041-1044) vert ezüst denárt [1], melynek mindkét oldalára rovásjeleket véstek be egy hegyes eszközzel. A leírás szerint a sérült pénzérmét ékszerként viselték. A tárgy átmérője kb. 17,5-18 mm. Ebből adódóan a rovásjelek magassága nagyjából 3 és 4 mm között változik. Az érmét, a jelek bevésése során, az óramutató járásával ellentétes irányba fokozatosan elforgatták. Az előlapon lévő rovásjelek gondosan lettek rögzítve, ezért azok azonosítása, a hangértékek és az írás irányának a megállapítása nem ütközött nehézségbe. Viszont a hátlapon található írásjegyek meglehetősen hanyag módon történő bevájása után kialakult rendezetlenség miatt felvetődött annak a lehetősége is, hogy ezek a vonalak, valamilyen külső behatás során csupán véletlenül keletkeztek. Csakhogy az előlapon látható karcolatok sajátosságai − a vonalvégek több helyen is ék alakban végződnek − figyelhetők meg ezen az oldalon is. A metszéspontok elhelyezkedése is mindenhol szabályos, ami arra utal, hogy a hátlapon lévő karcolások nem véletlenül, hanem előre megtervezett módon keletkeztek. Az itt látható írásjegyek elkülönítése, −két sorban lettek lejegyezve− beazonosítása és a hozzájuk tartozó hangértékek megállapítása után az előlapéval megegyezően egy olyan szöveget sikerült meghatározni, melynek tartalma szintén a veret készítésével, a gyártás minőségével és a verőtövek állapotával kapcsolatos.
A felirat megalkotása során, nagyrészt az orkhoni rovásoknál megfigyelhető szabályokat alkalmazták. Ezekben a feliratokban a magánhangzót mindig lejegyezték, amennyiben az adott szó nyílt szótagra végződött. Mivel az érmére rótt szavak többségében szó belseji és szóvégi szótagjainak a magánhangzói végig megegyeznek az első szótagban jelölt hangzóval, szükségtelenné vált ennek a szabálynak a betartása. Csak egy esetben vált nélkülözhetetlenné azért, mert a szóvégi magánhangzó nem egyezett az előtte álló szótagban lévő magánhangzóval. Az érme rovója a szavak elején mindig jelölte a felső- és középső nyelvállású magánhangzókat. Néhány kifejezés esetében a szó elején illetve az első szótagban nem jegyezte le a magánhangzót, így az nagy valószínűséggel rövid és alsó nyelvállású.

rovasiras_denar.pngAba Sámuel denára
(körirat: REX SAMVHEL; PANONEIA)
/a kép forrása: monetarium.hu/

Az előlap rovásbetűinek átírása jobbról-balra haladva:

1. U – A rovásjel a nagyszentmiklósi aranykincs több tárgyán, de pl. az avar korból származó kiskundorozsmai íjcsont feliratában is megtalálható. Alakjában eltér a székely írás ’u’ hangértékű rovásjelétől.
2. T – A jel alakja majdnem teljesen azonos a székely írás ’t’ hangértékű rovásjelének az alakjával.
3. S  – Az írásjegy és a székely ’s’ hangértékű rovásjel mindenben megegyezik.

A betűsor fölött:

4. I – A ’t’ és az ’s’ rovásjel fölé a székely ábécé ’i’ hangértékű rovásjelét rótták le, a jel állásából ítélve utólag, mivel annak főszára az ’s’ rovásjel baloldali szárával azonos szögben áll. A jelet alkotó két vájat találkozása a rovásmódszerről is árulkodik, többek között a rovásjeleket alkotó vonalak bemetszésének a sorrendjét is meg lehet állapítani.[2] A vonások metszéspontjánál létrejövő mélyedés azt mutatja, hogy először a rovásjel főszárát vájták az anyagba (a hátlapon lévő írásjegynél szintén), ahogy az egyébként ennek a betűnek a lejegyzésekor kézenfekvő.   
A rovásjelet nem közvetlenül az ’s’ vagy a ’t’ jel, hanem a betűköz fölé karcolták be, amivel arra utalhatott a rovó, hogy a függőleges irányú olvasás során mindkét alsó írásjegyet fel kell használni. Éppen ezért a teljes szöveg meghatározásakor ezt a lehetőséget is figyelembe véve, fentről-lefelé haladva, még egy szót lehet kiolvasni.

rovaselolap.pngAz előlap rovásbetűi

A felirat olvasata, a szókezdő magánhangzók beillesztése után, a következő. (a legvalószínűbb hangalakot a szavak jelentésének a meghatározásánál közlöm):

utusu itis

A hátlap felső sorának rovásbetűi jobbról-balra:

1. R – A székely írásban ezzel a rovásjellel az egyperdületű ’r’ hangot jelölték. Többek között a székelydályai rovásfeliratban is ezt a jelet használták az ’r’ hang jelölésére, a Pétörfi név lejegyzésekor.
2. Sz –  A székely és az ótörök írásban is megegyező alakú és hangértékű írásjegy.
3. Ü – A szokatlan jelforma leginkább az ótörök írás észak-kaukázusi változatának ’ü’ és ’ö’ hangértékkel rendelkező rovásbetűjével állítható párhuzamba.
4. ı –  Szóelválasztó jel. Mivel a következő szó kezdőhangja nem azonos az előtte álló kifejezés véghangzójával, vagy nem tartalmaz ’ü’ hangot, egy rövid vonalka meghúzásával elengedhetetlen volt ennek a jelölése. 
5. K – Az ótörök írásrendszerben a ’q’ (veláris ’k’) hangot jelölték vele. Azonos alakban, de ’gy’ hangértékkel a Nikolsburgi székely rovásábécében is megtalálható.
6. D –  Azonos hangértékkel az ótörök írásrendszernek a része.

felso_sor.pngA hátlapi felirat felső sorának írásjegyei

7. D – Ha a legfelül lévő, látszólag különálló X alakú írásjegyet, a közvetlenül alá vésett ’k’ hangértékű rovásjelhez hozzáolvassuk, és a szabályoknak megfelelően ’e’ magánhangzókkal kiegészítjük, akkor az edek szót kapjuk.

A lehetséges olvasat:

reszü ked edek

Az alsó sor rovásbetűi jobbról-balra haladva:

1. I
2. K
3. D – A bevésés során a vésőeszköz hegye megcsúszott, emiatt a jobbra dőlő vonal hosszabb.
4. R 

also_sor.pngA felirat alsó sora

A felirat olvasata:

ikid ir

A hátlap rovásfeliratának teljes olvasata:

reszü ked edek ikid ir
                                                        
A szavak jelentése

Utusuutusú

A szó mai hangalakja utolsó, ami a rovásszövegben egy munkafolyamat végére vonatkozik.

A nyelvemlékeinkben a következő formában található meg:
1372 vtolʃo; 1405 vtoloʃo; 1456 vtoʃo; 1474 vtulʃo; 1484 utùrsò; 1519 wtoso; 1526 Vtoʃʃo; 1535 wttolʃʃw; 1587 útolsó.
A magyar tájnyelvekben a lerótt szó hangalakjához hasonló, utussó alak is előfordul. (Székelyföld Nyr. XXII.37.)

Itis

Mai magyar megfelelője: ütés.

Az UESZ az üt szóról:
Bizonytalan eredetű, esetleg örökség a finnugor korból. Vö.: vogul jikt-: ’vág, metsz’ alapján; osztják öγət-: ’ua.’ alapján; zürjén okti̮-: ’kidönt, kivág〈fát〉’ alapján; votják ukti̮-: ’’; lapp āvtâtâk: ’a fa vágására szolgáló hely télen’ [finnugor *äktɜ- ’üt, ver, kivág, aprít, metsz’].. A magyarázatnak jelentős hangtani nehézségei vannak; a tő szó belseji magánhangzójához azonban vö.: ia-fia. A szó belseji *kt > magyar t hangváltozáshoz vö.: fut, jut stb. – Az ütleg ’ütés, verés’ névszó (1785) főnevesüléssel keletkezett az ige E/1. személyű alakjából a nyelvújítás korában; vö.: félszfél¹, merszmer². Az ütlegel ’csap, ver, üt’ származékszó (1815) ebből jött létre igeképzővel.

Az üt szó előfordulása a nyelvemlékeinkben:
1211 Vteh; 1258 Iteu; 1372 ewte; 1491 Ithkewze; 1495 iteʃnec; 1517 evtkevzetyt.

Az érmére rótt szó töve az it, amit a tájnyelvekben, ugyanebben az alakban használtak nyom, szúr jelentéssel is.
It Sopron m. Röjtök Nyr. III.465 1. fehérneműre betűt, monogrammot, mintát nyom. 2. szúr (szigonnyal a hal felé) (Boldva mell. Herman 0. Halászat K.).” /Szinnyei/

Az it szó az ótörök nyelvben a következő jelentéssel rendelkezik:
it- készíteni, csinálni; nyom.
itis tol, taszít.

A dravida nyelvekben az alábbi jelentéssel fordul elő:
Tamil: iṭi döfni, ütközni, öl; ütés, csapás, nyom.
Malayalam: iṭi ütés, csapás, sokk, zúzódás, dobogás.
Kota: iḍ- (iṭ-) megverni.
Toda: ïḍ- (ïṭ-) megütni.
Kannada: iḍi dobogni, üt; iḍu (iṭṭ-) eltalálni.

Reszürészü

Mai magyar megfelelője: rész. Ennél a kifejezésnél a szóvégi felső nyelvállású, zárt magánhangzó még megvan. Ezek a tővégi magánhangzók az ómagyar korban fokozatosan eltűntek.

Az UESZ-ben a következő megállapítások olvashatók:
Örökség a finnugor korból. Vogul -riś -räś kicsinyítő képző, piγ-riś ’ifjú, fiatalember’, vās-räś ’kiskacsa’; zürjén re̮ć ’darab; falat; ujjízület’; votják d’jećlȋ ̣ ’vállcsont’ (lȋ ̣ ’csont’); cseremisz rezǝ̑k ’rész’, rəźe ’ua.’ [finnugor *räćɜ ’darab; falat; rész’]. A szó belseji >; magyar sz hangváltozáshoz vö.: keszeg. A jelentések a magyarban a 2. jelentésből indulnak ki. A részlet, részvény származékok a nyelvújítás korában keletkeztek. A részleg főnévi származék szófajváltással keletkezett a részleg határozószóból. – A magyarból: szerb-horvát ris ’részes aratómunkás.’

Nyelvemlékeinkben meglévő alakok:
12. század vége reʒet; 1416 után rėzès; 1477 Symonryze.

Kedkedde; ged

Az UESZ a kedd szóról:
Származékszó. A –két szó ket változatából -d sorszámnév képzővel. A kedd alak az eredeti szóból és a még ma is használatos keted kétszótagú nyelvjárási változat ragozott alakjából magánhangzó kieséssel és t>d zöngésedéssel keletkezett. Az eredeti jelentés ’a második nap 〈vasárnap után〉’ lehetett. A jelentésfejlődés esetleg szláv mintára ment végbe; vö.: vъtorъ ’második’ > vъtorъkъ ’kedd’le. (R.) wtóry ’második’ > wtorek ’kedd’; stb.

A nyelvemlékeinkben a következő alakban található meg:
1057? Kuethedÿ; (†1086) Keda; 1233 Choldkuedde; 1255? Moneykeddy; 1321 Keedwasara; 1405 ked, ket; 1506 keddo̗; 1821 Keted; 1838 Kedded, kedëd, ketöd.
Tájnyelvekben: kedded Göcsej Tsz.; keddöd Göcsej, Páka Nyr. II.133; kedëd Zala m. Szentgyörgy-völgye Nyr. III.466; ketöd Simonyi Zs. A m. nyelv 1.66; Zala m. Hetes Nyr. I.423; II.372.

Ótörök:
ket- (ged-) bemetszeni, vág, bevág.

Edekёddёg (ё=zárt e hang)

Magyar: eddig, idáig, ide.

Az UESZ az ide szóról:
Megszilárdult ragos alakulat. Az ez szóból -e (< ) latívuszraggal. Az alapszó szó eleji magánhangzója eredetileg az i volt; az i > ë nyíltabbá válás valószínűleg már az ősmagyar korban végbemehetett. A hangzóközi d-hez vö.: eddigez; lásd még: büdös, édes stb. Az ide eredetileg egy helyet jelölő határozószó volt, amelyből időt, illetve állapotot is jelölő határozószó vált. Később már igekötői funkciót is betöltött. A 2. jelentéshez vö.: feléfelől, messze stb. Az idáig szó belseji á-ját feltehetőleg az oda befolyásolta.
Előfordulása a nyelvemlékekben: 1372 után ÿde, ydee; 1416 után idè; 1456 ede; 1559 ewde; nyj. ëde, ëdë, idi.

Az ide szavunk a tájnyelvekben a következő alakban fordul elő:
Ede Somogy m. Szilvás-Sz.-Márton Király Pál; ёde Somogy m. Újmajor Nyr. VIII.179; Dráva mell. Nyr. V.423; XIII.476; Eszék vid. Nyr. VIII.140; Szlavónia Nyr. V.63; XXIII.168; Moldvai csáng. Nyr. III.2. 5; ёdё Sopron m. Röjtök Nyr. III.514; idi Palócság Nyr. XXI.213; XXII.75; Gömör m. Nyr. XVIII.453; Király Pál; Gömör m. Balog Nyr. XXII.526; Rimaszombat Nyr. XVII.525.

Az eddig szó előfordulása a nyelvemlékeinkben:
1436-39, 1466 eddeglen; 16. század első negyede edzig; 1529-31 eddyglen; 1541 ezdyg; 1584 eccziglen; 1599 eddég.

A dravida nyelvekben:
Tamil: itā íme itt!; iṯ ebben az irányban.
Kannada: idā̆, ide, idō nézz ide!; itta, ittal ezen az oldalon, ebben az irányban, erre az oldalra, ezután.
Kodagu: ittï, ittaṭṭi erre az oldalra.
Tulu: iḍa, iḍe, iḍegů erre.
Telugu: iṭṭi ilyen; ide nézz ide!
Kolami: ittin ide; ittaṭ innen; itte ennyi.
Naikri: ittin itt; ittiŋ ide; ittaṭ innen; ittek ennyi; ide erre; itak(an), itan itt; itte ennyi.
Parji: it, ittu ebben az irányban.
Gadba: iṭ itt.
Manḍa: idi ez.
Kurux: idā itt.
Malto: ithi ide!

Ikid
 
Az egyetlen szó a szövegben (ha a részü szó után a magyar kedde áll), melynek a magyar nyelvben nincs mai megfelelője, az ótörökben viszont az alábbi jelentéssel használták:
igid (ikid) hibás, téves, helytelen; hamis, hazug, hazugság, csalás.

Irír

Magyar: ír

Az UESZ szófejtése:
Vitatott eredetű. 1. Jövevényszó egy honfoglalás előtti, csuvas típusú török nyelvből; vö.: csuvas śi̮r- ’ír; fest’; – Kāšγ yaz- ’ír’ oszmán yaz- ’ír’; stb. Megfelelői a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvekben is megtalálhatók. A magyarba átkerült alak: *i̮r- ’fest; ír’. A származtatásnak hangtani nehézségei vannak; a szó elejéhez azonban vö.: író. Az etimológia alapján a magyarság egy fajta festésmóddal, mint írással ismerkedhetett meg. – 2. Az irt alapszavával azonos; megfelelőihez vö.: arat. Ez a származtatás mindenek előtt jelentéstani szempontból problémás; ez alapján a magyarok írásművészete egy fajta török eredetű rovásírás megismerésével kezdődött, amellyel még a honfoglalás előtt megismerkedhettek; ehhez vö. az irdal ’bemetszésekkel, rovátkákkal ellát’ jelentését is.

Előfordulása a nyelvemlékeinkben:
1372 ÿrtakuala, ÿraʃt; 1500 ÿroh; 1533 eruk; 1575 írta.
A tájbeszédben a következő jelentésekkel is használták: „1. rajzol. írtam a porba hat ökröt, szekeret (Kolozsvár Arany-Gyulai NGy. I.466); 2. fest (Moldvai csáng. Nyr. X.153). Már a képíró sem írhatott volna nálánál szebbet (Csongrád m. Arany-Gyulai NGy. II.393).” /Szinnyei/

Ótörök:
ir- bevágást vagy rést készíteni (valamin).

A dravida nyelvekben:
Tamil: īr rajzol, fest, ír; ir̤u rajzolni.
Kannada: īr rajzol.
Malayalam: ir̤ukka rajzolni.

A rovásfelirat legvalószínűbb olvasata ó- és átirata újmagyar nyelven:

Utusú itis. / Utolsó ütés.
Részü kedde ëddëg ikid ír. / Ezen a felén nem megfelelő a rajzolat.

A denár felületére vésett szöveg nyelvezete megfelel a korabeli magyar beszédnek, de a szóhasználat az újkori tájbeszéddel is párhuzamba állítható. Amennyiben a hátlapon lévő mondat második szava a ’bemetszeni, vág, bevág’ jelentésű török ’ket-, ged-’ szó, akkor a felirat olvasatának az alábbi változata is lehetséges. Ebben az esetben ez a kifejezés a verőtő állapotára, a felületén lévő bemetszés, a hornyolás kopottságára utal.

Részü ged ëddëg ikid ír. / A bemetszésnek ez a része nem megfelelő rajzolatot készít.

felirat1.pngA teljes rovásfelirat, a betűk megfelelő állásba való forgatás után.
A felirat betűi és a szöveg olvasata jobbról-balra haladva: Első sor: uts  its - ’Utusú itis’;
második sor: rszü
ı kd  dk - ’Részü kedde ëddëg’; harmadik sor: ikd  r - ’Ikid ír’)

A rendelkezésre álló adatok szerint az első pénzverők az ötvösök sorából kerültek ki. Ezek a mesteremberek poncolták be a pénzveréshez szükséges verőtövek végére az érmek negatív képét is. A rovásfeliratot valószínűleg a pénzverést végző mesterember, vagy pedig az azt felügyelő személy karcolta a fizetőeszköz hibás, sima felületébe.[3] 
A felső verőtövek vége az erős kalapács ütések következményeként fokozatosan elzömült és a szerszámok felszínébe faragott negatív éremkép is egyre inkább elhalványult, megkopott. Emiatt a pénzverés pár hónapos időtartama során, vagy az adott évi pénzmennyiség legyártásának a befejeztével újabb és újabb verőtövek készítésére volt szükség. A helytelen lenyomatú fizetőeszköz és annak rovásfelirata pontosan erre, az elhasználódott szerszámok hibájára és egyúttal egy új legyártásának a szükségességére hívta fel a figyelmet. A kifúrt érmét véleményem szerint nem ékszerként viselték, hanem valószínűleg egy hivatalos levélhez csatolva (kötözve) a pénzverés jogával felruházott és ebből kifolyólag annak ellenőrzésére is jogosult esztergomi érsek számára küldhették el.[4] Az új verőtövek elkészítésére minden bizonnyal a használt szerszámok bemutatása vagy leadása után, csakis az érsek engedélye után kerülhetett sor.

salamon_veroto.pngSalamon király kori (1063 – 1074) denár felső verőtöve és a verőtővel készült érme előlapja
/a képek forrása: www.numismatics.hu/

jelhasonlitas4.pngA denár rovásbetűinek székely-, ill. ótörök párhuzamai

Az ezüstérme felületére vésett kilenc különböző hangértékű rovásjel közül, az adott jel alakját és a hozzá tartozó hangértéket nézve, három (i, s, sz,) teljesen megegyezik a legkorábban lejegyzett Nikolsburgi székely ábécé betűivel. A ’t’ rovásjel alakja csak abban tér el a székely ábécében közölttől, hogy a főszár nem függőleges állású, hanem kb. 30°-kal jobbra dől. A ’d’ hangértékű X rovásjel formailag csak az ótörökével azonos. A ’k’, az ’u’ és az ’ü’ írásjegy kizárólag az ótörök írásrendszer részét alkotja. Az érme ’ü’ hangértékkel rendelkező rovásbetűjének az alakja leginkább az ótörök írás észak-kaukázusi változatának, ’ü’ és ’ö’ írásjegyével mutat párhuzamot. Az ’r’ hangot jelölő rovásbetű a Nikolsburgi ábécében ugyan nem, de a székely jelsort később megörökítő iratokon, pl. a Marsigli-, a Kájoni-, Szilágyi-féle felsorolásban megtalálható.
Az ’u’ írásjegy a Kárpát-medencében felelt rovásemlékek közül a kiskundorozsmai avar kori (VIII. sz. vége) íjmarkolat lemez, a szintén avar korból származó szarvasi tűtartó, az Ozora-Tótipuszta-i ezüstkehely, a nagyszentmiklósi 3-as, 4-es, 6-os számú aranykorsó, az ovális aranytál, a 9-es és 10-es számú csésze, a 22-es és 23-as kehely, a két nyeles tálka valamint az ivókürt rovásfelirataiban is megtalálható. Ezekben a feliratokban a > alakú rovásjel, a feloldási kísérleteim eredményei alapján, igen nagy valószínűséggel, szintén ’u’ hangértékkel rendelkezik.         
Mivel a rovásfelirat tartalma közvetlenül a pénzverés befejezésének a pillanatához köthető és egy olyan érmén található, melyet Aba Sámuel uralkodása alatt készítettek, kétségtelen, hogy a felirat keletkezési ideje is erre az időszakra, az 1041-44 közötti évekre tehető. Az államalapítás utáni időszak legkorábban keletkezett, magyar nyelvű rovásemlékének írástörténeti jelentőségét növeli, hogy egy olyan rovásjelet hordoz (>), ami a Kárpát-medencében eddig csak avar kori tárgyakon fordult elő. Ennek az írásjegynek, a két különböző korszakból származó leleteken való előfordulása nem csak a két időszak írásbelisége közötti összefüggést, az írástudás folytonosságát, hanem a székely és az ótörök írásrendszer genetikai kapcsolatát is igazolhatja. Az íráshoz használt néhány rovásjel (d, i) a Nikolsburgi székely betűkhöz viszonyított kismértékű alaki eltéréséből és abból, hogy két írásjegy (u, k) a későbbi székely ábécékből hiányzik és a 15-17. századi erdélyi rovásfeliratokban sem található meg, arra lehet következtetni, hogy a denár betűi, a Kárpát-medencei rovásírás egy korai változatának voltak a részei. Az érmén olvasható rovásfelirat, az írástörténeti jelentőségén túl, nyelvtörténeti szempontból is kiemelkedő, hiszen nagyjából 150 évvel korábban keletkezett, mint az 1192–1195 között írt Halotti beszéd és 14-11 évvel régebbi, mint a Tihanyi alapítólevél „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” mondata. Mindezek alapján kijelenthető, hogy ez az apró érme a régi írásunk legbecsesebb ereklyéje, ami a magyar nyelv államalapítás utáni legkorábbi emlékét hordozza. 



Antal Csaba

 

Jegyzet:
[1] A megtalálás körülményei nem ismertek. Az árverés és az értékesítés 2020-ban volt.
[2] A rovóeszköz felemelése nélkül is leróható rovásjeleket (’u’, ’s’) úgy vájták be, hogy a más-más irányba haladó vonalak bemetszése során az eszközt mindig felemelték.
[3] [...] „a pénzverők királyi kondicionáriusok voltak s alkalmasint magyar - Hóman és Györffy szerint részben káliz - eredetűek.” (Zolnay)
[4] Az esztergomi érsek [...] „a pénzverés tisztaságának ellenőrizője, a pénzverés nyersanyagának és a pénzverő szerszámok egyik őrzője. A pénzverő szerszámokat és vésett bélyegeket az érseknek e célra alkalmazott embere őrizte, s azokat csak a pénzverés tartamára adta át a pénzverő kamara ispánjának. Magánál a pénz verésénél a király, illetve a tárnokmester s az esztergomi érsek megbízottai jelen voltak” [...] (Zolnay)

Irodalom:
É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila, Fejezetek a magyar nyelv történetéből, 2013
Gerard Clauson, An etymological dictionary of pre-thirteenth-century turkish, 1972
Szinnyei József, Magyar tájszótár I., II., 1893-96
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary, 1984
Vlagyimir Mihajlovics Nadeljaev, Dimitrij Mihajlovics Naszilov, Edham Rahimovics Tenisev, Alekszandr Mihajlovics Serbak /szerkesztők/, древнетюркский словарь, 1969
Zolnay László, Pénzverők és ötvösök a románkori Esztergomban, Archaeologiai Értesítő 92. évfolyam, 1965.
Új magyar etimológiai szótár

»Egy avar kori tarsolyzáró rovásfeliratának olvasata

lapockacsontból faragott, 6,2 cm hosszú és 2,2 cm széles, a gerincén két kerek és egy ovális lyukkal ellátott tarsolyzáró [1], Szeged-Fehér-tó avar kori temetőjének 3. sírjából [2] került elő, Móra Ferenc ásatásán 1929-ben. A téglalap alakú síkfelület oldalán összevont írásjegyek láthatók, melyek Erdélyi István szerint „tamgaszerű jelek”. Fehér Bence véleménye az, hogy „A jelek szimmetrikus volta alapján valószínűleg nem szöveges írás, hanem esetleg számjelzés vagy inkább tulajdonjegy/tamga.


ijtegeztarto.png  Tarsolyzáró a kora avar korból (567-670)
/A Móra Ferenc Múzeum felvétele/

mag1.png
A csonttárgy felületére karcolt írásjegyek

Az írásjegyek hangértéke és párhuzamai 

A bekarcolt vonalak a használat során, különösen az eszköz peremfelületein, lekoptak, de a betűk még ennek ellenére is azonosíthatók. A felület elhasználódása elsősorban az első és a második jel felső harmadánál a legerőteljesebb. Az írásjegyek hangértékének a megállapítását, és a gondolat lejegyzésére használt írásrendszer meghatározását nagyban elősegítette a bal szélen lévő írásjegy egyedülálló formája. Ugyanis a homokóra alakú jel a rúna írás egyik legjellegzetesebb betűjele, amivel az ’m’ mássalhangzót jelölték.
  
Az összerovás, balról-jobbra haladva a következő írásjegyekből áll:
1. M   A jel a szabadbattyáni hun kori övcsat feliratában is megtalálható.
2.  A bezenyei „germán” fibulán is meglévő írásjegy lehet egy rúna F jel, vagy mint a makfalva-i szkíta tükör, a Tiszavasvári közelében előkerült, szintén szkíta kori agyagtál töredék és a regölyi edényaljak betűivel megegyezően, ugyancsak 
’a’ hangértékű, a lenti táblázatban az etruszkkal megegyező alakú írásjegy. 
3. G  Az X alakú és ’g’ hangértékű betű balra dőlő eleme egyben az ’A’ betű jobboldali szára is. Az írásjegy a bezenyei fibulán is megtalálható. 

mag3.png
A kiegészített és szétbontott írásjegyek balról-jobbra M, A, G, melyből a „mag” szó olvasható ki

runa_osszehas.pngAz írásjegyek párhuzamai
/az egybevetés során a hangtani megfelelések is figyelembe lettek véve/ 

A mag szó jelentése

A csonteszközre karcolt szó jelentésének a meghatározása során kizárólag azokat a szavakat vettem figyelembe, melyek jelentése a tárgy rendeltetésével összeegyeztethető.
A bekarcolt szó az alábbi jelentéssel rendelkezik:

Proto-IE: mak- bőrtáska.
Litván: mãka-smẽkeris (pénz)táska; makšnà hüvely.
Lett: maks táska; maksts hálózsák, zsák, tasak.
Bolgár: mjeh, mjah tömlő, fújtató.
Szlovén: meh állatbőr, fújtató.
Szlovák: mech zsák.
Lengyel: miech állatbőr, zsák, fújtató.
Régi orosz: meh tömlő, fújtató.
Alsószorb: měch zsák.
Welsz: megin fújtató.
Gael: miakh táska, zsák, szatyor.

Magyar: mag belső rész, valaminek a közepe; g>h méh, a tájnyelvekben mih zacskóforma bőredény, nőnek, nőstény állatnak a magzatot hordozó szerve. 
Magyar tájnyelvek: makk 1. a pipának az a része, a melybe a szárát dugják (Heves m. Névtelen 1840); 2. a hámistráng végén az a lyuk, a melybe a másik végét bele lehet húzni (Székelyföld Tsz.); 3. a nádvágón a penge nyélbejáró részének csapszerű darabja (Csongrád m. Tápé, Algyő Herman O. Halászat K.).

Ha a tárgyra írt szó egy személynév:

Proto-IE: magh-, māgh-: képesnek lenni, segíteni, erő.
Óind: maghá- erő, gazdagság, ajándék; maghávan-, maghávat erős.
Óperzsa: magus mágus, bűvész.
Perzsa: magu- mágus, bűvész.

Magyar: magas nagy, hatalmas.
Ógörög: mégasz nagy, magas.
Örmény: mec nagy, magas.
Albán: math, madhi nagy, magas.
Szanszkrit: mah 1. nagyszerűnek lenni; mah 2. nagyszerű, erős, hatalmas; bőséges; mahā nagyszerű.
Gót: mikils nagy, magas.
Óír: mochtae nagy, magas.
Közép-ír: mag-, maige nagy, magas.
Tokhár: mak, makā nagy, nagyszámú, sok, rengeteg.
Latin: magnusz nagy, magas.

A felirat igen rövid, mindössze egy három betűs szóból áll, éppen ezért a jelentés meghatározásakor csak arra hagyatkozhattam, hogy a feliratban a csonteszköz szerepe, vagy annak a tárgynak a neve fogalmazódott meg, aminek a tartozéka volt. Mivel a csontból készített tárgy, egy tárolásra szolgáló felszerelés, egy tarsoly lezárását segítette elő, igen nagy a valószínűsége, hogy a tároló eszköz nevét karcolták be. Természetesen nem zárható ki, hogy a tarsoly felirata tulajdonosjelzés. Ebben az esetben a mag szó egy személynév, így a ’magas’ vagy ’erős’ jelentés válik helyénvalóvá. Ugyanakkor az előbbi értelmezés (magas) kevésbé valószínű, mert a sírban eltemetett felnőtt férfi, a 162 cm hosszú csontváza alapján, nem a legtermetesebb emberek közé tartozott. Tehát a csonttárgyra írt „mag” kifejezéssel és ’táska’ jelentéssel vagy a tároló eszköz neve vagy pedig ’erős, nagyszerű’ értelemmel egy személynév került lejegyzésre.  



Antal Csaba



Jegyzet:
[1] A tarsolyban tűzcsiholó acél, kovakövek és egy vaskés volt.
[2] A sírban talált további tárgyak: hengeres csont nyél, egy sarló vasdarabkái, ezüstből készült duplalemezes nagyszíjvég, négyszögletes vascsat, vasgyűrű, három vas nyílhegy, cserépedény.

Irodalom:
Alexander Macbain, An etymological dictionary of the Gaelic language 1911
Bendeguz Tobias: Avar kori tarsolyzárók a Kárpát-medencében, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. 2011
Erdélyi István: A jánoshidai avarkori temető, Régészeti Füzetek II/1. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1958) Az avarkori csontmegmunkálás néhány kérdéséről
Fehér Bence, A Kárpát-medencei rovásos emlékek gyűjteménye 2020
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Proto-Indo-European Etymological Dictionary, Julius Pokorny könyvének átdolgozott kiadása 2007
Szinnyei József, Magyar tájszótár I. kötet 1893
The tower of Babel

»A magyar ősvallás jelképe szkíta tárgyakon

A Kárpát-medence vaskori tárgyain is megtalálható IYI szimbólum jelentése

Az építményeken, sziklafalakon, pénzérméken, ékszereken, agyagedényeken stb. Közép-Európától egészen Ázsiáig igen gyakran előforduló IYI jelzés jelentésével kapcsolatban már számos elmélet született. Ezt a jelet, a XI. században élt Mahmud al-Kashgari tudós nyomán, aki több törzs tamgáját is közölte Divanü Lûgat-it Türk című művében, az oguz Kayı törzs, állatok megjelölésére használt billogjának és ennek Yazıcıoğlu Ali (Tevârih-i Âl-i Selçuk) által közölt másik változatának /1. kép/, a tárgyalt jelhez való hasonlósága miatt, az említett törzs ismertetőjegyének vélik.

kashgari_jazidzsioglu.jpgal-Kashgari (balra) és Yazıcıoğlu (jobbra) által közölt Kayı tamgák /1. kép/  

Ivan Dobrev, a bolgár törzsek egyesítőjének, majd később Bulgária megalapítójának, a Dulo nemzetség tulajdonjegyének tartja a jelet.
Servet Somuncuoğlu szerint tulajdonjel vagy Tangri isten tamgája, amit minden török törzs használ.
Vannak olyan elképzelések is, mely szerint az IYI jel két nyílvesszőt valamint egy íjat és egy ráhelyezett vesszőt ábrázol, ami így együttvéve a harcosság, a vitézség szimbóluma. (Çağmakoğlu)
Fehér Bence, a Tiszavasvári-Csárdapartnál előkerült vaskori bögre IYI jelzéseit így értelmezi: „a Szkíta írásos emlék, de valószínűleg nem rovásírás. Az egyetlen, utólagosan készített jel tulajdonjel vagy számjelölés lehet, a tárgy funkciójából adódóan valószínűleg készleten belüli helyzetet jelölő szám (értéke: 1+1=2?). b Szöveget alkotó írás, feloldása nem lehetséges (tulajdonosjelzés?).
Szőke Miklósnál ez a jelkép „az óbolgár főisten Tangra (~Tengri) rovásjeles tamgája”...

Az IYI szimbólum olvasata, jelentése

Az IYI jelkép jelentésével kapcsolatban, a már korábban kialakult elképzelésemet, mely szerint ez a jel a korabeli hitvilág egyik legfőbb Istenének a nevét rejti, a jel használatának a mikéntje, a kísérő jelképek, a ciprusi szótagírásban lévő jelpárhuzam, de legfőképp a proto-bolgár rovásfeliratok tartalma és egyúttal a nyelvi és a mitológiai párhuzamok is alátámasztják. A valószínűleg mínoszi írásrendszeren alapuló ciprusi szótagírásban az IYI-hez hasonló betűkkel jelölték a ’ku' szótagot /2. kép/. A proto-bolgár feliratok között pedig több olyan rovott felirat is létezik, ahol az IYI rövidítés mellett, a legfőbb istent dicsérő, hozzá fohászkodó és megnyilvánulásának egyik legjellemzőbb tulajdonságát leíró kifejezések vannak, sőt két esetben a nevét rejtő jelkép írásjegyeit egymás után külön-külön is lejegyezték. /3., 9. kép/ Ezen kívül a jelképnek és a lejegyzett névnek több olyan változata is van, ahol az egyes hangokat más-más betűvel jelölték ugyan, de ezek a jelek és azok feloldása után kapott eltérő hangalakú szavak is, ugyancsak az isten elnevezései. /4., 9., 11., 12. kép/ Mindezek alapján véleményem szerint az IYI jelet betűk összevonásával alkották meg, melyben a középen álló Y írásjegy ’u’ hangértékű, a két oldalt elhelyezkedő II betű pedig önmagában vagy az Y szárával együtt (úm. a kamunni, a lük és az ótörök írásban) ’k’ hangértékkel rendelkeznek. Ezek az írásjegyek az ’Uk’, (’u’ hangzóval kiegészítve esetleg ’Uku’, vagy ’Ukku’) olvasatot adják.

ciprusi_uk_szotagjel.pngA ciprusi ’ku’ szótagjel (Diringer közlése) /2. kép/
(a ciprusi szótagírást Kr. e. VI. századtól Kr. e. III. századig használták)

iyi_parhuz.pngA IYI jelet alkotó betűk párhuzamai
(a tükör feliratának olvasata: ITT)

Proto-bolgár feliratok a VII-IX. századból

Az óbolgár írásjegyekhez tartozó hangértékek meghatározásának első kísérlete Georgij Fedorovics Turcsaninov nevéhez fűződik. Peter Dobrev 1992-ben fejtette meg és fonetikusan azonosította a künig [1] nagy részét. Ezzel lehetővé vált a régi bolgár feliratok nagy részének a lefordítása, amiket szerinte a kelet-iráni nyelvek segítségével lehet elolvasni. Az IYI jelet ő JUJI alakban (Nap jelentéssel) oldotta fel, de mint azt már fentebb megemlítettem, több felirat elemzése után úgy gondolom, hogy az ’Uk’ olvasat a legvalószínűbb. Jómagam szintén az IE nyelvek közé sorolt, de jóval kézenfekvőbb megoldásokat adó szanszkrit nyelv segítségével kezdtem el az óbolgár feliratok értelmezését. Kizárólag csak azokat a szövegeket vizsgáltam, melyekben az IYI felirat vagy annak valamilyen változata található meg.

osbulgar_abc.pngA proto-bolgár ábécé
(az ábécé ъ írásjegye keményjel)


Falfelirat


A 681 körül, Aszparuh [2] bolgár kán által alapított Pliszka város nyugati falának egyik hosszabb feliratában az Isten nevét és az őt kísérő jelenséget jegyezték le. A mindenható megnevezését ugyanazokkal a betűkkel rögzítették, de már különállóan, melyek az IYI betűösszevonást alkotják. A lenti felirat írásjegyeinek a hangértéke balról-jobbra: ’u’, ’k’, ’u’, ’szi’, a fenti rövid feliraté pedig ’k’, ’ha’, melyből az Uk uszi mondatot és a kha szót kapjuk.
Ezek a kifejezések a szanszkrit nyelvben a következő jelentéssel rendelkeznek:
usha 2. (s=sz) fényes, ragyogó; kora reggel, hajnal, hajnalhasadás.
ushā 1. égő, perzselő.
ushā 2. reggeli fény, hajnal, reggel; szürkület, éjszaka; egy tehén.

ush 2. ragyogni; fény, reggel, hajnal.
uśī (ś=s) kívánság, vágy.

ka 3. a szót névként alkalmazzák a főistenekre vagy az imádat tárgyára, mint pl. Prajapati, Brahma, Visnu; levegő vagy szél; a Nap, az elme; a lélek; Jama; Kámadéva a szerelem istene; tűz; egy páva; egy csomó, ízület; a madarak királya; egy herceg; a test; idő; vagyon, tulajdon; hang; fény, ragyogás.
ka 4. boldogság, öröm, jókedv; víz; a fej, haj; egy hajszál.
kha 2. a Nap.

A feliratok lehetséges olvasata és jelentése: Uk uszhi – ’Uk a ragyogó’ vagy ’Uk a lángoló’, a rövid feliraté pedig Kha – ’A Nap’ vagy ’Tűz’. Ha viszont az egész felirat egy időben készült, akkor a látszólag különálló feliratokat összevonva az ’Uk, a ragyogó Nap’ vagy ’Uk, a lángoló tűz’ mondatokat kapjuk. (Az etruszk mitológiában a Napisten neve Uszil. Lásd a feliratban uszhi  am. ragyogó)

uku_szi_pliszka_nyugati_erodfal_vesete.pngA nyugati erődfal felirata /3. kép/
(Pliszka, VII-IX. sz.)

Egy tetőcserép írásjegyei

A következő véset közepére Uk isten jelképét, egy Napkeresztet helyeztek el, melynek a baloldali szárára húzott függőleges vonal a mellette balra lévő vonással együtt ’k’, a V írásjegy ’u’, a jobb szélen látható jel pedig ’m’ hangértékkel rendelkezik. Az összetett felirat olvasata: Ukum.  

ukum_pliszka_nyugati_erodfal.pngA cserép vésett jelei /4. kép/
(Pliszka VII-IX. sz.)

Edény feliratok

Az írás bal szélén az ’e’ és az ’sz’ hangot jelölő írásjegyek összevonása látható, amitől jobbra az Uk olvasatú betűcsoport látható.
A szanszkrit nyelvben:
esh 1. (s=sz) kívánni, vágy.
esh 2. a közelébe vagy felé sietni; nekirontani; megtámadni valakit; igyekezni elérni vagy megszerezni; vágyakozni; kérni.
A felirat olvasata: Eszh Uk – ’Kérlek Uk.’

es_uku_pliszka_keramia_veset.pngKerámia felirat
(Pliszka, VII-IX. sz.)

A következő felirat egy mondatot rejt. A baloldali hajlított betűjel az ’o’, középen az ’u’ hang jele van, melynek szára a mellette lévő függőleges vonallal és az ’o’ betű jelének jobboldali szárával együtt a ’k’ hangot jelöli.
A felirat olvasata: O Uk – ’Ó Uk.’ (esetleg Uko)

uko_pliszka_a_nagy_bazilika_udvara_edenytoredek.pngEdénytöredék felirata /6. kép/
(Pliszka VII-IX. sz.)

Kőtömb feliratok

Az egymástól elkülönített felirat egyikéből az isten egyik tulajdonságát, míg a másikból Uk nemét tudhatjuk meg.
A baloldalon lévő írásjegyek hangértéke balról-jobbra: Uk, d, o, an(+i?), u, melyből az Uk doan(i)u mondatot kapjuk.

uk_doanu_uk_dzsani_pliszka_nagy_palota_blokk_veset.pngEgy kőtömb felirata
(Pliszka, Nagy palota, VII-IX. sz.)

Szanszkrit:
dānu 1. szabadelvű; adományozó, adakozó; jólét, elégedettség; levegő, szél.
dānu 2. bátor, győztes, hódító, pusztító; a démonok egy csoportja; folyadék, csepp, harmat.

dānīya (dáníja) adható, adományozható, adományozásra méltó vagy alkalmas; ajándékot vagy felajánlást kap; adományozandó dolog, ajándék, adomány. 
dhanīya gazdagságot kívánni.
dhanya gazdagságot hoz, bőséget adományoz; bőséges, jómódú, gazdag; szerencsés, boldog, áldott, kedvező; jó; erényes; szerencsés vagy erényes ember.

A „zárójelbe” tett jobboldali felirat betűinek hangértéke balról-jobbra: Uk, dzs (az óbolgár ábécében ’dz’ hangérték van megadva), an+i.

A szanszkrit nyelvben:
jani
 vagy janī (j=dzs) egy nő, feleség, anya.
jāni egy feleség.

A feliratok olvasata és jelentése:
Uk dánu – Uk a nagylelkű. ǀ Uk dzsáni – Uk anya.

Az alább látható kőtömböt Bjala közelében, a Dvoinitsa és a Panayir Dere folyók közötti partot elzáró, földsánc belsejében találták meg. A baloldali betű feloldása ’si’, amit az ’Uk’ jelcsoport és a ’ju’ olvasatú írásjegy követ. 
Ezek a szavak a szanszkrit nyelvben a következő jelentéssel rendelkeznek:
śī 1. élesíteni, fen; élesre vagy vékonyra készíteni, keskenyít; izgatni; éles; figyelmes.
śī 2. Siva egyik mellékneve, kedvezőség, szerencse, béke, higgadtság, nyugalom.
(īś mester, úr, a legfelsőbb szellem)
(ótörök si: a kínai császárok üdvözlésére használt felkiáltás. Kínai shī 1. tanító, tanár, mester)

yu 1. (y=j) elválasztani, eltávolít, kizár, kivéd; megvédeni valamitől; elhárítani; elűzni, szétszór; egymástól távol tartani, külön lenni vagy maradni.
yu 2. támadni, befog, köt, rögzít; csatlakozni, egyesül, összekapcsol; keverni, egyesít; birtokba nyerni; ajándékozni, adományoz; imádni, tisztel.

Valószínű olvasat: Sí Uk ju – ’Uk isten megvéd’ (a ’legfelsőbb szellem’ helyett az ’isten’ kifejezést használtam)

A kőtömb felirat értelmezésének a helyénvalóságát tökéletesen igazolja, hogy azt egy olyan töltésben vagy annak belsejében helyezték el, mely egy terület védelmét, a támadó ellenség áttörésének a megnehezítését szolgálta. A földsáncba, nyilvánvalóan mágikus céllal eltemetett, vagy egykor annak tetejére helyezett faragott kő feliratának a tartalma arról tanúskodik, hogy a térség lakói a természetfölötti erők megidézésével, Uk istentől vártak segítséget, védelmet a rájuk törő ellenséggel szemben. 

1487659_260928364060567_1427737657_o.jpgRovásjeles kőtömb
(Bjala, VII-IX. század)

Egy barlang bejáratánál lévő feliratok

A sziklába vésett szöveg legalsó sorának végén szintén az Uk név olvasható, melyben a ’k’ hangot már nem a II, hanem egy másik, de azonos hangértékkel rendelkező < alakú rovásjellel örökítették meg.
Nem tudni, hogy a három sorban lévő felirat egy időben készült-e, de azok keletkezésének egyidejűségét valószínűsíti, hogy az ’Uk’ olvasatú jelképek előtt álló betűket fentről-lefelé összeolvasva a szanszkrit osha szót kapjuk, melynek jelentései égő, égés. Ennek a kifejezésnek a jelentése megegyezik a fenti feliratban lévő ushā (égő, perzselő) szó jelentésével.
A feliratok külön-külön is értelmezhetők. A felső sor első betűje csodálkozást, vágyakozást fejez ki. A második sorban a sa vagy sha (s=sz; az ’a’ betű az ’uk’ olvasatú jellel van összeróva) kifejezések jelentése egy kígyó; levegő, szél; egy madár; Siva; Visnu; Laksmi anyaistennő illetve legjobb, kiváló; bölcs, tanult; tanult ember, tanító. A legalsó sor ha szavának értelmezése lentebb.
A feliratok olvasata:
Első sor: O Uk – ’Ó Uk.’
Második sor: Szha Uk – ’Bölcs Uk.’
Harmadik sor: Ha Uk.

A különálló írásjegyeket (o, sz, ha) fentről-lefelé összeolvasva, a következő kifejezést kapjuk: Oszha – ’Lángoló’.

kalugerica_egy_barlang_bejarata_elott.pngSziklafeliratok /9. kép/
(Kalugerica)

Téglák rovásfeliratai

A négy, más-más téglán lévő felirat homokóra alakú rovásjelei ’e’ a mellette lévőké pedig ’kh’ hangértékkel rendelkezik. A betűk az ekh vagy ekhe olvasatot adják, ami az Uk istennév egyik változata.

pliszka_teglavesetek.png

pliszka_teglavesetek2.pngTéglák vésett jelei /11. kép/
(Pliszka)

Sziklafelirat

Baloldalon az ’u’ és a ’k’ betű összevonását, azaz az Uk nevet, míg ettől jobbra egy Napkeresztet véstek a kőre.

kalugerica_sziklaveset_ut_mellett.pngSziklafal vésete /12. kép/
(Kalugerica)

Amfóra alakú kancsó felirata

A jelek feloldása balról-jobbra: ’h’, ’a’, ’Uk’.

ha_uku_popina_erod_amfora_alaku_kancso_nyakara_bekarcolva.pngA kancsó nyakára vésett írásjegyek
(Popina erőd, IX-X. sz.)

Szanszkrit:
ha 2. víz; rejtjel; elmélkedés; kedvesség; ég, mennyország; vér; haldoklás; félelem; tudás; a Hold; Visnu; háború, csata; borzongás; egy ló; büszkeség; egy orvos; ok, indíték; együttlét (nemi érintkezés); egy lant; a legfelsőbb Szellem; öröm, gyönyör; egy fegyver; egy drágakő csillogása; egy lant hangja; őrült, részeg.
hā 1. az öröm vagy meglepetés felkiáltása.

Perzsa:
ḥā’ jó ember; harsány hangú nő (e két jelentés kétséges).
’ neki, -nak -nek, -tól -től, általa; övék; íme, lám, vedd; vedd, adj, támogass. 

Mivel a feliratban az isten nevét rejtő jel is megtalálható, minden bizonnyal egy őt köszöntő szövegről van szó. A kancsó tartalmát az istennek ajánlják fel vagy neki köszönik meg. Tehát a ’ha’ kifejezés ebben az esetben az öröm, a köszönet, a la egyik megnyilvánulását is jelentheti. Éppen ezért a valószínű olvasat a következő: Hā Uk – ’Hála Uk’

Az ismertetett óbolgár szövegekben, a teremtő jellegzetességeit, megmutatkozását leíró kifejezések, a kísérő jelképek (Napkeresztek) és egy esetben a központi égitestünkre való konkrét utalás alapján vitathatatlan, hogy a feliratokban megemlített Uk isten, a Nap istene, vagy annak legfőbb védelmezője volt. Mindezt két Pliszkában előkerült lelet, a VIII-IX. századira becsült ólompecsét jelképrendszere és a Napot utánzó IX. században készült rozetta rovásszövege is megerősíti. A pecsétlenyomaton az IYI jelkép fölött, pontosan az Y jel villájába ágyazódva, egy Napkereszt látható, amit a rovásfeliratokban is megemlített tűzre s egyben a Nap egyik legjellemzőbb tulajdonságára, a ragyogására is utaló lángnyelvek ölelnek körbe.

1795485_293997134087023_1475843685_n.pngÓlompecsét
(Pliszka, VIII-IX. sz.)

A Napot jelképező, bronzból készült hétágú érem előoldalán az Uk összerovás, míg hátoldalán Ivan Tanev Ivanov szerint a bolygóistenek neveit vésték be proto-bolgár nyelven. Ezek a következők: Anisher (Jupiter), Uon (Vénusz), San (Szaturnusz), Te (Mars), Son (Nap), Wash (Hold) és Khe (Merkúr). A Nap nevét (Son) pontosan az IYI név felett lévő ágra vésték, ami arról árulkodik, hogy Uk főisten a korabeli emberek hitében valóban a bolygórendszerünk csillagának az oltalmazója volt.

unnamed.jpg

A pliszka-i rozetta    

Az Uk szó nyelvi párhuzamai

A különböző nyelvekben meglévő, az Uk vagy Uku és az Ekh vagy Ekhe és e nevekhez közelálló hangalakú, de jelentésükben megegyező szavak valamint a mitológiák alapján az isten rendeltetése pontosítható és nemisége is meghatározható, ami többek között a pliszkai Nagy palota egyik kövén lévő „Uk dzsani” mondat fordításának a helyességét is alátámasztja.

Az uráli nyelvekben:
Finn: eukko (régi finn euhko) öregasszony, idős asszony, feleség; anya, nagymama. 

Udmurt: jükǟ, ēkoǝ, jēk, ēkoa asszony.
Magyar: ik, ike, ük nagyanya, dédanya, dédapa; uk, ük, ükőd, mátka nagyanyja (székely szó); ük szép v. nagyanyának anyja. Halotti beszédben (1192-95): ... isemucut ... (isemukut).
Magyar nyelvemlékekben: 1192-95 uc (uk); 1211? Ikeh; 1215 Yku; 1268? Vk; 1395 yk; 1405 wk; 1541 ikeye [ike]; 1560 Ŏkód; 1838 Uk.

Az altáji nyelvekben:
Ótörök: ög anya; eke nővér.
Török: öke, öge nővér.
Közép török: öke nővér.
Ujgur: uka, hükä nővér.
Karahánida: eke nővér.
Csuvas: akka nővér.
Írott mongol: eke anya; okin, ökin lány, lánya.
Közép mongol: eke, äke, ikä̆ anya; okin, oki(n), ugen, ūkin/ukin lány, lánya.
Khalkha: ex anya; oxin lány, lánya.
Burját: exe anya; üxin lány, lánya.
Kalmük: ekǝ anya; okṇ lány, lánya.
Ordos: eke anya; oχin lány, lánya.
Dagur: eg, ehe anya, egči, ekē nővér; oken lány, lánya.
Baoan: oken lány, lánya.
Mogol: ukin lány, lánya.
Evenki: uku-čēn nő; ekīn nővér.
Even: uki nő; ekъn nővér.
Negidál: uxi nő; exe nő, feleség, exīn nővér.
Irodalmi Mandzsu: uki nő, uxen meny.
Közép Japán: oku feleség, hitves.
Tokio: óku-sama, óku-san feleség, hitves.
Kioto: ókù-sàmà feleség, hitves.
Kagoshima: oku-samá feleség, hitves.
Beszélt Mandzsu: xexǝ nő, feleség.
Irodalmi Mandzsu: xexe nő, feleség.
Dzsürcsi: xexe-e nő, feleség.
Ulcsa: ēqte nő, feleség.
Orok: ekte nő, feleség.
Nanaj: ekte nő, feleség.
Orocs: eki nővér.
Udege: exi(n) nő, feleség; nővér.
Szolón: xexe nő, feleség.
Baskír: jengǝ meny.

A dravida nyelvekben:
Tamil: akkā, akkai, akkaṉ, akkāttai, akkāḷ egy idősebb testvér felesége, idős anyai vagy apai unokatestvér, idős nőt jelölő kedveskedő kifejezés. 
Kota: akn nővér vagy női unokatestvér.
Toda: okn, okok nővér vagy női unokatestvér.
Kannada: akka nővér; náluk az idősebb nőt általában akkanak nevezik, a lányokat is így hívják az idősebbek.
Koḍagu: akkë nővér vagy női unokatestvér.
Tulu: akka, akkè nővér.
Telugu: akka nővér.
Kolami: akkābāi nővér.
Gondi: akkā, akkal(i), akkal nővér.
Kuwi: aka/akey fiatal lányokra használt névmás.

A szanszkrit nyelvben: akkā- anya.
Prákrit: akkā-  nővér.

A baszk etimológiai szótárban:
eguzki, iguzki, egúzki, iduzki, iruzki, iuzki, egúzku, Nap.
ekhi, eki, iki, Nap, napraforgó.

Mitológiai párhuzamok

A rábaközi tudók szellemi hagyatékában Ukkó női isten, a Föld anyja. „A nővé meg férfivá manifesztálódott istenség női felét a rábaközi hagyományban UKKÓ, vagy ÜKKÖ, ÜKKÓ formákban leljük meg, s nem csak a pásztor szubkultúrában, hanem azon kívül is, a néphitben. UKKÓ-nak még a 20. század elején is áldozott a rábaközi paraszt és pásztor.[...] UKKÓ neve - 20. századi „sámánok” magyarázata szerint, hivatkozással elődeikre - az „Üg-Kou-An”, vagy „Ük-Küő-An" - „ős-kő-anya", „ős-föld-anya” „kerekedett” formája. Ő a magyar Magna Mater. Egy másik szófejtés szerint a kanca ősi „üg” neve rejlenék UKKÓ istenasszony nevében, aki egykoron totemállat, „Ló-Anya” lehetett?” (Máté)
 A nyelvemlékek bizonysága szerint a Hegyalján a XVI. században még Ukko poharából itták meg az áldomást. „Ukko nyilától nagyon féltek, mert ez a villám volt, amely a gonosz embereket, különösen a hamisan esküvőket sújtja. Innen nyelvünkben is az átokszerű szólásmód: »Verjen meg a tüzes istennyila!«”  (Szilvek)
Rácz András, A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században című tanulmányában felvázolja, hogy miként történhetett ez az ősi, a honfoglaló magyaroknál is bevett szokás, az áldomásivás: „Az 1594-95. évek közt kelt oklevelek alapján, melyeket Hunfalvy Pál tett közzé a Nyelvtudományi Közlemények VI. évfolyamában (327-349. oldal), így kell elképzelnünk a hivatalos áldomásivás elvégzését: A cserét kötött felek meghívottjaikkal megjelentek a községi elöljáróság (főbíró, bírák és esküdtek) előtt „áldomást innia”, és előterjesztették kötésük mibenlétét. A vevő fél megadta áldomását, rendszerint annyi icce bort, ahány forintba ment az alku. Ezután az elöljáróság részvételével elfogyasztották az áldomást, mely közben a felek egyik arra felkért embere - kit egy 1573-as miskolci oklevél boráldónak nevez - felmutatta az ukronpohár-t, azaz a szerződötteket és a szerződést felköszöntötte.
 Saáry Sándor, A nyíregyházi „Peres halom” honfoglalás kori lovas sírjai című írásában az áldomásivással kapcsolatban a következőket írja: „Az ásatás befejeztével ősi szokás szerint, »magnum áldomás fecerunt«. Ha nem is úgy, mint Anonymus írja: »More poganismo occio equo pinquissimo magnum áldomás Fecerunt.« De amelyről a gazda akkoron még fiatal, ma már nős fia még most is így emlékezik meg : Nagy fonott üvegekben — demionokban — állott a sok bor az egyik talyigán ... Vígan járt körül s gyakran kiürült »Ukkon pohara« (áldomás pohár) Áldomás közben elbeszélgettünk a régi Rabonbánok, Horkázok (Karkházok) és Gyulákról kik mint őseink főpapjai, előkelőségei a nemzet »áldozó poharával« tartották meg áldomásaikat, melyeken törvényeket hoztak s bűnösöket büntettek meg.
  Egy, a körtvélyesi szőlő eladása miatt támadt per 1581-ben kelt okiratában a következő tanúvallomást rögzítették:
...Második tanu, Dia Bálint hiti után ezt vallotta; az áldomás ital lött Körtvélest az bírák és polgárok előtt, ott volt mind az két fél, Kelemen Imre és Balázs Miklós, és Kelemen Imre kérésére én mutattam föl az Vrkon pohárt...
Diószegi György Antal szerint ez az ősi magyar szokás a következő jelentéssel bír: „Az Ukkon-pohár felmutatásának jogszokása, valamint az áldomás ősi magyar szertartása lényegében azt fejezi ki, hogy az ünnepek megtartásakor, szerződések megkötésekor, nemzeti sorskérdésekről való döntések alkalmával Istennel együtt ünnepelt, szerződött, esküdött a régi korok magyarja. Ez ősi, keleti gyökerű műveltségi hagyományunkból fakadhatott. Az áldomás valójában egy vallási szertartású áldozati rítus volt, melyben lélektani tekintetben az égi világ iránti tisztelet, főhajtó hódolat jelentette a lényeget.
Az Ukkon-pohár felmutatása világképi értelemben az élet kelyhe fogalmi körhöz kapcsolható, és ekként mintegy az életvízzel azonosítható világszemléletet tükröz. Ezt támaszthatja alá a mezopotámiai szobrok kezében tartott pohár is (a belőle kifolyó víz jelképi volta miatt), hiszen ezek az alkotások művészi megjelenítése rokonítható a Kaukázustól északra fekvő eurázsiai síkságokon felállított kőbálványok kezében tartott pohár jelképi tartalmával.
 A baszkok hiedelem világában Ekhi a Nap istennője és az emberiség védelmezője. Az ókori baszkok nagymamának is nevezték és napnyugtakor szertartásokat végeztek a tiszteletére. Az etimológusok az ekhi szót a baszk nyelv Nap jelentésű Eguzki szavából eredeztetik. Ennek a kifejezésnek a változatai Eki, Iguzki (Irun), Iuski (Burrunda), Eguzku (Roncal), Ekhi (Xiberoa, Zuberoa/Soule), Iki (Bardos), Ekheerri , Ekheri (Labourd). Ez a nyelvi és hitvilágbeli adat is megerősíti Uk isten és a naprendszerünk központi égiteste közötti kapcsolatot.
  A finn mitológiában a legfőbb isten Ukko, aki az ég istene, de hívják felső istennek, mennyei atyának, felhők urának, levegő királyának és az ég köldökének is. Ukko felesége Akka, a termékenység istennője volt.

Az IYI jelképet hordozó, Magyarországon feltárt leletek

Az alábbi cseréptárgyak közül két darab, több mint ezer évvel korábbi az IYI jelet hordozó bolgár leleteknél. A Tiszavasvári-Csárdapart szkíta kori temető feltárása során előkerült bögre füle alá, fejjel lefelé és a has átelleni oldalára, a kiégetés után karcolták be az IYI jelet. Fehér Bence szerint: „a Szkíta írásos emlék, de valószínűleg nem rovásírás. Az egyetlen, utólagosan készített jel tulajdonjel vagy számjelölés lehet, a tárgy funkciójából adódóan valószínűleg készleten belüli helyzetet jelölő szám (értéke: 1+1=2?). b Szöveget alkotó írás, feloldása nem lehetséges (tulajdonosjelzés?).”

agyagedeny_tiszavasvari-csardapart.bmpSzkíta bögre, Uk isten névjelével /Kr. e. V–III. sz./
(MNM felvétele)

uk_csardap.pngA fülnél bekarcolt írásjegyek
(180°-al elfordítva)

A feltárt sír leletanyaga alapján ugyancsak a szkíta korból származó agyagedény töredékének külső felületén található meg az IYI jelzés. A jel lehet, hogy nem teljes, a képen csak az Y és a jobboldali I vonás azonosítható.

iyi.bmpAgyagedény töredéke az IYI jellel
(Tiszavasvári-Dózsa, MNM felvétele)

edenytoredek_bekarcolt_iyi_jellel_zalavar-varsziget.bmpEdénytöredék az Uk olvasatú jellel, a IX. századból
(Zalavár-Vársziget)

A Zalaváron feltárt konyhai kerámiák között előfordul olyan díszítési mód is, amikor a hullámkötegek közé három rövid függőleges vonalköteget karcoltak be oly módon, hogy azok az IYI jelképet adják ki. 

iii_bela_ezustdenar.png

III. Béla ezüstdenárja Uk isten jelével 

Magyarázatra szorul, hogy Uk (baszk: Ekhi) isten tisztelete hogyan jutott el a baszkok földjére, hiszen nem csak nyelvük egyedi, hanem a genetikai kutatások szerint, származástanilag is elkülönülnek a környező népektől. [3] Annak ellenére, hogy a genetikailag is kimutatható európai népvándorlások nem vagy csak csekély mértékben érintették a baszkok élőhelyét, mégis figyelemre méltó párhuzam mutatható ki a magyar, a finn, a bolgár és a baszk ősvallás között. A különböző népcsoportok főistenének névazonossága és megegyező rendeltetése azzal magyarázható, a magyar őstörténetben ismert eseményekből kiindulva, hogy egy keletről származó nagyobb létszámú katonai réteg vette át a hatalmat a térségben, akik átadták a hiedelemviláguk egy részét az ott élő őshonosnak mondható népcsoportnak. Ugyanakkor a baszkok által beszélt nyelv, a „hódítók” kis létszáma miatt megőrizte az egyedi ősi formáját.
Az azonban nyilvánvaló, amit a bolgár feliratok tartalma is alátámaszt, hogy a Tiszavasvárin előkerült szkíta bögrén és az edénytöredékeken lévő jelcsoport nem tulajdonjel és nem számjelölés. A jelek hangértékét a különböző írásrendszerek (ősbulgár, ógörög, ciprusi szótagírás) segítségével sikerült meghatározni, melyek alapján az Y betű ’u’ esetleg ’ü’, a II írásjegy pedig ’k’ hangértékkel rendelkezik. Tehát az IYI jelkép a Nap képviselőjének, Uk [4] istennek, a nyelvi egyezések alapján az Öreganyának, írásjegyek összevonásával megalkotott névjele. A névjelnek és vele együtt Uk isten tiszteletének a Kárpát-medencében való megjelenése, a régészeti leletek kora alapján, a Kr.e. V. századra a szkíta korszakra tehető. A Napisten tisztelethez köthető egyik legfontosabb szertartás, az áldomásivás, Ukkó poharának a felmutatása, egészen a XX. század közepéig fennmaradt a magyar népszokásban.

barzgale_korzet_kozep-iran.jpgBikát ábrázoló sziklarajz az IYI jellel [5]
(Közép-Irán, Iszfahán tartomány, Barzgale-szoros)     



Antal Csaba





Jegyzet:
[1] Régi bolgár rovásírás, ami az ókori trák-bolgár népvándorlás útvonalán alakult ki és a többi ókori írással párhuzamosan, fokozatosan fejlődött. 
Turcsaninov számos ilyen típusú feliratot fedezett fel Dél-Ukrajnában, az Észak-Kaukázusban és a Pamír hegységben. Dobrev szerint a rovásírásos feliratok nyelvtana megegyezik a görög betűkkel írt proto-bolgár feliratokéval. Mindkettőt ugyanaz a nép írta, akik egykor az Imeon (Pamír) hegység területén éltek.
[2] Aszparuh. Az ókori Grúziában és a kora középkori Bulgáriában is előforduló közép-iráni férfinév. Egyes elképzelések szerint a név az ’aspa’ ló és ’rauk’ ragyog jelentésű szavakból áll: ’akinek fényes lovai vannak’ jelentéssel. Más kutatók szerint a név az ’aspa’ ló és a ’rah’ lélek szavak összetétele, aminek a jelentése ’akinek ló lelke van’.
[3] A legújabb genetikai kutatások eredményei azt mutatják, hogy a baszkok genetikai összetétele hasonló ugyan a Nyugat-Európa más népességeihez, de mégis némi eltérést jeleznek. Ezek a különbségek a vaskortól kezdődően az alacsony génáramlásnak tudhatók be, azaz kevesebb keveredés történt a bevándorlókkal.
[4] A magyar nyelvi párhuzamok alapján az Uk volt az eredeti alak.
[5] A bikát, a Napisten egyik megjelenési formájának tartják. A Napisten névjelének és a bika ily módon való együttes ábrázolása, ami egyúttal a főisten és az állat egymáshoz való szoros kötődését is kifejezi, egy ősi csillagászati megfigyelésen alapul. Kr.e. 2100-ban a tavaszi nap-éj egyenlőség idején a Napunk a bika csillagképben, pontosabban az állat képzeletbeli szarvainak az ölelésében helyezkedett el. Kazahsztánban egy sziklába vésett rajzon, a részben emberi alakban ábrázolt Napistent a bika fején állva jelenítették meg.


Irodalom:
Alev Çakmakoğlu Kuru, Anıtkabir’deki Renkli Taş Süslemeler- İkonografik Bir Yaklaşım 2017
David Diringer, Alphabet A Key to The History of Man Kind 1948
Diószegi György Antal, Az Ukkon pohár felmutatásának történelmi és szellemi gyökerei, Honismeret. - 37. (2009) 5.
Ebrahim Karimi, Rock Art of the Howz-Māhy Region in Central Iran 2013
Fehér Bence, A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye 2020
Francis Joseph Steingass, A Comprehensive Persian-English Dictionary 1892
Ivan Dobrev, Тамгата хералдичен знак на прабългарския владетелски род Дуло и тамгата на огузското племе кайъ, ч. 1. Тамгата на прабългарския род Дуло
Ljudmila Donycseva-Petkova, Знаци върху археологически паметници от средновековна България VII-X век 1980
Magyar tájszótár 1838
Máté Imre, Yotengrit 1.
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Nagy Gyula, Ukkon pohara, Történelmi tár. - 1. (1878)
Peter Dobrev, Az ősbolgárok feliratai és ábécéje 1995
Rácz András, A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században, Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám) 2001 / 7-8. szám
Robert Lawrence Trask, Etymilogical dictionary of basque, 2008
Servet Somuncuoğlu, Sibirya’dan Anadolu’ya Taştaki Türkler 2008
Saáry Sándor, A nyíregyházi „Peres halom”, Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)
Szabó Dávid, Kisdedszótár 1792
Szilvek Lajos, Magyarország és a kereszténység, Hittudományi Folyóirat 11. 1900
Szőke Béla Miklós, A Karoling-kor a Kárpát-medencében 2014
The Tower of Babel
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary 1984
Új magyar etimológiai szótár

süti beállítások módosítása