A rovásjel hangzósításának korábbi értelmezései

A székely írás legrégibb ábécéjét először ismertető Jakubovich Emil így vélekedett a rovásjelek összevonásával létrehozott írásjegyek, köztük a jelsor 17. betűjéről: „Van ugyanis a Nikolsburgi Rovásábécének néhány elhomályosult összetételű, bonyolult szerkezetű betűjegye, melyeket egyetlen más ábécénkben sem találunk meg. Ilyen az X alakú, két megkülönböztető vonalkával képzett echech, melynek hangértékét sem tudjuk: hh, cscs?” Jakubovich a rovásbetűk felsorolásánál „eheh”, és „ecsecs” olvasatot feltételez.
Németh Gyula szerint a tárgyalt rovásbetű a rovásábécék ’ty’ hangértékű jeleivel egyezik. „Hogy vajjon e két betű közül az egyik az aty, másik az ety jelölésére szolgált-e, vagy pedig itt egyszerűen a ty jel két változatával van-e dolgunk, esetleg hogy az echech jelzést nem kell-e komolyan venni, azt jelenleg teljes világossággal látni nem lehet.”
Csallány Dezső véleménye az volt, hogy „A magas magánhangzós rovásjel: echech-etheth-ety, kétségtelenül az ety rovásjel változatait mutatja.”

A Nikolsburgi ábécé
/részlet/

Az „echech” felirat helyes olvasata, jelentése, nyelvi párhuzamai valamint a rovásjel más írásrendszerekben való előfordulása

A helyes hangalak meghatározását nagyban elősegítették a székely írás betűit megörökítő pergamenlap alsó részén lévő héber hónapneveknél alkalmazott hangjelölések[1] illetve az, hogy az ábécé rovásbetűit a magyar nyelv fonetikai rendszere szerint csoportosították. Tehát a magyar zöngés-zöngétlen hangpárokat és az összetett rovásjelek esetében a hasonló kiejtéssel rendelkezőket, egymás után jegyezték le. (mint pl. ’ecs-encs’, ’eny-nje’, ’ezs-es’ stb.) Mivel az X alakú rovásbetű az ’aty’ olvasattal rendelkező betű után következik, a fent idézett szakemberek joggal feltételezték azt, hogy ez is azonos vagy hasonló hangértékkel rendelkezik, mint az előtte álló. Azonban az „echech” betűsor felett nincsen palatizálódott (lágy) mássalhangzóra utaló mellékjel és a ’ch’ betűkapcsolat írásképe sem azonos az ’aty’ rovásbetű ’tyé’ hangot jelölő ’tgӱ’ betűcsoportjának az írásképével. A ’ch’ betűk ’cs’ hangértéke teljességgel kizárt az említett fonetikai sorrend miatt. Ezért csak egy lehetőség maradt, mégpedig az, hogy a ’ch’ betűkapcsolat hangértéke a következő, ’eh’ jelölésű rovásbetű hangértékéhez áll a legközelebb. Ezt az elképzelést igazolja, hogy a héber hónapnevek felsorolása során az „echech” feliratban lévő ’ch’ betűket is azonos formában jegyezték le a chet (hét), a samech (számeh) és a cʒadech (cádi) szavakban. /2. kép/ A hangzósításhoz használt latin betűk írásmódját figyelembe véve a ’ch’ betűkapcsolat minden bizonnyal egy zöngétlen veláris (hátul képzett) réshangot (χ) jelöl.[2]

Fentről-lefelé: echech, chet, cʒadech, atgӱ /2. kép/

A következő tisztázandó kérdés az, hogy miért ismétlődik az ech szótag? Amennyiben a rovásjel valóban csak egy hangot jelöl, akkor teljesen indokolatlan volt azt kétszer leírni. Az viszont teljességgel kizárt, hogy a rovásbetűvel a megkettőzött, eh indulatszót (eh-eh) vagy a hosszan ejtett ’h’ hangot jelölték. Az echech szónak azonban ebben a formában nincs semmi értelme, ha viszont úgy, mint az ’enth’ jelzetű rovásjel esetében, azt szintén jobbról-balra olvassuk el (’ten’), akkor egy olyan értelmes kifejezést kapunk, melynek mai változatával az idős felmenőinket nevezzük meg. Ez a szó, a megállapított tényleges hangalakot szem előtt tartva és a lentebb közölt nyelvi párhuzamokat is figyelembe véve, az altáji nyelvek közé sorolt mandzsu, ulcsa, dzsürcsi és szolón nyelvek nő, feleség jelentéssel rendelkező ’xexe’ (IPA hangjelöléssel: ’xɛxɛ’) szavával mutat egyezést. Ez a kifejezés, melynek kezdő hangja (más hangváltozások mellett) a nyelvünkben eltűnt, a jakut és a dolgan nyelvekben nagyapa, a magyarban pedig nagyanya, dédanya, dédapa jelentéssel is rendelkezett, napjainkban pedig már a negyedik fokú felmenőket és leszármazottakat (ük- apa, anya, unoka) nevezzük így. Tehát a ’xexe’ szó régen az idős-, vagy felnőtt korú nők és férfiak tisztelet kifejező megszólítása volt, azonban az alább felsorolt nyelvek nagy részénél csak az egyik értelmezés maradt meg. Sokat segített a szó jelentésének a pontosításában, hogy hazánkban az eszközök birtokosának a megjelölése során is alkalmazott rovásjel eddig kizárólag VI-IX. századi férfisírok mellékleteinek a felületén található meg. Ebből adódóan a Kárpát-medencében élő avar kori lakosság nyelvében a cheche szó nem a nők, hanem az erősebbik nem egyik megszólítása volt. A rovásjel alakja nagymértékben hasonlít, jelentése pedig megegyezik a kínai írás ’fù’ (apa, idős férfi, a személynév megtisztelő második része) írásjegyével /4. kép/, ami az előbbi megállapítást alátámasztja. Bernhard Karlgren szerint az írásjegy egy ősi táblát tartó kezet ábrázol. Kyril Ryjik viszont úgy vélte, hogy a jel, a hatalmat jelképező botot (jogart) tartó jobb kezet ábrázolja. A párhuzamok alapján az utóbbi értelmezést tartom a helytállónak, de ezt azzal egészítem ki, hogy nem csak a jobb-, hanem a bal kart is megjeleníti oly módon, hogy a két kar a mellkas előtt keresztezi egymást, mialatt a hatalomra és nagyságra utaló eszközöket, egy jogart és egy korbácsot tartanak. A felsőbbrendűség ebben a formában való megjelenítését az egyiptomi fáraók ábrázolása során /5. kép/, sőt a Tordas-Vincsa kultúra Parác (Temes m.) közelében kiásott, kb. 7 ezer éves idolján is használták. /6. kép/ Az istenszobron még a mellkas előtt behajlított bal kart és a jobb alkart is ábrázolták. A Nikolsburgi ábécé ’cheche’ olvasattal rendelkező szójele ugyanebben a formában a Kárpát-medence avar kori leleteinek rovásfelirataiban és tulajdonjegyeiben[3], valamint a Talasz-völgy VIII-X. századi rovásleletein is megtalálható.

A székely írás apa, atya jelentésű szójele

A kínai ’fù’ írásjegy változatai /4. kép/

Ehnaton fáraó /5. kép/
(forrás: világháló)

A kb. 7000 ezer éves paráci idol mellső-, és hátsó oldalának rajzolatai /6. kép/
(forrás: Winn)

A hatalmat, a nagyságot jelképező szimbólum változatai Parácról
(forrás: Winn)

Az avar korból származó íjcsontmarkolat rovásfeliratának részlete. Bal szélen a ’cheche’ szó jele

A ’cheche’ szóval azonos vagy hasonló hangalakú szavak előfordulása az altáji nyelvekben:

Szolón: xexe nő, feleség.
Dzsürcsi: xexe-e nő, feleség.
Irodalmi mandzsu: xexe nő, feleség; uki nő; uxen meny.
Beszélt mandzsu: xexǝ nő, feleség.
Burját: exe anya; üxin lány, lánya.
Negidál: exe nő, feleség; exīn nővér; uxi nő.
Khalkha: ex anya; oxin lány, lánya.
Udege: exi(n) nő, feleség; nővér.
Dagur: ehe, eg anya; egči, ekē nővér; oken lány, lánya.
Írott mongol: eke anya; okin, ökin lány, lánya.
Közép mongol: eke, äke, ikä̆ anya; okin, oki(n), ugen, ūkin/ukin lány, lánya.
Karahánida: eke nővér.
Kalmük: ekǝ anya; okṇ lány, lánya.
Ordos: eke anya; oχin lány, lánya.
Ulcsa: ēqte nő, feleség.
Orok: ekte nő, feleség.
Nanaj: ekte nő, feleség.
Orocs: eki nővér.
Ótörök: ög anya; eke nővér.
Török: öke, öge nővér.
Közép török: öke nővér.
Ujgur: uka, hükä nővér.
Csuvas: akka nővér.
Baoan: oken lány, lánya.
Mogol: ukin lány, lánya.
Evenki: uku-čēn nő; ekīn nővér.
Even: uki nő; ekъn nővér.
Közép Japán: oku feleség, hitves.
Tokio: óku-sama, óku-san feleség, hitves.
Kioto: ókù-sàmà feleség, hitves.
Kagoshima: oku-samá feleség, hitves.
Baskír: jengǝ meny.

Jakut: ehe nagyapa.
Dolgan: ehe nagyapa.

Az uráli nyelvekben a következő formában és jelentéssel található meg:

Magyar: ik, ike, ük nagyanya, dédanya, dédapa; uk, ük, ükőd, mátka nagyanyja (székely szó); ük szép v. nagyanyának anyja. Halotti beszédben (1192-95): [...] iſemucut Adamut [...] (ksz.: isemukut → ősatyánkat, Ádámot).
Magyar nyelvemlékekben: 1192-95 uc (uk); 1211? Ikeh; 1215 Yku; 1268? Vk; 1395 yk; 1405 wk; 1541 ikeye [ike]; 1560 Ŏkód; 1838 Uk.
Finn: eukko (régi finn euhko) öregasszony, idős asszony, feleség; anya, nagymama. 
Udmurt: jükǟ, ēkoǝ, jēk, ēkoa asszony.

A dravida nyelvekben:

Tamil: akkā, akkai, akkaṉ, akkāttai, akkāḷ egy idősebb testvér felesége, idős anyai vagy apai unokatestvér, idős nőt jelölő kedveskedő kifejezés. 
Kota: akn nővér vagy női unokatestvér.
Toda: okn, okok nővér vagy női unokatestvér.
Kannada: akka nővér; náluk az idősebb nőt általában akkanak nevezik, a lányokat is így hívják az idősebbek.
Koḍagu: akkë nővér vagy női unokatestvér.
Tulu: akka, akkè nővér.
Telugu: akka nővér.
Kolami: akkābāi nővér.
Gondi: akkā, akkal(i), akkal nővér; akkō nagyapa; akko dédapa; akko unoka, unoka felesége; ukko anyai nagyapa.
Kuwi: aka, akey fiatal lányokra használt névmás; akku nagyapa.
Parji: akka anyai nagyapa.
Pengo: ako anyai nagyapa.
Kui: ake nagyapa, ős; akenja nagyapa.

A szanszkrit nyelvben: akkā- anya.
Prákrit: akkā-  nővér.

A Nikolsburgi ’cheche’ szójel párhuzamai

Mivel a Tordas-Vincsa kultúra népeinek beszélt nyelve ismeretlen és a Kárpát-medence avar kori lakosság vonatkozásában is csak feltételezéseink vannak (a rovásjelekkel írt avar kori szövegek többségének a nyelvezete az ótörökhöz áll a legközelebb), nem lehet teljes bizonysággal kijelenteni, hogy a Nikolsburgi szójellel megegyező alakú jelképpel kifejezett szónak az i. e. V-III. évezredben[4] és az avar korban is ugyanaz volt a hangalakja és a jelentése. Az viszont tény, hogy a tárgyalt rovásjel az avar kor türk nyelvű írásemlékeinek az esetében kizárólag férfi személyneveket rejtő tulajdonjegyekben, összerovásokban található meg, de két esetben a tárgyakra írt név minden egyes betűjének a lejegyzése után is alkalmazták. Mindezek ismeretében igen nagy a valószínűsége, hogy ezt az ugyancsak igen ősinek mondható írásjegyet[5] az avar kori társadalom, mint szójel, szintén az apa, atya szavak lejegyzésére használta, melynek hangalakja megegyezett (vagy ahhoz hasonló volt) a Nikolsburgi ábécében közölt változattal.

Antal Csaba

Jegyzet:

[1] A kézírás jellegzetességei igazolják, hogy a székely- és a héber ábécét valamint a hónapok neveit is ugyanaz a személy, az ősnyomtatvány egykori tulajdonosa, Philip de Penczicz jegyezte le.
[2] Kiejtése, mint pl. a német ich szóban. Amanzsolov szerint a rovásjel egy zöngés veláris (hátul képzett) réshangot (gh; IPA:ɣ) jelöl, ami a Nik. ábécében a ’ch’ betűkkel jelölt zöngétlen veláris réshang hangzásától alig különbözik.
[3] Kunágota lovas sír VI. század, Kiskőrös-Vágóhíd VII. sz., Ozora-Tótipuszta VII. század vége, Kiskundorozsma 434-es sír, Bátorkeszi 1-es számú sír, Szentes-Hékéd-Felsőcsordajárás késő avar kor, Budapest-Rákosfalva 5-ös számú sír, Zamárdi-Rétiföldek 1344-es számú sír, Alsógellér kettőstemetkezés 136-137. számú sír.
[4] Nem bizonyítható, hogy ebben a korszakban is egy fogalmat jelölt.
[5] Lásd a Nikolsburgi ábécé búzamagra hasonlító ’usz’-’jenni’ olvasatú szójelét.

Irodalom:

Алтай Сәрсенұлы Аманжолов, Прототюркская руноподобная надпись на серебряной чашечке, 2003
Bernhard Karlgren, Grammata serica recensa /The museum of far eastern antiquities/
Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás történetéhez, Archaeologiai Értesítő 93. évfolyam, 1966
Gerard Clauson, An etymological dictionary of pre-thirteenth-century turkish, 1972
Jakubovich Emil, A székely rovásírás legrégibb ábécéi, Magyar Nyelv – 31. évfolyam – 1935.
Kyril Ryjik, L'idiot chinois, 1983
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Németh Gyula, A magyar rovásírás, (A magyar nyelvtudomány kézikönyve, II/2. füzet), 4.
Shan M. M. Winn, Pre‑Writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinča Culture ca. 4000 B.C, 1981
The Tower of Babel
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary 1984
Új magyar etimológiai szótár