A lakosoktól azután hallották, milyen termékeny a föld, hogy a Duna igen jó folyó, és ama részeknél jobb föld nincsen a világon: közösen tanácsot tartottak tehát, és elküldték hírmondóul Kund fia Kusidot, hogy menjen, szemlélje meg az egész földet, és ismerkedjék meg a föld lakosaival. Amikor tehát Kusid bejött Magyarország közepébe és leszállt a Duna menti részekre, látta, hogy a táj kellemetes, a föld jó és termékeny, jó a folyóvíz, sok a legelő - tetszett neki. Elment tehát a tartomány fejedelméhez, Szvatopluk nevezetűhöz, aki Attila után uralkodott, köszöntötte őt népe nevében, és elmondta, mi okból jött. Ennek hallatára örvendezett Szvatopluk nagy örvendezéssel, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátották el. Kusid pedig a Duna vizéből megtöltötte kulacsát, perjefűből tömlőjét is megrakta, és a fekete földből is rögöket vivén, megtért övéihez. Elmondotta mind, amit hallott és látott, megmutatta a kulacs vizet, a földet és füvet: mindez nagyon tetszett nekik. Meg is ízlelték, meg is győződtek róla, hogy jó a föld, édes a víz, olyan a rét meg a fű is, amiképpen a hírhozó elmondotta. Árpád pedig népe között megtöltötte a Duna vizéből szarukürtjét, és mind a magyarok előtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: adja nekik az Úr ezt a földet mindörökre. Szavait végezvén, felkiáltottak a magyarok: „Isten, Isten, Isten!” Háromszor hangoztatták, innen keletkezett ez a szokás, meg is maradt a magyaroknál mai napig.

A Képes Krónikából idézett történetet jeleníti meg a Krónika 21. lapján látható kb. 15x12,5 cm-es képecske.
A Krónika lapjait tüzetesen átvizsgálva, az Árpád vezette hét törzs bejövetelét megjelenítő festményen, azon belül is az Istentől kegyelmet kérő Árpádot mutató részen (a kép aljának közepe), egy apró, de a magyar őstörténelem szempontjából fontos, Árpád nemzetiségére utalható jelképet vettem észre. Kund fiának Kusidnak a jobb kezében lévő csobolyó oldalára, az eurázsiai népek által is használt jelképet egy úgynevezett tamgát rajzolt a szerző.

Az Árpád vezette magyarok érkezése a Kárpát-medencébe

A tamgák a kor pecsétjei voltak, amit a haszonállatok megjelölésére használtak, de egyúttal az egyes törzsek vagy családok egymástól való megkülönböztetését is szolgálták. A jel bár nagyon apró, de erős nagyítás mellett a részletek jól láthatóvá váltak így sikerült megrajzolnom a csobolyón lévő ősi jelet.

A csobolyó

Kusán királyi tamgák

A csobolyóra rajzolt királyi jelkép. Árpád méltóságjele?
(javított változat)

Kié lehetett ez a királyi jelvénynek is nevezett jelkép? Három lehetőség adott. Vagy az Árpád vezette törzsszövetségnek, vagy Kund vezér Jenő nevű törzsének (mivel a fiát Kusidot küldték a Kárpát medencébe hírmondóul), vagy pedig a Megyer törzsnek pontosabban magának Árpád vezérnek volt az ismertetőjegye. Mivel a jel felső része a Kusán tamgák némelyikéhez hasonlóan három ágban végződik, ami tulajdonképpen a koronát, az Istentől kapott hatalmat jelképezi, úgy vélem, hogy a csobolyóra festett jel az első két lehetőséget kizárva valószínűleg Árpád vezér királyi jelvénye volt. Persze mindez nehezen bizonyítható, de az tény, hogy ez a jelkép a szkíta kusánok királyi méltóságjeleihez hasonló jegyeket hordoz, mely az Akishev-féle táblázatban látható jelek közül, a felső sorban balról-jobbra haladva a hatodikra hasonlít a legjobban. A jel eredetiségének bizonyítása szempontjából csak arra lehet támaszkodni, hogy a festmények készítője illetve a Krónika írója annak érdekében, hogy hiteles képet adjon a magyarok cselekedeteiről, alapos kutatást végzett és a királyi levéltárban őrzött iratok átvizsgálása során talált egy Árpádhoz köthető ősi jelképet, amit végül a csobolyó oldalára festett.
   Árpád jele több jelentést is hordozhat. Az alap jel a Napot szülő Anyaisten egyetemes jele, melyre a hunok által használt betűket, a nyílra hasonlító rúna T valamint az N betűt illesztették. Ha a koronát jelképező háromágú villát a rúna Z betűnek veszem, akkor a ZTN betűkből az Izten (Isten) szó is kiolvasható. Összességében Árpád jele az Anya Isten jelentést is hordozhatja. 

Balról-jobbra: a Szülő Anyaisten valamint a T, az N és a Z hang jele

Az Isten szavunk egyik legjobb értelmezése a Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított, A magyar nyelv szótára című értelmező szótárban található.
Az ,isten' szó eredetére nézve különféle vélemények vannak. Révai egyértelmünek állítja a jehova szóval, s véleménye szerént am. aki vagyon, minthogy héber nyelven jesch am. lény, létező valami, s arabul eszthi, latin est, német ist, (görög esti, szláv jeszt, szanszkrit aszti v. eszti, perzsa: eszt vagy heszt stb.), honnan en harmadik személyraggal származott volna: eszthien, isten. Egészben véve egyezik a perzsa jisdan szóval, mely a jó istenség neve volt. De eléjön a perzsában ized vagy ezid is, mely szintén am. isten. Mások szerént a chaldaeai esta-ból származott, mely tüzet jelent, s megegyezik az örök tüzet jelentő görög estia (latin vesta) v. iotia névvel.
Mind ezen fejtegetéseknél kevés vagy semmi figyelemmel nem valának épen magára a magyar nyelvre. A magyarban régiesen is am. a mai ős, ten pedig vagy tön, vagy dön, s mély hangon: don ismeretes képzők, mint újdon, zordon, mely csak újabb időben rövidült zord-dá, s mely képzők különösebben főneveket is alkotnak, mint ösztön (= űz-tön), hajadon, gordon stb. Ezek után itélve ősdön v. régiesen: isden vagy isten, annyit tesz mint is-tevő v. ős-tevő, öszvébbhúzva is- v. ős-tő (,tő' előtő szóban is am. tevő), és n toldalékkal (mint eleven), ős-tön, is-tön, isten; tehát jelentése: ősműködő vagy ősvaló, őslény, melynek ezek szerént akár tiszta magyarságát, akár találó jelentését, találóbbat, mint bármelyik a mondottak közől csak az elfogult tagadandja. S a magyar még különösen szereti hozzá tenni: élő. Esküszöm az egy élő istenre, a Bécsi codexben: eleven Isten, mintha mondaná: oly őslény, mely nem holt (mint a bálványok), hanem élő. Némelyek megengedik, sőt elfogadják ugyan, hogy az is szótag am. ős, mely a finn nyelvben isä, (s am. apa), hanem a ten szórészt a tatár tengeri (= ég, és isten) szóból öszvetettnek s módosultnak hiszik. Figyelmet érdemel, hogy a ,tengeri' szónál még egyszerűbb a sínai thién, mely am. ég; idő; nap (coelum, tempus; dies); a honnét is-thien vagy ős-idő, (mintegy ős időtől fogva való), vagy ős-ég, (azaz églakó) jelentésü volna. Tagadhatatlan, hogy nyelvünk a tatár nyelvekkel van legközelebbi rokonságban, de az sem szenved kétséget, Deguignes egyetlen történész után, ki sínai forrásokból írta meg a hunnok v. húnok, mint szerénte is a magyarok ősei történetét, hogy hunn eleink ezer évnél húzamosb ideig laktak volt a sínaiak tőszomszédságában, sőt részben ezekkel egyesültek. V. ö. HÚN. Azonban a tiszta magyar fejtegetésnek itt sincs szüksége idegen nyelvre. 

Anyaisten ábrázolások i.e. 5000-től i.sz. 1000-ig

A csobolyón egy másik ősi jelkép is található, melynek ugyan csak egyik fele látszik, de feltételezve az arányosság elvét és ismerve a korabeli ábrázolásokat, kiegészítettem a töredékes jelet. A csobolyó nyílását egy kör alakú jel öleli körbe, melyből egymástól szabályos távolságban apró „tüskék” állnak ki.

A nyílást körbeölelő jel

Ez az ősi motívum az időkeréknek is nevezett jelkép, melynek peremén az egymással szemben lévő tüskéken keresztül húzható egyenesek a Tejútrendszer forgási síkjának és a Tejút középpontján át a forgási síkra merőlegesen húzott tengelynek, valamint a földi keresztnek, azaz a Föld forgástengelyének és az egyenlítő tengelyének felelnek meg. A Földi és az Égi kereszt összeillesztése után egy nyolc ágú csillagot kapunk, ami díszítésként a Krónika több lapján is megjelenik. Lehetséges azonban, hogy a nyolcágú csillag illetve a csobolyó „csillaga” nem az égi és a földi kereszttel azonos, hanem az égbolt legfényesebb csillagát a Szíriuszt jelöli, ami a sumer ábrázolásokban is gyakran megjelenik. Az ősi társadalmak a sumerok, az egyiptomiak, a görögök stb. szentként tisztelték és figyelték ennek a csillagnak a mozgását és az első megjelenésekor hatalmas ünnepségeket rendeztek. Az ókori Egyiptomban pedig ez az időpont volt az év első napja. Az ősi társadalmak hitvilága szerint, amikor ez a csillag ismét láthatóvá válik az éjszakai égbolton, azaz együtt áll a Napunkkal, különleges, titokzatos erők érkeznek a Földre. Ezt az erőt a kiválasztott emberek beavatására, egy magasabb tudatállapot elérésére is használták. A nyílás körül lévő jelkép voltaképpen azt sugallja, hogy a csobolyó nyílásán kiömlő folyadék a Tejút közepéből, vagy az utóbbi értelmezés szerint a Szíriuszból érkezik, átadva annak minden erejét, jótékony hatását a faedényből ivóknak.
Nem mellékesen megjegyezve véleményem szerint az őseink által használt táltos dobok káváján eredetileg nyolc bütyök volt, ez jelképezte a nyolcágú csillagot vagy időkereket, a dob fogója pedig egy szabályos keresztet formázott, ami a Földet jelentette. Ennek a két egységnek a dobban való ötvözése egyet jelent az Isten és az ember egyesülésével, a felsőbb hatalommal való kapcsolatfelvétellel, az Ősforráshoz való visszatéréssel. A bőrre valamint a kávára az Istenhez, a teremtéshez köthető jelképeket, üzeneteket, imákat is festettek. 

A magyarok bejöveteléről szóló lap szélén lévő nyolcágú csillagok, a téridő vagy a Szíriusz jelképei lehetnek

Táltos dob nyolc bütyökkel

  Az egyik legdíszesebb, az Atilla halálát megörökítő oldalon látható lapszéldíszben is az ősmagyar jelképrendszer jegyei ismerhetők fel. A lap alján a fejjel lefelé rajzolt kék szívbe, az énlaka-i templom mennyezetére helyezett fakazetták sarkaira festett jelképhez hasonló jelet rajzoltak.

A képes Krónika, Atilla halálát megjelenítő oldala

Az énlaka-i ’Egy Isten’ jel
(utólagos kiegészítés: A búzamag alakú jel helyes olvasata ’Usz’, mivel a nikolsburgi ábécében, a jel fölé írt és a latin írásban szóvégi rövidítésként is alkalmazott ’9’ jel az ’usz’ szótagot jelölte. Lásd a Nik. abc hónapneveit pl. „Januai9” azaz Januaius ejtsd: Januáriusz. Bővebben ITT) 

A díszítés e része, pontosabban az Uszten jele véleményem szerint a női nemi szervek leegyszerűsített ábrázolása, melyben az oldalra csavarodó karok a petevezetéket, a petevezeték végén lévő vörös csomók a petefészket, a búzaszemre hasonlító Usz jel a fogantatás helyét, az anyaméhet, az ezeket körbeölelő szív alakú jel pedig a női test körvonalait, a formás idomokat, azon belül is a csípőt vagy a feneket jelképezi. Ebből az egységből a felfelé és oldalra kúszó indák az anyaméhben fejlődő új élet a Ten, azaz tenmagad fogantatását, fejlődését testesíti meg. Ez a jel, a fogantatás és az élet jelképe, ami az Isten forrásának, az Ős forrásának is nevezhető. Ezen elméletemet igazolhatja, hogy a legismertebb egyiptomi jelkép az Ankh kereszt, mely hasonlít az Uszten jelünkre – szintén megtalálható benne a szár, a középső tojásdad jel (Usz), az oldalra nyúló karok (Ten) – „az élet” jelentést hordozza. Az Ankhot gyakran használták sírok falának díszítéseként. Leginkább az Istenek tenyerében, vagy ujjbegyénél ábrázolták ezzel fejezve ki azt, hogy a természetfeletti lények új életet adnak az elhunyt személynek, tulajdonképpen ők az élet és a halál urai.   

A Képes Krónika 'Uszten jele és a női nemi szervek

Ezen a lapon tehát egyszerre van jelen a halál és az elmúlás utáni újjászületés reménye. Az emberi test egyes részeinek effajta megjelenítése az ókori egyiptomi ábrázolásokból is ismert, ahol például a Hórusz szemének nevezett jelkép az agy háttérkérgi rendszerének szimbolikus kifejezése.

Az egyiptomi Hórusz szem és az agy tobozmirigye

A Képes Krónika szerint Kus nemzette Nimródot, de a magyarokat nem tőle, hanem Jáfet fiától Magortól eredezteti, néhány oldallal arrébb viszont Álmos nemzetségét visszavezetik egészen Nimródig (Ménrót vagy Ménmarót). „ ...ezért nevezték Álmosnak, aki Előd... ez Hunor, ez Nimród, ez Thana, ez Jáfet, ez Noé fia volt.”  Kézai Simon, a Gesta Hungarorum című művében már csak a Nimródtól való származást említi meg, azaz „Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarásának kezdete után Eviláth földjére költözött, mely vidéket ez idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magor.” A magyarok származtatása körül fennálló zavart talán éppen a csobolyón látható aprócska jel szüntetheti meg, hiszen tudomásom szerint az ilyen formájú jeleket csak a kusánok használták. A kusánoknak az i.e. I. évezred közepén hatalmas sztyeppei birodalmuk volt, ami Kína északi vidékétől egészen az Irtisz folyóig terjedt. A hsziungnuk hódítása után ez a birodalom felbomlott és a kusánok egy része délre, többségük pedig nyugatra vándorolt, ahol egy új birodalmat alapítottak. Az időszámításunk kezdetétől körülbelül háromszáz évig uralkodtak a mostani Afganisztán, Kelet-Irán, Pakisztán területén és India északi felén.

Kusán férfi szobra (Afganisztán)

Kusán férfiakat ábrázoló alkotások (Hadda, India, 3. század)

A csobolyóra rajzolt kusán jelkép valószínűleg az Árpád vezette betelepülés során került a Kárpát-medence területére, amit a Krónika megalkotói a vezér méltóságjeleként tartottak számon. A jel párhuzamaiból arra lehet következtetni, hogy Árpád és a magyar törzsek egy része valószínűleg a kusán népcsoporthoz tartozott.

Antal Csaba