1983-ban, a dél-morvaországi Mikulčice mellett található nagymorva dombvár közelében végzett feltárás során, egy visszacsapó íj végének a megerősítését szolgáló csontlap került elő. A lelet rétegtani elhelyezkedéséből arra lehet következtetni, hogy az valamikor a VIII. század második felében került a földbe, valószínűleg egy ostrom során. A 153 mm hosszú és 31 mm széles szarvlemezen egy rövid, mindössze négy betűből álló felirat található. A lejegyzett szó utolsó két betű alakjában sérült, de míg a harmadik rovásbetű az alaki jellegzetességéből adódóan egyértelműen azonosítható, a véghangzót jelölő írásjegy esetében több lehetőséget is számításba kellett venni. A rovásjelek alakja alapján kijelenthető, hogy a felirat az ótörök írásrendszert alkotó betűk felhasználásával készült. Az írásjegyek állása azt mutatja, hogy azok bekarcolását jobbról-balra haladva végezték el.

Rovásbetűket hordozó íjcsontvég a 700-as évek második feléből
/a kép forrása: Tishin/

Vladimir Tishin, A mikulčice-i rovásfelirat című tanulmányában az ótörök írásjegyek Németh Gyula által feltételezett betű-hangérték megfeleltetései alapján kísérelte meg a rovásjelek hangértékeinek a meghatározását és a felirat feloldását. Hét lehetséges megoldást közölt, melyek az alábbiak:

1. särk < särik  ’Türelem’ < ’nyújtózkodni’.
2. säräk < särgäk  ’Imbolygó’ < ’tántorgó’.
3. saru- ~ sarï-  ’Csomag, teker, felteker’.
4. sär(i)š / sar(ï)š  ’Sárgás’.
5. sor (ä)k / sor+k  ’Szívjunk itt!’ / ’Kérdezz már!’
6. sor (a)y  ’Kérdezz!’, ’Beszélj!’
7. śäräk / śärik Ismeretlen katonai kifejezés, ’fegyver’ vagy ’hadsereg’ jelentéssel.


Az írásjegyek beazonosítása és a hangértékük meghatározása

A lerótt betűk hangértékeinek a meghatározását az Altaj Sz. Amanzsolov és a Szoszlanbek J. Bajcsorov által közzétett ábécék alapján végeztem el.

A helyreállított felirat

1. SZ  ‒ A függőleges vonás a székely írásban szintén ’sz’ hangértékkel rendelkezik. Megtalálható többek között az avar korból származó nagyszentmiklósi kincs 5-ös és 6-os számú korsójának és a szintén avar Ozora-Tótipusztai ezüstkehelynek és a kiskundorozsmai íjcsontnak a rovásfeliratában.
2. U  ‒ Fellelhető a nagyszentmiklósi kincseken, a 3-as és 4-es számú korsón, a 8-as számú aranytálon, a 9-es és 10-es számmal jelölt csészén, a kelyheken, a nyeles tálakon és az ivókürtön valamint a kiskundorozsmai íjcsonton is. Ezen felül megtalálható Aba Sámuel (1041-44) egyik ezüst denárjának a felületére vésett rovásfeliratban is.
3. R  ‒ A jelforma sérült ugyan, annak csupán alsó része maradt meg teljes egészében, azonban ebben az esetben itt egy olyan egyedi alakzat figyelhető meg, ami alapján a teljes betűalak helyreállítható. Ez az írásjegy olyan jellegzetességgel rendelkezik, ‒ a betű két egymással párhuzamosan futó és azonos irányba hajló és azokat az alsó és felső végüknél összekötő vonalakból áll ‒, ami egyértelművé teszi, hogy ez csakis az ’r’ hangértékkel rendelkező rovásbetű lehet. Az írásjegy a nagyszentmiklósi aranykincs rovásfelirataiban szintén megtalálható.  
4. A/J  ‒ A rovásbetű függőleges szárának a felső végén egy jobbra és lefelé tartó rövid vonal látható, azonban a főszár balra és felfelé álló alsó mellékvonala valószínűleg a csontfelület sérülése miatt elhalványult. Véleményem szerint ez az >a< rovásbetű, ami a nagyszentmiklósi 5-ös számú korsóján és a szintén avar kori szarvasi tűtartón is előfordul. A ’j’ hangértékű D alakú jelforma lehetőségét az olvasat meghatározása után kevésbé tartom valószínűnek.
  A szó lejegyzése, a keleti ótörök rovásírásban megfigyelhető szabályrendszernek a betartásával készült. A csontlap feliratában az első szótag magánhangzója (u) nem rövid és alsó nyelvállású (a, ä, e) ezért azt mindenképpen le kellett jegyezni illetve, mivel a kifejezés nyílt szótagra végződik (-ra), az utolsó magánhangzó jelölése is szükségessé vált.

A mikulčice-i rovásbetűk kárpát-medencei párhuzama

A leleten lévő rovásbetűk és az azokkal megegyező alakú ótörök betűk hangértékei valamint Németh Gyula által, a Kárpát-medence avar kori leletein megtalálható feliratokban előforduló írásjegyekhez rendelt hangértékek

A rovásfelirat olvasata

Több esetben is bebizonyosodott már, hogy a korabeli fegyverekre írt szavak, mondatok elsősorban az eszköz rendeltetéséhez köthetők, melyekkel nagyrészt annak működését, hatásfokát kívánták megerősíteni. Tehát ebben az esetben is egy mágikus értelemben használt óhaj megfogalmazásával állunk szemben. Mindezeket figyelembe véve a tárgyra valószínűleg egy hegyes eszköznek, egyszóval a nyíl hegyének, egy testbe vagy valamilyen felületbe való bemélyedést, behatolását jelentő szúr igének a korabeli nyelvben használt szura vagy szúra (IPA: surɒ / su:rɒ) alakját karcolták.

Az ÚESz szerint a magyar nyelv szúr szava [...] „örökség a finnugor korból. Cseremisz  (kozmogyemjanszki) šǝ̑re- ’lök, döngöl; sulykol ‹ruhát›; szúr’; finn survaa- ’dob, lök; ruhát mos’, survo- ’összetapos’ [finnugor *śurβa- ’ütközik’].

A magyar nyelv szótára felsorolásában szura (szur-a, azaz szúr-ó) am. gyilok, mint szúró eszköz.

A szanszkrit nyelvben:
sarv bántani, megsebesít, öl.
sūr bántani, öl; határozott; megszilárdít.
śūr bántani, megsebesít, öl. 
sūrṇa megsebesít, sérült.

Perzsa:
sūrākh egy lyuk, nyílás, átjáró.

Zoroasztriánus pahlavi:
sūrāk lyuk.

Az íjcsontra írt szura szó ’száraz’ jelentéssel is rendelkezhet, melynek bekarcolásával az íj tulajdonosa, a harci eszköz megfelelő működéséhez szükséges feltételek biztosítását, a hatásfok csökkenésének az elkerülését, pontosabban az íj szárazon tartását remélte.

Az ÚESz szófejtésében a száraz szavunk (s=sz): „Alapnyelvi örökség, finnugor kori tővel és magyar képzéssel. A tőhöz vö. vogul  (északi) sūr- ’szárad ‹tárgyatlan›’, sūrl- ’szárít ‹tárgyas›’; osztják (felső-demjankai) sor- ’szárad ‹tárgyatlan›’; zürjén  (izsmai) śur- ’kiszárad, kiszárít’; votják śurmi̮- ’megkeményedik ‹bütyök›’ [finnugor *śarɜ- ’szárít, szárad’].   

Jakut: sura ín, száraz ín; nyújtózkodni.

Összefoglalás

Az avar korból származó csontlapon lévő felirat rövidsége nem teszi lehetővé a minden kétséget kizáró olvasatot, az azonban teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a mágikus értelemben használt szura szót, a türk írás, azon belül is a nyugati ágához sorolható változatnak a felhasználásával rögzítették. A lerótt szó két különböző jelentéssel is rendelkezhet. Az egyik lehetőség, hogy a kifejezés az íjjal kilőtt nyílvessző sebzésére vonatkozó ’szúr’, a másik pedig, hogy az íjnak a nedvesség hatására végbemenő alakváltozását és az emiatt bekövetkező íj ideg lazulásnak az elkerülését remélő ’száraz’ jelentéssel bír.

Antal Csaba

Irodalom

Алтай Сәрсенұлы Аманжолов, Прототюркская руноподобная надпись на серебряной чашечке, 2003
Czuczor Gergely-Fogarasi János, A magyar nyelv szótára, Pest 1862.
Эдуард Карлович Пекарский, Словарь якутского языка I., 1959.
Francis Joseph Steingass, A Comprehensive Persian-English Dictionary, 1892.
Harold Walter Bailey, Dictionary of Khotan Saka, 1979.
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary, 1872.
Сосланбек Якубович Байчоров, Древнетюркские рунические памятники Европы, 1989.
Új magyar etimológiai szótár
Vladimir Tishin, The Mikulčice Runiform Inscription (Zbraně a Múzy: nápis na zlomku konstrukce reflexního luku z Mikulčic, 2018).