Egy korábbi tanulmányban részletesen kifejtettem, hogy a Nikolsburgi székely rovásábécé <tpr᷉q> hangzósításának a megfelelő feloldása tepere reku vagy tepe reku, ami az égig érő fa, más néven életfa, világfa stb. régi magyar neve volt. Megállapításra került az is, hogy a szókapcsolat első részének az eredeti hangalakja őrződött meg a palócok díszes fájának[1] a megnevezésében.

A Nikolsburgi ábécé <tpr᷉q> szófője

Rossz fonetikai átírások, téves megállapítások

Simon Péter Szergej Patkanov nyomán, arra a következtetésre jutott, hogy a ’Tāpar név a szabír népnév egyik változata és a tárgyalt szójel hangzósításában lévő tpr betűsor ennek a tapar szónak a rövidítése. Varga Géza, Simon szóbeli közléséből kiindulva, azt hangoztatja, hogy a Nikolsburgi ábécében megtalálható és egy fa leegyszerűsített képével jelölt szófő <tpr᷉q> hangzósításának a feloldása „taparus” azaz „szabír ős”. Mindebből arra következtetett, hogy a hét ágú életfa a szabír (magyar) nép mitikus őse, istene volt. Azonban ez az eszmefuttatás, figyelembe véve a ’Tāpar szó tényleges hangalakját, legvalószínűbb jelentését, valamint az ebből létrejött névalakok hangtani adatait és a névhez kötődő mítoszokat, néphagyományokat, nem állja meg a helyét.
Patkanov már a tanulmányának első mondatában közli, hogy a Šabar, Saber, Šoper, Sabir stb. földrajzi elnevezések szerinte a ’Tāpar szó módosult változatai. Varga azonban figyelmen kívül hagyta – továbbra sem pontosan idézi – a Patkanov által leírt név hangjelöléseit, a betűk tényleges hangzását nem megfelelően írta át a magyar nyelvre, melynek az lett az eredménye, hogy a székely szófő jelentésével kapcsolatban egy téves elméletet fogalmazott meg. A szókezdő t betű előtt lévő vesszőt Varga elhagyta, ami egy igen fontos hangtani adatot, a mássalhangzó-képzésmódját, a palatalizációt jelöli, azaz a t hang helyet egy ty hangot kell ejteni. Szintén elkerülte a figyelmét egy másik hangjelölés, egy betűt módosító jel, ami a szó második betűje felett látható. Ez a rövid vízszintes vonal a magánhangzó hangzásbeli módosulására utal, azaz nem a, hanem egy á hangot kell képezni. Mindezek alapján a Patkanov által közölt ’Tāpar név helyes kiejtése Tyápar. A <tpr᷉q>hangzósításnál viszont nincsenek olyan jelzések, melyek a betűsor elején lévő mássalhangzó lágyulására és egy hosszú magánhangzóra utalnának. Tehát ezeknek a jelöléseknek a hiánya és a hanti szó tényleges hangalakjának és kiejtésének az ismeretében a tpr betűknek nemcsak a „tapar”, hanem a tyápar feloldása is kizárható.  
Vargának, a Nikolsburgi ábécé életfát ábrázoló szófőjével kapcsolatos eszmefuttatása nemcsak a fentebb felvázolt figyelmetlensége, hanem a szófő hangzósítását jelölő <tpr᷉q> betűsornak az általa elvégzett feloldási javaslata, az írástörténeti adatokat, a Nikolsburgi ábécé rovásbetűinek és szófőinek a hangzósításához használt betűformák jellegzetességeit valamint a magyar nép hagyományait, szokásait, hitvilágát rendre figyelmen kívül hagyó tudománytalan megoldásai miatt is tarthatatlan. 

A <tpr᷉q> hangzósítás szakszerű feloldása

A rovásjel hangzósításának a feloldásával korábban próbálkozók, köztük Varga Géza is, súlyos hibát követtek el azzal, hogy a <tpr᷉q> sorvégi írásjegye és a kum szójel hangzósításához használt latin egyezményes rövidítőjel alakjának a különbözőségét figyelmen kívül hagyták. Nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a betűsorban – az áthúzott változatban szintén – az utolsó betű szára hullámot vetve az írás irányába jobbra fordul, míg a kum szófő rövidítőjelének ugyanazon része mindvégig egyenes vonalban kb. 40°-os szögben lefelé, az írás irányával szembe haladva végződik. Ennek okán nyilvánvaló, hogy a két írásjegy szembetűnő alaki különbsége hangértékbeli eltérést is jelent.

A szófők hangzósításához használt írásjegyek alaki eltérése
(balra a <tpr᷉q> betűsor utolsó eleme a kú betű, jobbra a kum olvasattal rendelkező 9 rövidítőjel) 

Tehát a 9 rövidítőjel a ’behunyt szem’ („Isten szeme”); ’üreg, üreges, lyuk’ jelentéssel rendelkező kum szót, a q betű viszont veláris vagy mély ’k’ hangot jelöli, ami itt lényegében a ’kú’ hangkapcsolat írásjegye. Meg kell említenem azt is, hogy a Penczicz-féle székely ábécében a q betű három esetben fordul elő, a két <tpr᷉q> betűsorban és a héber qoph betű hangzósításában, de az utóbbiban a betű szára függőleges állású és mindvégig egyenes vonalú. A latin hónapnevek felsorolásánál a szavak egyikének a végén sincs q vagy q írásjegy csak a 9 rövidítőjel (összesen 19 esetben fordul elő), ami természetesen minden esetben az -usz szótagot jelöli.
A hangzósítás megfelelő feloldása szempontjából egy másik fontos adat, hogy a betűsor fölé egy madárszárnyra hasonlító egyezményes rövidítőjelet helyeztek, ami az r és a q betűk között egy le nem jegyzett ­-ar, -er, -re, -ri szótagra utal. 
Az első szó (tepere vagy tepe) terebélyes értelemmel rendelkezik, melynek hangtanilag módosult változata a ’terebélyes, dús lombozatú (fa)’ jelentéssel rendelkező tebe[2] szavunk. A magyar nyelvtörténeti adatok és a dravida nyelvekben található alaktani egyezések, párhuzamok segítségével meghatározott reku kifejezés pedig valószínűleg ’virág’, ill. ’levél’ jelentéssel rendelkezik. Mindezek alapján a betűcsoport feloldásával kapott tepere reku vagy tepe reku legvalószínűbb jelentése ’terebélyes lombos (fa)’ vagy ’terebélyes virágzó (fa)’. Az altáji szópárhuzamok[3] alapján az ’életfa’ jelentést is lehetségesnek tartom.

(a felsorolás nem teljes)

Tyápar, a medvefiút szülő Földanya

Az északi hantik istenrendszerének egyik legjobb ismerője Tatyana Alekszandrova Moldanova szerint, a Kustaa Fredrik Karjalainen által gyűjtött keleti hanti medvekeltő énekben és a déli hanti szókészletben is megtalálható ťăpǝ̑r névalak hangtanilag megfeleltethető az északi hanti śăpər névalakkal. Moldanova elmondása szerint az északi hantiknak a Medve égből való leeresztése énekében megemlített śupar naj aŋki, kami naj aŋki (śupar – ezüst; naj – istennő; aŋki – anya; kami – ón vagy más világos fém) istennő a Földanya. Tyapar-asszonnyal kapcsolatban hozzátette, hogy nálunk van egy śupar muw (supar muv) ’śupar föld’ szófordulat, ami olyan földet jelent, mely gazdag és változatos növény,- illetve állatvilággal bír, valamint bővelkedik az ezüstben. Mikor azt mondják, hogy śupar imi vagy śupar ne, akkor arra az asszonyra utalnak, aki erről a helyről származik.
A keleti hantik medvekeltő énekének egyik szakaszában kuj ťăpǝ̑r naj aŋki wärəntəm megtalálható ťăpǝ̑r szónak több változata is ismert, melynek jelentése nyelvjárásonként eltérő.

Déli hanti: ťăpǝ̑r, ťăpar (tyáper, tyápar).
Vahi, vaszjugáni: ťăwər (tyáver).
Tremjugáni: ťăpər (tyáper).
Északi hanti: śŏpər, śăpər (sóper, sáper).

A vogulok ősi hitvilágában a »kérges Földanyából« keletkezett Śopėr-nāj, Kami-nāj āŋkw (Śopėr-asszony, Kami-asszony anya) az emberiség ősanyja, aki az Égatya parancsára egy »méhbeli hét magzatot ráz ki« a testéből.
A szigvai hanti énekekben már egy medve anyjaként jelenik meg. Az egyik ének arról szól, hogy Śăpər asszony fia medvévé változik, hirtelen vastag szőr borítja be a testét, ezért a játszótársai sikítva elmenekülnek, a kutyák pedig a lába felé harapnak.
A vogul énekekben szintén megjelenik ez a mítosz, melyben »Az egy anya szülte hét fiú« legidősebb tagja megőrülvén, medvévé változott. A déli-, és a szurguti hanti énekekben is a medve anyjaként emlegetik T’ăpǝ̑r-istennő-anyát. Kazim folyó bal partján élők szerint Śŏpər asszony egy erdei tündér és nem a teremtésben segédkező isten.
Az északi hanti és manysi folklórban a śăpər nemesfém jelzőjeként (pl. vogul śopėr åln, kami åln ’śopėr ezüst, kami ezüst’) fordul elő, ami eredetileg a származási helyre utalhatott, hiszen a ťăpǝ̑r kifejezés és az északi, szókezdő ś hangot tartalmazó változatai helynévként is használatban vannak. A ťăpər és változatai jelzős szerkezetei a következők: oD ťăpar-χuj ’Osztják a Narim volosztból’; χuj tăpər-neŋ ȧŋkə ’név’; ťăpar-neŋ tăjəm păχ ’a medve neve’; Patk. ťăpar-nēŋ ’egy nő T’ăpar városából; egy nő a Narim volosztból’.
A Serafim Patkanov által gyűjtött hősénekben szerepel a ťăpar-woš ’ťăpar-város’ helynév, mely az Irtis mellett, a cingalai jurták közelében lehetett. Ennek a városnak a manysi neve Śopər us. Reguly Antal, Śăpər fejedelemnőről megjegyezte, hogy egy obdorszki nő volt. Ezt igazolja Pápay József beszámolója, mely szerint śăpər-moṷ-nak (śăpər-föld) nevezik az Obdorszk és Muzsi közötti, az Uralig terjedő vidéket, s az utolsó osztják fejedelmét, Tajsint śăpər-moṷ känaz (śăpər-földi herceg) címmel illetik.

Szerafim Patkanov az Irtiszi-osztják szójegyzék-ben a következő meghatározásokat adta meg:
’Tāpar, Šābar ’tyápar (népnév)’; a Narim tartományhoz tartózó (az Irtisz folyó menti terület); Tyápar városhoz tartozó’;
’Tāpar-χui ’osztják a Narim tartományból; Tyápar városból’;
’Tāpar-jaχ ’tyápar emberek’;
’Tāpar jittaŋ nāra ’a tyáparok szablyája; Tyápar város fejedelmének, csodálatos szablyájának neve, amelyről azt mondják, hogy mindig emberi vértől csöpögött’;
’Tāpar-mir Narim tartomány;
’Tāpar nēŋ ’tyápar nő; egy nő a Tyápar városból; egy nő a Narim tartományból’;
’Tāpar-voš ’Tyápar város, régi osztják földvár egy dombon, a zingalini jurták mellett’. 

Tehát az eredetileg helynévként vagy annak jelzőjeként használt, az obi-ugor folklór szövegekben elsősorban a medvekultuszhoz kapcsolódó ťăpər többszöri jelentésváltozáson ment keresztül és istennők valamint fémnevek jelzőjévé is vált.

 Gyepű → gyep, tyáp, sztepp?  

A Moldanova által említett ’śupar föld’ szófordulatból kiindulva, ami náluk változatos növény,- és állatvilággal bíró vidéket is jelent, nem kizárt, hogy a tyápar szó tyáp töve eredetileg termékeny, füves földterület jelentéssel rendelkezett és hangtani-, jelentéstani kapcsolatban áll a beépítetlen földet, mezőt, füvet jelentő magyar gyep szóval. 
Az UESz a gyep szóról: „Ismeretlen eredetű. A gyepű-vel való hangtani és részben jelentéstani hasonlóságok miatt arra gondolhatunk, hogy ez a szó és a gyep szóhasadás útján párhuzamosan keletkezett megfelelői egymásnak, amelyeknek egymáshoz való időrendi viszonya azonban nem tisztázott. Az orosz степь ’sztyepp(e); füves puszta’ szóval való összefüggése kevésbé valószínű.”

A nyelvemlékeinkben:
1212 ? Gepus ’pázsit, fű’;
1257/ gep ’beépítetlen föld, mező’;
1535 k. gyüpöm ’pázsit, fű’; 
1579 giopet; 
1598 gyép;
1791/ begyepesedik ’elfüvesedik’; 
1805 gyëp; dzsöp.

Kiss Lajos a Bakonygyepes helységnév elemzésekor leírja, hogy a név második része a Gyepes, eredetileg egy erdőnek volt a neve, ami minden bizonnyal az ’élő sövény, erdőszövedék képezte akadály’ értelmű gyepű-nek a származéka. Mindez szerinte azt jelzi, hogy ez itt lévő erdő egykor a határvédelmi gyepűrendszer része volt.
  Berta Árpád és Róna-Tas András szerint a gyepű szó eredetileg olyan földsávot jelölt, ahol a fákat és a cserjéket a terület jó megfigyelhetősége érdekében kiirtották és a különböző akadályok pl. kerítések építésével egy védvonalat hoztak létre. Később egy szó-, és szemantikai hasadás következtében a gyep a 'tisztás, rét' a gyepű pedig a határon mesterségesen létrehozott védelmi rendszer kifejező szavává vált. A gyepű szó eredetével kapcsolatban a következőt rekonstrukciót közölték:
Proto türk *yapï > nyugati ótörök *ǰapï (→ votják čabï ’léckerítés, sövény ágakból, élősövény’) > nyugati ótörök *ǰäpi (→ magyar gyep) > csuvas śapă ’bozót, kis ágak, gally’ és proto türk *yapïg > nyugati ótörök *ǰapïg > nyugati ótörök *ǰäpïɣ ’építmény’ (→ magyar *ǰepiɣ > gyepeü̯ > gyepű) >> csuvas śapă (→ réti cseremisz save ’hosszú száraz vessző, kerítés, kerítés ágakból’, hegyi cseremisz sävï ’száraz bozót’).
  Az orosz etimológiai szótárak a степь (sztepp) szót ismeretlen eredetéről értekeznek, ami minden valószínűség szerint az orosz nyelv egyik jövevényszava. Egyes feltételezések szerint a szó eredeti alakja *стiп (sztip) vagy *сътеп (sztep) volt, mely utóbbi a ’megtisztított terület’ jelentésű тепу (tepu) szóból ered. Más vélemény szerint a korai szóalak *сътепь (sztepp) volt, ami a то́пот (tópot), топта́ть (toptáty) ’letaposott terület’ szavakból származik. Harold Walter Bailey a степь szót az oszét ’lapos, sík’ jelentéssel rendelkező t᾽æрæn (tyepen) szóval rokonítja.

Óorosz: степь ’alföld’.
Kisorosz: степъ, birtokos eset стéпу ’róna, síkság, mező, szántóföld; a sztyeppéhez kapcsolódó földterület; sztyeppei lakos.
Orosz: степъ ’róna, síkság; sztyepp’.

Véleményem szerint a hanti tyápar szóval az altáji nyelvek következő kifejezései is megfeleltethetők, mely szavaknak a feltételezések szerint t`ăp`o(rV) volt az ősalakja. (a felsorolás nem teljes):
Baskír: tapargha ’letaposott terület, letaposni’, tuprak ’talaj, Föld, föld’.
Csuvas: tápra ’Föld; talaj; föld’.
Ótörök: topraq ’Föld, talaj’.
Karahánida: topraq ’Föld, talaj’.
Gagauz: topraq ’Föld, talaj’.
Azerbajdzsáni: torpaG ’Föld, talaj’.
Türkmén: topraq ’Föld, talaj’.
Halha: turpaq ’Föld, talaj’.
Közép török: topraɣ/q, tofraɣ/q ’Föld, talaj’.
Üzbég: tuprɔq ’Föld, talaj’.
Sárga ujgur: durvaq ’Föld, talaj’.  
Török: toprak ’Föld; feketeföld; sírhely’.
Krími tatár: toprak ’Föld; feketeföld; sírhely’. 
Csagatáj: toprak ’feketeföld; sírhely’, tobrak ’Föld; talaj; ország’.
Kirgiz: toprak ’Föld; feketeföld; sírhely’, tobrak ’Föld; talaj; ország; por’.
Kun: toprak ’feketeföld; sírhely’.
Ujgur: tobrak ’Föld; talaj; ország’.
Szagaj: tobrak ’Föld; talaj; ország’.
Kojbál: tobrak ’Föld; talaj; ország’.
Kacsin: tobrak ’Föld; talaj; ország’.
Tatár: tufrak ’talaj, Föld, föld’.

Összegzés

A tanulmányban közölt nyelvtudományi-, mitológiai- és írástörténeti adatok valamint a <tpr᷉q> hangzósításhoz használt írásjegyek alakja, hangjelölései alapján leszögezhető, hogy a Varga Géza által meghatározott „taparus (szabír ős)” megfejtés már nem csak a betűsor hibás feloldása, hanem a Patkanov által közölt névalak tényleges hangzása, és jelentése miatt sem fogadható el.
A szófő hangzósításban lévő tpr nem a tapar szónak a rövidítése, ugyanis ennek az elméletnek az alapjául szolgáló hanti szó eredeti hangalakja ťăpar, melynek magyar kiejtése tyápar. Ez a kifejezés a nyelvtörténeti adatok alapján egykor egy olyan vidék, földterület megnevezése lehetett, amely az élet kialakulását, zavartalan fejlődését biztosító gazdag növény,- és állatvilággal rendelkezett. Ennek a szónak a módosult változatai a vogul és a hanti népeknél helynévként, származási helyre utaló szóként vagy a medveszülő Földanya és fémnevek jelzőjeként maradtak fent. Így már nem csak a hangzósításhoz használt betűk paleográfiai jellemezői, hanem a nyelvi források sem igazolják a szófő hangzósításának „taparus” feloldását és a rovásjel jelentéstartalma sem engedi meg, hogy abból bármiféle nép,- vagy istennevekre következtessünk.
A szófő fölé írt betűsor nem a magyarok istenének, hanem az életfának az egyik megnevezését rejti, melynek valószínűleg eredeti, ó- vagy ősmagyar nyelvű tebe alakját, a palócok régi népszokásának köszönhetően ismerjük.
A tanulmányban felvázolt szempontok szerint a <tpr᷉q>hangzósításnak a legvalószínűbb feloldása tepere reku vagy tepe reku. Ennek a jelentése ’terebélyes lombos (fa)’ vagy ’terebélyes virágzó (fa)’ lehetett, mely meghatározás tökéletesen megfelel a szófő jelentéstartalmának.

Antal Csaba

Jegyzet:

[1] Perőcsényben az 1930-as évekig maradt fenn az a XIX. század végére már kivesző ajándékozási szokás, hogy a szülők a kisfiaik nevében egy feldíszített faágat küldtek a lányos házhoz. Ez, a magyar népszokásokban az életet, a termékenységet jelképező felékesített faág, a tebe. A perőcsényi tebefa 60-70 cm magas, a tetején tulipán alakúra faragott rúd volt, amire két-három sorban 8-12 karimát erősítettek. A tebefát az asszonyok és a lányok díszítették fel úgy, hogy a tulipán közepébe egy almát helyeztek, a rudat övező karimákat 200-250 aranyozott-ezüstözött dióval, frissen sült fánkkal díszítették.
„Diósjenőn a tebe száraz ágasfa, melyre rongyokat és csengőt, szalagokat tesznek, és menyecskének öltözött legény viszi végig a falun, a lakodalom másnapján. Szokolyán hasonló tebét visznek egy tréfálkozó asszony vezetésével. A halott lakodalmának is része pl. a kolozsvári hostátiaknál. Szerepe van a hétfalusi boricatáncban is tebe néven.” (Magyar néprajzi lexikon)
[2] Tebe: 1. fa koronája (Brassó m. Bácsfalu Nyr. III.564; 2. színes papirossal, aranyozott almával és dióval földíszített fenyűfacsúcs, fiatal fenyűfa v. fenyűgally, melyet régente körülhordtak, mikor a boricát táncolták (Brassó m. Hétfalu MNy. V.346; Horger Antal).
Tebés: terebélyes, dús lombozatú. Tebés fa (Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI.575; Horger Antal; Brassó m. Tatrang Nyr. II.524)
Terepély, terebély: (telepe Somogy m. Hetös Vikár Béla; terebély Csongrád m. Arany Gyulai NGy. II.392; Háromszék m. MNy. VI.318; terepély Csongrád m. Szentes Nyr. VIII.331; Molecz Béla; Székelyföld Kriza): 1. telepe, terebély, terepély: terebélyes (fa) (Somogy m. Hetös Vikár Béla; Székelyföld Kriza; Háromszék m. MNy. VI.318)
[3] Baskír: tere ’élő’, tatár: tere, terek (’ua.’), hakasz: tərəg (’ua.’).

Irodalom:

Александр Григорьевич Преображенский: Этимологический словарь русского языка. Вып. 14. 1916.
Башкирско-Русский и Русско-Башкирский словарь Башкирско-Русский разговорник. Szerkesztő-fordító: Усманова Назира Галеевна. 2015.
Berta Árpád, Róna-Tas András: West old turkic. 2011.
Csepregi Márta: „Az istenek nyelve”: a hanti mitikus énekek fordítási problémáiról. Nyelvtudományi Közlemények - 114. köt. 2018.
Irtiszi-osztják szójegyzék. Ugor füzetek14. 1902. Szerkesztette: Patkanov Szerafim.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. (Budapest, 1980).
Макса Фасмера: Этимологический словарь русского языка. 2008.
Михаил Романович Федотов: Этимологический словарь чувашского языка. Том II. 1996.
Munkácsi Bernát: Vogul népköltési gyűjtemény I. köt. Regék és énekek a világ teremtéséről. 1902.
Szergej Patkanov: A szabirok nemzetisége. Ethnographia, XI, 1900.