„A hónap tárgya – a kárpát-medencei rovásírás egyik legrégibb emléke, egy korai avar rovásírásos orsókarika Csákberényből.” Az idézett bevezetővel 2025. február 28-án mutatta be először a Szent István Király Múzeum Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztálya a Facebook közösségi oldalán azt az orsókorongot, melynek egyik oldalán rovásfelirat található. A tárgyat 2024 nyarán egy csákberényi tervásatáson fedezték fel egy női sír mellékleteként; a feltárást Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum régésze vezette. A fonáshoz használt eszköz feltehetően egy korsó aljából készült, amelyre utólag karcolták a rovásbetűket és a napjelképet. Az eltemetett személy bal karja mellé helyezett orsókorong felirata és a másik oldallapján lévő hatágú csillag – feltehetően Napábrázolás – a restaurátorműhelyben történő tisztítás, a felületét borító agyagos talaj eltávolítása után vált láthatóvá. Az eszköz korai avar kori keltezését nemcsak a sír további tárgyi mellékletei támasztják alá, hanem a sírba helyezett ételmelléklet maradványából – egy szarvasmarha combcsontjából – vett mintán elvégzett C14-es kormeghatározás is, amely a korong alapját szolgáló tárgy kiégetését 95,4%-os valószínűséggel az i. sz. 598-648 közötti időszakra teszi.
/Kép: SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály/
A rovásfelirat elemzése, olvasata
A rovásbetűk állása azt mutatja, hogy a szöveg az óramutató járásával megegyező irányba halad, amely egy négy betűből álló összerovást, kilenc különálló írásjegyet és egy elválasztójelet tartalmaz. A betűk elhelyezkedése arra utal, hogy az írás képzeletbeli alapvonala a korong külső pereme mentén húzódik. A bekarcolt vonalak mélysége eltérő; egyes részeken a felület kopása vagy a tárgyat ért sérülés következtében az írásjegyek alakja nehezen, illetve egyáltalán nem azonosítható. Ennek okán néhány töredékes betű formája csupán a jól beazonosítható betűkből felépülő szavak, szótöredékek meghatározása és a mondat legvalószínűbb tartalma alapján lett kikövetkeztetve. A két íves rovásbetű között egy rövid függőleges vonal látható, amely feltehetően a szöveg végét jelöli; ennek megfelelően a betűk számozását ettől balra kezdtem. A szöveg lejegyzésekor a keleti ótörök rovásemlékekben megfigyelt szabályokat és megkötéseket alkalmazták.[1]
2. Ü − A mély felületi sérülés ellenére jól látszódik egy három vonalból álló sekélyebb cikk-cakk karcolat. A magánhangzó felső nyelvállású, ezért a jelölése elengedhetetlen volt. Az ótörök írásban az ö hang jelölésére is használták. A székely ábécében kizárólag az ö hang írásjegye, mint pl. a székelydályai rovásfeliratban, a Pétörfi vezetéknévben.
3. Q − Az ótörök írásrendszerben a zöngétlen, nyelvcsappal képzett zárhangot (uvuláris plozívát) jelölték vele.[2] A két ferdén bevésett, egymással párhuzamos vonalnak és az előző betű között lévő viszonylag nagyobb távolság miatt egy újabb szóra lehet következtetni, azaz ez a mondat második szavának a kezdőbetűje. Megtalálható a makfalva-i szkíta bronz tükör feliratában és Aba Sámuel (1041-44) egyik ezüst denárjának a felületére vésett rovásfeliratban.
4. Sz − Hangértéke az ótörök-, és a székely írásban is ugyanaz. A rovásbetű megtalálható az avar korból származó a homokmégy-halomi tegez csontborításának, a kiskundorozsmai íjmarkoratlemeznek, a nagyszentmiklósi kincs 5-ös és 6-os számú korsójának és a szintén avar ozora-tótipusztai ezüstkehelynek a feliratában.
5. I − Ugyancsak felső nyelvállású magánhangzó, ezért a szöveg helyes elolvasásának megkönnyítése érdekében szintén jelölték. Előfordul a homokmégy-halomi tegez csontborításán.
6. Sz
7. O − Középső nyelvállású magánhangzó, ezért a jelölése indokolt volt. Az ótörök írásrendszerben az u hang jelölésére is használták. Megtalálható például a kiskundorozsmai íjmarkolat és a nagyszentmiklósi aranytárgyak feliratában. Ezen felül a fentebb megemlített ezüst denáron is előfordul.
8. K − Az ótörök írásrendszerben a k és a g hang jelölésére egyaránt használták. A székely ábécében a <g> rovásbetűnek felel meg. A kiskundorozsmai íjmarkolaton és a nagyszentmiklósi aranytárgyakon szintén fellelhető.
9, 10, 11, 12. K͜R͜Ng͜Z − Összevont írásjegy, amely a k, az r, a z valamint a nazális g hang (azaz az ng betűkapcsolat) jelölésére alkalmazott rovásbetűkből épül fel. Az <r> és a <z> rovásbetű alakja és hangértéke a székely-, és az ótörök írásrendszerben azonos.
14. ı − Elválasztójel.
A csákberényi rovásbetűk különböző írásrendszerekben való előfordulásaiA rövid és alsó nyelvállású magánhangzókat (a, e) − a keleti ótörök rovásírásos emlékekhez hasonlóan − ebben a szövegben sem jelölték, így azokat a mondat elolvasása közben kell beolvasni. Mindezek alapján az orsógombra rótt szöveg a következőképpen oldható fel:
Nü qeszi szok karang zap
A szavak jelentéseNü
A mondatot kezdő szó ’nő’ illetve ’asszony’ jelentéssel rendelkezik. Az Új magyar etimológiai szótár a nő főnevet ismeretlen eredetűnek tartja, amely a magyar szókészlet ősi rétegét képezhette. A Zaicz Gábor főszerkesztésével kiadott Etimológiai szótár pedig a következőképpen értekezik a szó eredetéről: [...] „Ősi, uráli kori szó, vö. vogul nī ’nő’, mordvin ńi ’ugyanaz, feleség’, lapp njiŋŋalâs ’nőstény’, szelkup neä ’nő’. Ezek előzménye az uráli ’nő; nőstény’ jelentésű *niŋä főnév lehetett.”
A magyar nyelvemlékekben való előfordulásai: 1288 Marcelneygyaya; 1327 Holtneukereke; 1372 u. kyralne; 1395 k. neӳe; 1416 u. nèwinèc; 1535 ńoͤ; 1584 kiralni.
Qeszi
Az ember két felső végtagját leíró kéz szavunk korabeli változata. Az ÚESz szerint ez a kifejezés a finnugor kor egyik öröksége. „Vogul (tavdai) kǟt; osztják (vachi) köt; zürjén (sziszolai) ki; votják (szarapuli), (glazovi) ki; cseremisz (kozmogyemjanszki), (urzsumi), (birszki) kit; mordvin (erza) ked’, (moksa) käd’; finn käsi (käte-); lapp (norvéglapp) giettâ: ’kéz’ [finnugor *käte ’ua.’].A magyar nyelvemlékekben: 1135/ Kűkezű; 1220/ ? Kezed; 1318 Kethkezeu; 1372u./ keʒet; 1416 u. kèz; 1476k. keʒy; 1538 keez; kēz; kísztűl; 1549/ kezoͤle; 1793 kezeltetik; 1836 Kezelője.
A magyar nyelvben valamilyen cselekvés, viselkedés, hagyomány rendszeres elvégzésére vagy követésére utal. A szok szó a korongra rótt szövegben a cselekvést kifejező ige előtt állva segédigeként fejezi ki a tevékenység rendszeres, ismétlődő voltát. Az ÚESz szerint ismeretlen eredetű szó.
Előfordulása a magyar nyelvemlékekben: 1348 ? Zukathlan; 1372 u./ ʒoktakuala, ʒokatlan, ʒokaſnal; 1476 k. ʒoknak; 1506 yde zokandyk; 1527 zoktattya; 1552 megʃʒoc; 1585 ſakaſsŭnk; 1838 Szokik.
A tájnyelveinkben:
szok 1. szokott. Itt szok lënnyi; Ő igy szok tënni; 2. szoktak, szokták, szokás. Nálunk ezt így szok tënni.
Karang
A szó töve a kerekséget, gömbölyűséget kifejező kar, melyhez az -ng gyakorító igeképző kapcsolódik. Mai magyar megfelelője az adott hely körül történő körmozgást, forgást kifejező karing illetve kering ige.Az ÚESz szerint a kering szó: „Alapnyelvi örökség, finnugor kori tővel és magyar képzéssel. A tőhöz vö. vogul (alsó-kondai) kir- ’oldalt körüljár; elhúzódik, elvonul’; osztják (vachi) körək ’kerek, gömbölyű; kör’, (vaszjugáni) käri- ’megfordul’; finn kierä, kiero ’görbe, ívelt; ferde, sanda, kaján’, kieri- ’hempereg, gördít, görget, hengerít’, kiertä- ’megfordul, megkerül, csavarog’; lapp (norvéglapp) gierre ’forgat, perget, körbeteker’, gierre- ’köt ‹sajátos módon›’. Esetleg idetartoznak végül: zürjén (udorai) kor ’(kerék) abroncs, talpvas; sziták, kosarak szegélye, gyűrűje’; votják (szarapuli) kuri̮ ’rézkarika’; finn keri ’kör, kerület, perem, szegély’; ? lapp (lulei) kieras ’szarugyűrű; hurok’ stb. A finnugor alapalak a *kerᴕ̈ ’kör, karika, gyűrű; kerek, guruló; forog, fordul, fordít’ lehetett.”
A magyar tájnyelvekben:
karingat keringet, körbe forgat.
karingó 1. körbeforgó; 2. körforgattyú; 3. örvény; 4. zsírban kisütött kacskaringós fánktészta.
karingol keringel, körben forog.
kering kószál, csavarog.
[keringél], keringöl kering, körben forog.
[keringés], keröngés kószálás, csavargás.
keringő 1. kószáló, csavargó; 2. örvény; 3. a szárazmalom nagy kereke.
Zap
A szó az orsókorong közepébe erősített és az eszköz megforgatását szolgáló vékony pálca megnevezése lehet.
Az ÚESz szerint a záp szó „bizonytalan eredetű, esetleg örökség az ugor korból. Vö. vogul (tavdai) šapə·l ’cölöp, karó rúd, oszlop’, (felső-kondai) sōpəl ’ua., fatönk’ [ugor *sappɜ ’cölöp, karó, rúd, pózna’]. A magyarázatnak hangtani és időrendi nehézségei vannak.”
A magyar tájnyelvekben a zap szó a következő alakokban és jelentésekkel fordul elő:
1. záp zápfog.
2. záp létrafok.
3. áp, záp szekéroldal v. saroglya egy-egy foka (keresztfája, amely olyan, mint a létra foka).
4. áp kerékküllő.
5. záp fejes vasszög, mely a szekérrúdnak és a nyújtónak összeérő s egymásra fekvő végeit az első tengely közepéhez erősíti.
6. záp gyámfa, amelyet a kerítés korhadt tövű oszlopának nekitámasztanak v. melléje vernek.
7. záp polc, amellyel a megrokkant gerendát föltámasztó oszlopot v. cölöpöt fönt megpótolják, hogy a ránehezedő gerendát jobban fölfeszítse.
8. száp a hajó inának leszorítására való kettős csigának egy-egy foga.
A nosztratikus nyelvelmélet a fentebb felsorolt uráli nyelvcsalád szavaival rokon szavaknak tartja az altáji nyelvek nagyrészt sap (ksz.: szap) alakban és ’fogantyú, nyél’ jelentéssel meglévő kifejezéseit.
Összegzés
A Csákberény határában feltárt, megközelítőleg 1400 éves agyag orsókorongra egy öt szóból álló mondatot véstek. A gondolat rögzítésére használt írásjegyek nagyrészt a nyugati ótörök írásrendszerből ismert rovásbetűkkel mutatnak párhuzamot.
A felirat a fonálkészítéshez használt eszköz működtetésére vonatkozó tartalommal bír, melynek olvasati javaslata a következő: Nü qeszi szok karang zap. (IPA hangjelöléssel: ny qɛsi sok kɒrɒŋ zɒp). A mai magyar nyelvre a következőképpen lehet áttenni: A nő a kezével szokta forgatni a nyelet.
A vizsgált orsókorong kiemelkedő jelentőséggel bír nemcsak a rovásírás történetének kutatása, hanem a Kárpát-medence 6–7. századi kulturális és nyelvi viszonyainak rekonstruálása szempontjából is. A felirat szóösszetétele és nyelvi szerkezete a korai uráli nyelvi rétegekkel állítható párhuzamba, amely alátámaszthatja a magyar nyelv honfoglalás előtti megjelenését a Kárpát-medencében. További kutatások szükségesek annak meghatározására, hogy a felirat mennyiben tükrözi a korszak Kárpát-medencei nyelvi sajátosságait, illetve hogy a térség avar kori rovásírása milyen kapcsolatban állhatott más kortárs írásrendszerekkel.
[1] A legfontosabb jellemzők: Mindig jelölték a felső-, és középső nyelvállású magánhangzókat (é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű), A rövid-, és alsó nyelvállású magánhangzókat (a, e) nem jelölték kivéve, ha a szó nyílt szótagra végződött. Amennyiben az első szótag magánhangzóját nem írták ki, akkor az nagy valószínűség rövid-, és alsó nyelvállású (a, e).
[2] A hangzása hasonló a k hanghoz, de hátrább, a torokban képzett hang.
Irodalom:
Алтай Сәрсенұлы Аманжолов: Прототюркская руноподобная надпись на серебряной чашечке 2003
Szinnyei József: Magyar tájszótár I., II., 1893-96.
Сосланбек Якубович Байчоров: Древнетюркские рунические памятники Европы 1989.
Talat Tekin: A Grammar of Orkhon Turkic 1968.
Gerard Clauson: An etymological dictionary of pre-thirteenth-century turkish 1972.
Új magyar etimológiai szótár
Etimológiai szótár Magyar szavak és toldalékok eredete, 2006. Főszerkesztő: Zaicz Gábor.
