Az Őskori eredetű szójel a Nikolsburgi székely ábécében című tanulmányban rámutattam arra, hogy a 9 alakú rövidítő jellel felülírt búzamag alakú rajzolat hangzósítását nem a magyar, hanem a latin nyelv hangtani szabályai szerint kell elvégezni, ezért annak helyes, kiejtés szerinti olvasata nem ’us’ (ős), hanem ’usz’.[1] Ezt követően nyelvi-, képi- és mitológiai párhuzamok segítségével meghatároztam azt is, hogy ennek a jelképnek mi a valódi jelentése. Most szintén egy nagyon ősi, már a kőkori ábrázolásokban is gyakran megjelenő és szintén egy fogalom közlésére használt jelkép legvalószínűbb jelentését közlöm, amit a magyar néphagyományban talált párhuzammal és elsősorban nyelvi egyezésekkel támasztok alá.

A rovásjel korábbi értelmezései

Jakubovich Emil úgy gondolta, hogy a rovásábécé „élőfához hasonló betűjegye” a régi magyar nyelvben bilabiális tremuláns (ajak-ajak pergőhang) jele volt, melynek „élő emlékét nyelvünkben ma már csak a szabolcsmegyei, Tokajtól  délnyugatra eső Ptrügy magyar falu neve őrzi.” 
Csallány Dezső elmélete az volt, hogy a tárgyalt jel középkori eredetű és egy apostol nevét rejti. „Ugyanígy, egyenes vonalú a tprus jele (3) és kerekített alakot mutat a tpru jel (10), mindkettő azonos eredetű és jelentésű, három-három törtvonalú rovátkával (p-r) egészülnek ki. Mindkettőben a Szt. Petrus név foglaltatik. Az idők folyamán elhomályosodott a rovásjelek értelme, ezért a mássalhangzók sorrendjét megcserélték. Hogy csakugyan így van, mutatja Kájoni feljegyzése, (15) ahol a hasonló kerekített rovás jel „Pthru” alakban maradt fenn.”
  Máté Zsolt a „rejtélyes” betűcsoportot temperius [2] alakban oldotta fel, melynek jelentése ’korábban’. Ezt az olvasatot azzal próbálta meg alátámasztani, hogy az ábécé lejegyzője arra utalt a rovásjel fölé írt betűsorral, hogy „az ent jelet ’korábban’ (temperius) három cikk-cakkos áthúzással jelölt függőleges rovásként írták, később pedig eggyel.” Ez az elmélet már ott megdől, hogy a ’tprq’ betűsorban nincs ’m’ betű, a szó vázát képező mássalhangzók adottak, így abba nem lehet önkényesen betűket beilleszteni, csakis a hangzósításhoz szükséges magánhangzókat. Ráadásul a rovásjelek összevonásával megalkotott szójelben sincs ’m’ rovásjel, abból csakis a hangzósításban felsorolt betűkhöz tartozó rovásjelek emelhetők ki. Máté a tárgyalt jelkép ábécében elfoglalt helyét és ezzel együtt a rovásjelek sorrendjét is tévesen határozta meg, ami nem balról-jobbra, hanem a székely írás sorvezetésének megfelelően jobbról-balra halad. Elkerülte a figyelmét az is, hogy az első példányt lemásoló Philippi de Penczicz véletlenül kihagyta a felsorolásból a ’tprq’ rovásjelet, amit utólag a lap alján pótolt és egy kettős kereszt jellel megadta a szójel ábécében elfoglalt tényleges helyét. Tehát az eredeti iratban a ’tprq’ rovásjelét nem az ’ent’, hanem az ’est’ jelzetű összerovás után jegyezték le.
 Szekeres István szerint a Nikolsburgi „tprus” rovásjel párhuzamai a kínai ku-ven írásjegyei között találhatók meg ’utód’, ’utána megy’ jelentéssel. Úgy véli, hogy ez a jel hangtanilag a tipró, tiprós fogalmakból alakult ki, ami „az ellenséget az eltiprásig üldözőt, követőt jelölheti.” Később elvetette a saját értelmezését és elfogadta Máténak azt az elképzelését, hogy a ’tprus’ a ’temperius’ rövidítése, azzal az észrevétellel, hogy annak jelentése nem ’korábban’, hanem a Finály Henrik által megadottak alapján ’a maga idején, alkalmasabb időben’.
  Varga Géza a ’tprq’ felírást „tapar us” alakban oldotta fel, ami szerinte, Szergej Patkanov kutatásából kiindulva –Szibériában a szabírokat tapar néven is emlegették– szabír ős jelentéssel rendelkezik. Véleménye az, hogy „a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel a szabírokkal azonos magyarok Istenének jelképe.”

A Nikolsburgi ábécé ’tprq’ jelzésű rovásjele

A rovásjel eredeti jelentése, nyelvi- valamint a magyar néphagyományban megőrződött párhuzamai

A rovásjel jelentéstartalmát előttem keresők súlyos hibát követtek el azzal, hogy a ’tprq’ sorvégi írásjegye és az ’usz’ szójel hangzósításához használt latin rövidítő jel alakjának a különbözőségét figyelmen kívül hagyták. Nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a betűsorban –az áthúzott változatban szintén– az utolsó betű szára hullámot vetve az írás irányába jobbra fordul, míg az ’usz’ szójel rövidítő jelének ugyanazon része mindvégig egyenes vonalban kb. 40°-os szögben lefelé, az írással szembe haladva végződik. /2.kép/ A két jel kalligráfiai jellegzetessége a szembetűnő alaki különbségen kívül, hangértékbeli eltérést is jelent. Tehát a 9 alakú rövidítő jel a korábban már meghatározott és az ’élet forrása’ jelentéssel rendelkező ’usz’ szót jelöli, a q jel viszont veláris vagy mély ’k’ hangot, ami valójában a ’kú’ hangcsoport írásjegye. Meg kell említeni azt is, hogy a Penczicz-féle székely ábécében a 'q' betű három esetben fordul elő a ’tprq’ betűsorokban és a héber qoph betű hangzósításában, de utóbbiban a betű szára egyenes, függőleges vonalú. A latin hónapnevek felsorolásánál a nevek egyikének a végén sincs q alakú jel csak a 9 forma (összesen 19 esetben fordul elő), ami természetesen mindig az -usz szótagot jelöli. Az -usz szótag rövidítő jele és a q betű alakjának a hasonlósága miatt, a korabeli XV-XVII. századi magyar nyelvű kéziratokban is olyan betűtípusokat használtak, hogy azok egymástól jól megkülönböztethetők legyenek. Ezt mutatja e két jel alapformáinak, az elemzés alá vett magyar középkori iratokban meglévő eltérése is. /3. kép/ Ezeknek, a más-más hangértékkel rendelkező jeleknek az alaki különbsége figyelhető meg a Nikolsburgi székely ábécé rovásjeleinek hangzósításaiban is.

A Nikolsburgi ábécé ’q’ betűje és az ’usz’ rövidítő jel /2. kép/

 Írott betűk alapformái a XV-XVII. századi magyar nyelvű kéziratokban /3. kép, Varjas gyűjtése alapján/

A rovásírás egyik alapvető szabálya szerint egészen a ’q’ betűig az ’e’ hangzót kell beolvasni. Azért csak addig mert a ’tprq’ betűsor fölé egy ’v’ betűre hasonlító rövidítő jelet helyeztek el, melynek csúcsa azt mutatja, hogy az ’r’ és a ’q’ betűk közé az ­-ar, -er, -re, -ri szótag valamelyikét kell beilleszteni. A Penczicz a könyvben többször is használta ezt a jelet, amivel például a le nem jegyzett ’ra’ szótagot jelölte a lap szélére írt ’genera’ szónál. /4. kép/ Adott tehát négy, az ’e’ magánhangzóval és a le nem jegyzett szótagokkal kiegészített ’teperearq’, ’tepereerq’, ’teperereq’ és ’tepereriq’ betűsor, melyből kiindulva a teljes és végleges hangalak, az életfa egyik ősi nevének a meghatározásához szükséges kulcsot, a magyar néphagyományokban találtam meg.

Penczicz egyik széljegyzete abban a könyvben, melyből az ábécét tartalmazó lapot kifejtették
(g[e]n[er]a, 200/98v) /4. kép/

Perőcsényben 1930-as évekig maradt fenn az a XIX. század végére már kiveszett ajándékozási szokás, hogy a szülők a kisfiaik nevében egy feldíszített faágat küldtek a lányos házhoz. Ez, a magyar népszokásokban az életet, a termékenységet jelképező felékesített faág, a tebe. A perőcsényi tebefa 60-70 cm magas, a tetején tulipán alakúra faragott rúd volt, amire két-három sorban 8-12 karimát erősítettek. A tebefát az asszonyok és a lányok díszítették fel úgy, hogy a tulipán közepébe egy almát helyeztek, a rudat övező karimákat 200-250 aranyozott-ezüstözött dióval, frissen sült fánkkal díszítették.[3]

A tebe szó a tájnyelvekben a következő jelentésekkel rendelkezik:
1. fa koronája (Brassó m. Bácsfalu Nyr. III.564;
2. színes papirossal, aranyozott almával és dióval földíszített fenyűfacsúcs, fiatal fenyűfa v. fenyűgally, melyet régente körülhordtak, mikor a boricát táncolták (Brassó m. Hétfalu MNy. V.346; Horger Antal).

Az, hogy a tebe szó egy tulajdonságra utaló kifejezés, a szó ragozott alakjának a jelentéséből derül ki. 

Tebés: terebélyes, dús lombozatú. Tebés fa (Brassó m. Hétfalu Nyr. XVI.575 ; Horger Antal; Brassó m. Tatrang Nyr. II.524)
Terepély, terebély: (telepe Somogy m. Hetös Vikár Béla; terebély Csongrád m. Arany Gyulai NGy. II.392; Háromszék m. MNy. VI.318; terepély Csongrád m. Szentes Nyr. VIII.331; Molecz Béla; Székelyföld Kriza): 1. telepe, terebély, terepély: terebélyes (fa) (Somogy m. Hetös Vikár Béla; Székelyföld Kriza; Háromszék m. MNy. VI.318)

Az eddig ismertetett adatok alapján arra következtetésre jutottam, hogy a Nikolsburgi ábécében lévő hétágú fának (hat oldalág és egy főág) a néphagyományaink által megőrződött neve rejlik a fentebb felsorolt betűsorokban. (p-b hangpárok gyakran felcserélődnek) Mindezt további nyelvi megfelelések is alátámasztják, melyek alapján a legvalószínűbb hangalak, a helyes kiejtés és a kapott kifejezések jelentése is megállapítható.

A perőcsényi tebefa
/forrás: perocsenybaratai.hu/

Az altáji nyelvekben az elsősorban virágzó bokorra vagy cserjére utaló szavak az alábbiak:
Kumik: toburɣu gyöngyvessző (a rózsafélék családjába tartózó cserje).
Ótörök: tavɨlqu gyöngyvessző.
Török: davɨlga, davulgu gyöngyvessző.
Közép török: tabulɣu, tubulɣu vörös kérgű fa és hajlékony ágak.
Karahánida: tavɨlqu, tavɨlɣuč jujubafa (kínai datolya).
Tatár: tubɨlɣɨ gyöngyvessző.
Azerbajdzsán: tuvulɣu gyöngyvessző.
Hakasz: tabɨlɣɨ gyöngyvessző.
Ojrát: tabɨlɣɨ gyöngyvessző.
Jakut: tobuluoskaj gyöngyvessző.
Kirgiz: tabɨlɣɨ gyöngyvessző.
Kazak: tobɨlɣɨ gyöngyvessző.
Baskír: tubɨlɣɨ gyöngyvessző.
Csuvas: tupalha gyöngyvessző (fa neve); lonc (kúszó cserje); bokor; vörös fa; fűzfaféle, nagyon kemény fa, a kérge teljesen piros.

A perzsa nyelvben:
tābāk a fa törzse.
tabar-khūn  jujubafa (kínai datolya) és gyümölcs; fűzfa; brazilfa; tárkony.

A terebélyes, dús jelentésű tebe szóhoz hasonló hangalakú kifejezések jelentései más nyelvekben, a teljesség igénye nélkül.

Sumer: tabba egy növény(?). (akkád agabu fa)
Votjak: ti̮-pi̮, tǝ̑pǝ̑, tị̑pị̑  tölgyfa. [4]
Zürjén: tupu  tölgyfa.
Udmurt: tupu tölgyfa.
Litván: tuopa nyárfa.
Ukrán: dub tölgyfa; topólja nyárfa.
Bolgár: dǎb tölgyfa; topola nyárfa.
Orosz: dub tölgyfa; topol nyárfa.
Szlovák: dub tölgyfa; topol nyárfa.
Cseh: dub tölgyfa; topol nyárfa.
Lengyel: dembu tölgyfa; topola, topol nyárfa.
Kannada /dravida/: tūpare, tūbare vad mangosztánfa. 

Lehetséges, hogy a fák dús lombozatát leíró magyar tebe, a tabértos [5], terepély [6], terebélyes, terepes szavakból jött létre hangalak-változással, melyek az idegen nyelvekben a következő jelentésekkel fordulnak elő.

Dravida nyelvek:
Tamil: taraippu virágzó, virágzás; taraivu csírázás, kihajtás, csírázó, lombozat; tarai sarjadni, kihajtani, növekszik, dúsan növekedik (mint növény), virágozni; viri tágulni, szétszéledni, kinyílni, kibontakozni, fellazulni, hasadni, megrepedni, felszakadni.
Malayalam: tarappu növekvő állapotban; teruku új levelek; tarekka kihajtani, hajtás, növekszik;  terukka fák rügye, hajtás, növekszik; tara hajtás, zöld ág, leveles ág.

További előfordulása más nyelvekben:
Gael: darach, darag, dairbhre tölgyfa (hangátvetéssel, kieséssel, ill. hangváltozással módosult hangalakú szavak?; tabariɣu→ tabairɣe → dairbhre)
Kun: terac fa; növény. /Cod. Cum./ 
Szanszkrit: dāru fa.
Aveszta (zoroasztrikus szent könyv): dāuru fa.
Gót: triu fa.
Angol: tree fa (eredeti jelentése tölgyfa).

Néhány lehetséges egyezés t-d és p-v hangváltozással:
Ukrán: derevo fa
Orosz: derevo fa
Bolgár: dǎrvo fa
Szerbhorvát: drvo fa
Macedón: drvo fa

A kiegészített ’tprq’ betűsor tehát két szót rejt, melyek egyike a ’tepere’. 

A másik kifejezésnek, az alábbi találatok alapján meghatározott legvalószínűbb hangalakja ’reku’, melynek előfordulásai és lehetséges jelentései a következők:
Magyar: rekettye (fűzfaféle) 1181/rakathya, 1193/raquatiquerec, 1237/rochotyabugurh, 1245/rekecia, 1247/reketev, 1251/requetiasuuelg, 1269/rekety, 1274 rekethye, 1295/rakottya bukur, 1335/rektyespatak, 1383/requitije, 1395/roketty̋a, 1484/rakythyabokor, 1524/reketthye, 1533/rekoͤgye, 1583/rekottye. 
Telugu: rēku virágszirom; āku levél, szirom; viri virág, kitágult, kinyílt, meglazult. 
Kolami: rekka egy növény levele. 
Kuwi: rēku, reku hántolatlan növény levelei; akkū, āku levél.
Malayalam: virikka kitágulni, elterjedni, kikelni.
Kannada: āku levél, kisarjadt rizs hajtása, kukoricacsíra, bármilyen hajtás.
Konda: āku levél.
Kui: āku levél.
Szerb-horvát: rakitje kosárfonó fűzzel benőtt hely, rekettyés; rakita fűz(fa)féle (főként kosárfonó fűz).
Szlovén: rakitje kosárfonó fűz, rekettye; rakita fűz(fa)féle (főként kosárfonó fűz).
Cseh: rokytí füzes; rakytie kosárfonó fűzzel benőtt hely, rekettyés.
Orosz: rakita, rokita fűz(fa)féle (főként kosárfonó fűz).

A Cz-F szótárban a rakottya (cserje) szó értekmezése: [...] E szónak gyöke vagy rak, minthogy rakottan azaz bokrosan terem, (honnan rakotú, rakattyú, rakota) [...]

Összefoglalás

Mivel az ’usz’ fogalomjel hangzósításához használt 9 rövidítő jel és a ’tprq’ betűsor utolsó betűjének a formája nem egyezik, a különböző alakú írásjegyek nem lehetnek azonos hangértékűek. A 9 rövidítő jel kiejtés szerinti ’us’ (ős) feloldása sem állja meg a helyét, mert az a latin írásban a szavak végén az -usz szótagnak az egyezményes rövidítő jele. [7] A ’tprq’ betűsor fölé írt ’v’ jellel a le nem írt -ar, -er, -re, -ri szótagokat jelölték. Ezeket az írástörténeti adatokat a rovásjel értelmezése során nem vették figyelembe, ezért a korábbi, köztük Varga Géza „tapar us” → „szabír ős” illetve Máté Zsolt „temperius” → „korábban” feloldási javaslatát is mindenképp el kell vetni.
 A minden esetben egy növényt leíró, illetve annak kisarjadását, levélbe borulását, növekedését kifejező szavak és a betűsor kiegészítése, hangzósítása után kapott kifejezések hangalakja közötti hasonlóságok, egyezések és nem utolsó sorban a rovásjel képi tartalma – ami egyértelműen egy növényt ábrázol – alapján arra a megállapításra jutottam, hogy a Nikolsburgi ’tprq’ jelsor egy állandó fejlődésben lévő esetleg virágzó és termést, gyümölcsöt is adó fa nevét rejti. Tehát az életfát ábrázoló rovásjel felett lévő betűsor végleges olvasata – a ’q’ betű kiejtésekor használt segédhangzót is be kell olvasni – ’tepere reku’, ami az öreg kontinens ősi társadalmaiban, legfőképpen a magyaroknál, egy szent növényként tisztelt fa neve volt. Az első szó a terebélyes jelentéssel rendelkező ’tepere’, aminek rövidült változata a palóc tebe. A magyar nyelvtörténeti adatok és a dravida nyelvekben található alaktani egyezések, párhuzamok segítségével meghatározott ’reku’ kifejezés pedig valószínűleg virág, ill. levél jelentéssel rendelkezik. Mindezek alapján a betűcsoport feloldásával kapott ’tepere reku’ legvalószínűbb jelentése ’terebélyes lombos (fa)’ vagy terebélyes virágzó (fa).

A ’tepere reku’ szavak jeléből kiemelhető rovásbetűk [8]

A ’tepere reku’ olvasat nyelvi párhuzamai
(a felsorolás nem teljes)

A Nikolsburgi ábécében összesen 14 szójel található, melyek közül kettő tényleges olvasatát és jelentését –’usz’ (másik jelentése ’jéni’ [9] v. ’jóni’ [10]) és a ’tepere reku’– sikerült meghatároznom. Az új értelmezések helytállóságát, a szóegyezések és a felvázolt párhuzamok is igazolni látszanak. Ezen kívül még hét, ismeretlen jelentésűnek tartott összerovás pontosabban szójel képi tartalmát sikerült megállapítanom (az atya és a ten jelentését már ismerjük), amit a későbbiekben fogok közölni.

Utólagos kiegészítés:
A rovásábécét megőrző Bartholomaeus, Anglicus: De proprietatibus rerum című ősnyomtatvány 203/100r oldalának egyik széljegyzetben Penczicz használta a temporius (ejtsd: temporiusz) szó rövidítését, de annak jellege és a betűsor végén lévő eleddig kérdéses olvasatú írásjegy alakja eltér a mandorla alakú rovásjel fölé írt ’tprq’ felülírás végén lévő írásjegy formájától. Mindez, a két különböző alakú írásjegy olvasatának, hangértékének az eltérését és a rovásjel ’temporius’ valamint a ’tapar us’ feloldásának a hibás voltát még inkább igazolja.

Penczicz széljegyzete: tpori9 azaz t[em]porius (temporiusz)
(a ’t’ szára alig észrevehető, az ’em’ hiányát nem jelölte az ’o’ betűt és a ’-ri’ szótagot viszont lejegyezte) 

Antal Csaba

Jegyzet
[1] Az ábécét először bemutató Jakubovich Emil is helyesen adta meg a rovásjel betű szerinti olvasatát, de mivel annak helyes kiejtése magától értetődő volt, külön nem jelölte a magyaros hangzást. „Ide kell soroznunk ábécénk utolsó jegyét, a függőleges vonallal vágott mandorlát, mely fölé hangértékül a latin paleographia konvencionális us jele van írva.”
Azt, hogy a rovásjelek felülírásait a latin nyelv hangtani szabályai szerinti kell értelmezni, alátámasztja az is, hogy az ’ac’, 'az ’vnc’ és az ’s’ betűkkel jelzett jeleket csakis így lehet helyesen hangzósítani. A példának felhozott rovásjelek fölé írt írásjegyek helyes, kiejtés szerinti olvasata ’ak’, ’unk’ és ’sz’. (a latin ’c’ ejtése: magas magánhangzók (’e, i, ae, oe, y’) előtt c, minden egyéb esetben ’k’)  
[2] ksz. temperiusz
[3] „Diósjenőn a tebe száraz ágasfa, melyre rongyokat és csengőt, szalagokat tesznek, és menyecskének öltözött legény viszi végig a falun, a lakodalom másnapján. Szokolyán hasonló tebét visznek egy tréfálkozó asszony vezetésével. A halott lakodalmának is része pl. a kolozsvári hostátiaknál. Szerepe van a hétfalusi boricatáncban is tebe néven.” (Mnl)
[4] A tölgyfa a „nagyság, az erő, és fájának keménysége révén a halhatatlanság szimbóluma. [...] A villámcsapást vonzó magas fát az ég- és viharistenekkel hozták kapcsolatba. [...] A kelták világtengelynek, életfának tekintették, amely közvetítő szerepet tölt be ég és föld között.” (Szimbólumtár) A tölgyfa termése a kelta és germán hagyományban az élet, a termékenység és a halhatatlanság jelképe. A tölgy, mint a természetfeletti világgal való összekapcsolódás egyik legfőbb eleme, a magyar táltos hitvilágban szintén megtalálható. Diószegi Vilmos a pogány magyarok hitvilágával foglalkozó könyvében említi meg, hogy „Gali Bálint is feljárt a maga fájára. A bajomi öreg Demjén Sándor gyermekkorában hallotta a nagyapjától, aki a rétben pásztorkodott, hogy Gáli Bálint fája tölgyfa volt.”
[5] Tabértos: „Kemenesalon am. tág, terjedt, terepes, pl. tabértos száj. Alaphangra és alapfogalomra hasonló a terjedésre vonatkozó tág, tát, távol szókhoz.” (Mnysz)
[6] Terepély: „Minek ágai, szárnyai, szélei, a középponttól, illetőleg deréktól köröskörül kinyúlnak, messzeterjednek. Terepély almafa. Terepély szárnyu sas. Terepély sátor, szoknya, kalap. Mennyiben ěs képzővel terepélyes melléknév alakul belőle, eredetileg főnév, mint több hasonló képzésüek. Egyezik vele a vastaghangu talabor, midőn valami tertyedtet jelent, pl. talabor kalap.” (Mnysz)
[7] A latin írás 9 jele a szó elején a com-, con-, önmagában állva pedig a cum (és) kötőszót is jelölte.
[8] A székely ’p’ rovásjel mellékvonalai a főszárból kiindulva valójában fentről-lefelé tartanak, de ebben az esetben az alaki különbségnek nincs jelentősége.
[9] Ótörök jéni lenni, válni.
[10] Szanszkrit jóni méh, hüvely; születés helye, forrás, eredet; család, faj, kaszt.

Irodalom
Antal Csaba, Őskori eredetű szójel a Nikolsburgi székely ábécében. A búzamag alakú szójel helyes olvasata, jelentése 2020
Czuczor Gergely- Fogarasi János, A magyar nyelv szótára 1862
Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás emlékei, Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960
Francis Joseph Steingass, A Comprehensive Persian-English Dictionary 1892
H. Kerecsényi Edit, A pátrói „ajándékfa”, Néprajzi Közlemények 1–2. sz. 1959
Jakubovich Emil, A székely rovásírás legrégibb ábécéi, Magyar Nyelv 31, 1935
Kuun Géza, Codex Cumanicus 1880
Magyar néprajzi lexikon, Ortutay Gyula főszerk. 1982
Máté Zsolt, A székely rovásírás latin rejtélye, Nyelvtudományi Közlemények 98.
Mihail Romanovics Fedotov, Этимологический словарь чувашского языка II. 1996
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Pál József-Újvári Edit: Szimbólumtár, 1997
Robert Archibald Armstrong, A gaelic dictionary 1825
Szekeres István, A teknős jelcsalád rendszerezése 2018
Szekeres István, Rövid módszertani összefoglaló(k), Acta Historica Hungarica Turiciensia - 30. évf. 2. sz. (2015.)
Szinnyei József, Magyar tájszótár, II. kötet
The Pennsylvania Sumerian Dictionary
The Tower of Babel
Thomas Burrow, Emeneau Murray Bamson, A Dravidian etymological dictionary 1984
Új magyar etimológiai szótár
Varga Géza, A temporius-téveszme diadalútja 2017
Varjas Béla, Paleográfiai útmutató 15-17. századi magyar nyelvű kéziratok olvasásához 1982