»A Nikolsburgi rovásábécé, búzamag alakú jelének „ős” jelentését cáfoló tények

2021. június 09. - Csaba vezér

Varga Géza szerint a 9 jellel felülírt búzamag alakú rovásjel az ’ős’ szó jele. Azt állítja, hogy a rövidítő jelnek nem csak a betű, hanem a kiejtés szerinti olvasata is ’us’, ami az ’ős’ szavunk középkori latin betűs változata.
„ ...az us (ős) jel az ősünket ábrázolja.” „Az eredeti „us” jel a pogány napistent, tehát valóban az őst (a hun dinasztia ősét) ábrázolja.” „A jel a Tejút hasadékában karácsonykor kelő Nap (napisten) kőkori eredetű és szinte az egész világon elterjedt ábrázolása.” /Varga/

A Nikolsburgi ábécé 9 jelzetű rovásjele

Az alábbiakban azokat az észrevételeket, megállapításokat gyűjtöttem össze, melyek egyértelműen bizonyítják azt, hogy a rovásjel Varga által megadott és csupán egy téves fonetikai átírásra támaszkodó olvasata és az abból levont következtetései, nem állják meg a helyüket.

1. A Nikolsburgi ábécében használt egyezményes rövidítő jel betű szerinti feloldása valóban ’us’, viszont a kiejtés szerinti olvasata ’usz’ vagy pedig – mivel önmagában áll – ’kum’.
A székely írás ábécéjének ismeretlen lejegyzője – Philippi de Penczicz az eredetiről másolta – a rovásjelek hangzósításakor egyezményes rövidítőjeleket is használt, melyek egyike a tárgyalt jel fölé írt 9 jelzés. Ez a rövidítő jel a szavak előtt a ’-con’, ’-com’ (kiejtés szerint -kon, -kom), a szavak végén az ’-us’ (ksz. -usz), önmagában pedig a ’cum’ (ksz. kum) kötőszót jelölte.
Az ábécét megörökítő irat teljes egésze latin nyelvű ebből adódóan a rovásjelek hangzósítását is a latin nyelv hangtani szabályai szerint, a latin ábécé jelkészletével végezték el. Ezért kell az ’vnc’ felírást ’unk’-nak, az ’ac’-ot ’ak’-nak (a latin ’c’ ejtése: magas magánhangzók e, i, ae, oe, y előtt c, minden egyéb esetben k) az ’s’-t (sz rovásjel) ’sz’-nek, és nem utolsó sorban a szintén latin egyezményes 9 rövidítő jelet ’usz’-nak olvasni. Az ábécét először bemutató Jakubovich Emil ugyan helyesen adta meg a búzamag alakú rovásjel betű szerinti olvasatát, de mivel annak helyes kiejtése magától értetődő volt, külön nem jelölte a megfelelő hangzást. „Ide kell soroznunk ábécénk utolsó jegyét, a függőleges vonallal vágott mandorlát, mely fölé hangértékül a latin paleographia konvencionális us jele van írva.” /Jakubovich/

2. Az ’ős’ szavunknak nemhogy az ábécé lejegyzésének a korszakában (1500-as évek eleje), de a korai nyelvemlékekből sem ismert egyetlen egy olyan hangalakja sem, ahol a szókezdő ’ü’ vagy ’ö’ hangot egy önmagában álló ’u’ betűvel jelölték. Az ’ős’ (az ü > ö változás állítólag az ómagyar korban zajlott le) szó legkorábbi változataiban az ’ü’, pontosabban annak hosszan ejtett változatát az ’ű’ hangot az ’au’, ’eu’, ’v’ és a ’vu’ betűkkel jelölték. (ha mégis volt ’us’ alak, akkor a 3. pontban leírt megállapítások továbbra sem engedik meg a rovásjel ’űs – ős’ olvasatát)

Az ’ős’ szó változatai:

1002 k./1296 k./ ? Ausi (űsi?);
1138/ ? Eʃe;
1138/ Euʃe (űse?);
1138/ Iʃedi;
1138/ vʃu (űsü?);
1195/ iſemucut (isemüküt?);
1198/ vſ (űs?);
1211/ Vus (űs?);
1395/ eӡ;
1416 u.,1450 k./ ǫſi (ősi?);
1522/ Esÿ;
1527/ ewʃʃfy (űsfi?);
1527/ ewſeyőknek (Űseiknek?, Őseiknek?);
1566/ esseid;
1649/ űstól;
1784/ ős;
1798/ ösiségét.

Az ő személynévmás változatai (itt elsősorban az ’ő’ hang korabeli jelölésein van a hangsúly, azt önmagában álló ’u’ betűvel sohasem jelölték.):

1195/ w,
1416/ ǫ
1436-39/ eo (az ’e’ betű felső index um. a huͤj szónál)
1476/ w
1483/ ev (’e’ betű f. i.)
1510-21/ ev
1511/ ew
XVI. sz. első negyed/ ew (’e’ betű f. i.)
1516-19/ hw, hew, ew
1517/ ÿ
1530/ ee
1541/ eu (’e’ betű f. i.)
1547/ huͤj
1591/ ev (’e’ betű f. i.)

3. Ha a búzamag alakú jel valóban az ’ős’ szó jele lenne, akkor azt nem a latin írás ’usz’ olvasatú 9 jelével írták volna felül. Az 1500-as évek elején, akkor, amikor az eredeti irat készült, az ős szavunk lejegyzésére már az ’ewʃ ’, ’ewſ ’ alakot használták. A Nikolsburgi abc-ben az ’ü’ betűt a magyar kancelláriai helyesírásnak megfelelően szintén az ’ew’ betűkapcsolattal jelölték. A Nik. ábécé hangjelölése már egyértelműen különbséget tesz az ’ö’ és az ’ü’ hang között. Tehát ha a rovásjel tényleg az ős szó jele volna, akkor a hangzósítást, a latin írásjegyeket használó középkori (1500-as évek eleje) magyar írásmódnak megfelelően a következőképpen végezték volna el: ’ew⌠’ → ’űs’ vagy ’eev⌠’ → ’ős’, melyhez a Nikolsburgi rovásjelek hangzósításához igénybe vett írásjegyeket, azaz az ’ü’ vagy ’ö’ és az ’s’ rovásjelek felülírásánál alkalmazott betűket használták volna fel.

Így nézne ki a szójel korabeli felülírása, ha az valóban az ’ős’ szavunkat jelölné

4. A búzamag alakú jel Isten szeme, Isten valamicsodája, ami nem az ősünket és nem is a „hun dinasztia ősét”, hanem a mindenség forrását, a mélységben nyugvó gondolatot, a mozdulatlan ősvizet tartalmazó zárt teret ábrázolja. Mi a rovásjel képi tartalma? Mi az a dolog, jelenség vagy látvány, melynek ábrázolására ez a jel a leginkább alkalmas? A választ éppen a rovásjel téves ’ős’ olvasatához – annak hibás értelmezésére rámutató írástörténeti bizonyítékaim ellenére – továbbra is ragaszkodó Varga Géza adja meg, miszerint „A vámfalui fazekasok „Isten szeme”, a veleméri parasztmesterek „Isten valamicsodája” néven emlegetik ezt az elterjedt fazekasmintát.” A magyar népi emlékezet által megőrzött és a világmindenség bölcsőjének a helyét leíró szavak (Isten szeme, Isten valamicsodája) tökéletes megfogalmazásai annak, amit ez a szimbólum jelölni hivatott. Az őseink hite szerint Isten szemének vagy valamicsodájának (szeméremtestének) a megnyílásával, a fény és a víz kiáradásával jött létre a világegyetem. (lásd teremtéstörténetek) Ezt az eseményt ábrázolják a kukutyini kultúra festett edényei, melyeken az emberi szemre hasonlító lapos tojásdad alakú jel belsejébe egy leegyszerűsített formában megjelenített emberalakot, vizet jelképező cikk-cakk vonalakat, valamint a nyílásból örvényelve kiáradó és a tajtékzó vízre utaló csiga- és hullámvonalakat festettek.

5. A rovásjel ’usz’ olvasatát és e kifejezés ’forrás’ jelentését a képi-, és a nyelvi párhuzamok is megerősítik. A Nikolsburgi rovásjelre nagymértékben hasonlító luvi- és protosumer írás jeleinek szintén ’forrás’ a jelentése. Külön figyelmet érdemel a luvi írás ’su₃, zu₂’ (’szu, zu’) olvasatú és leginkább egy korsóra hasonlító szótagjele, melynek aljából a ’forrás’ jelentéssel rendelkező ’ha’ szótagjel emelkedik ki. (lásd a „további jelpárhuzamok” táblázatban; szu+ha= víz+forrás? pl. Szuha-patak Nógrád megye, Szuha folyó BAZ megye) A jelformát nézve a Nikolsburgi ábécé ’usz’ olvasatú és ’forrás’ jelentéssel bíró rovásjele párhuzamba állítható a főníciai-, a görög-, és az etruszk ábécé egyes betűivel is. Ezeknek az írásjegyeknek a képi tartalma – habár a Nikolsburgi jeltől eltérő hangértékkel rendelkeznek– azonos az ősvallás egykor leggyakrabban használt búzamag (mandorla) alakú jelképével és az akrofónia rekonstrukció során meghatározott fogalmak is az ’usz’ szóhoz közelálló jelentéssel rendelkeznek. (kút, üreg=forrás; lásd a lent mellékelt képeken és táblázatban)

Nyelvi párhuzamok: A dravida nyelvekben ūs- (s=sz; úsz) am. ’túlcsordulás’, ūsā am. ’áradás, árvíz, vízfolyás’, ūsa am. ’forrás’. A sumer nyelvben su₃am. ’örvend, gördül, folyik’. A magyar ’úsz’ szó elsősorban vízhez kötődő kifejezésekben fordul elő. (pl. úszik ill. település-, folyó- és pataknevek pl. Szuha-patak)

6. Az ábécé lejegyzője a búzamagra hasonlító rovásjelnek egy másik értelmezését is megadta, ami nem más, mint a szintén ’forrás’ jelentéssel rendelkező ’jeni’ kifejezés. A rovásjel fölött az áthúzott ’tprq’ betűcsoportot utólag átírták és három, betűt módosító jelet valamint egy hullámvonal alakú rövidítőjelet helyeztek a betűsor fölé, mely utóbbi a latin írásban az ’m’ és jelen esetben az ’n’ betű kettőzését jelenti. A javított felirat legvalószínűbb teljes betűsora ’jenni’, melynek a jelentése tökéletesen illeszkedik a búzamag alakú rovásjel képi tartalmához és nem utolsó sorban ugyanazt fejezi ki, mint az ’usz’ szó. Ótörökül yéni (jéni) am. ’lenni, válni’ illetve török yeni (jeni) am. ’új’. A szanszkrit yoni (jóni) am. ’méh, hüvely; születés helye, forrás, eredet; család, faj, kaszt’. A kelta nyelvben linné (ksz. ljinje) am. ’mély medence, szoros, torkolat’. A dravida nyelvekben telugu nuyi, nuyyi, nūyi am. ’kút, forrás’; kuwi nūyi (núji) am. ’kút, forrás’. Kínai nyelven yīnhù (jinhú) ’szeméremtest’ illetve yǐn (jin) am. ’rejtett’.

A javított felírás első betűje a ’jé’ hangértékű ’ÿ’. Egyebek mellett a rovás ’j’ hangzósításakor szintén ezt a betűt használták. A második és harmadik betű az ’n’ és az ’i’.

Zárszó: A Nikolsburgi rovásjel azonos jelentéssel (’forrás’) megtalálható a protosumer kép-, valamint a luvi írásban is, melyek olvasata ’sza’ ill. ’ha’. A felsorolt megállapítások alapján nyilvánvaló, hogy a Nikolsburgi ábécé búzamag alakú ’usz’ illetve ’jeni’ (jóni) olvasatú rovásjele nem a hun dinasztia ősét stb., hanem az Ősforrást ábrázolja, ami mai magyar nyelven az „Élet forrása” vagy „Isten szeme” jelentéssel rendelkezik. (bővebben ITT)

A siroki oltárkő (Ördögasztal) egyik, az Ősforrást megidéző áldozóhelye