A felirat korábbi olvasatai

Székelyderzs Árpád-kori templomának 1929-es helyreállítása alkalmával, a déli hajó falán lévő befalazott középkori ablak kibontásakor, az eltávolított építőanyagok közül egy székely betűkkel írt tégla került elő. A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén végzett termolumineszcens kormeghatározás szerint a tégla kiégetése 1380–1500 között történt, ami megerősítette a műemléki kutatás eredményei alapján meghatározott (1490-es évek) időszakot.

/kép forrása: világháló/

A rovásfelirat első közlője Jakubovich Emil volt, aki azt „Mⁱklós de(r)zsi pap” alakban oldotta fel. Kis valószínűséggel ugyan, de a „Mⁱklós zsidó pap” olvasatot is elképzelhetőnek tartotta. Az első olvasatot támogatta Németh Gyula is azzal a kiegészítéssel, hogy az ’r’ rovásbetű azért nincs a feliratban, mert a Derzs nevet azon a vidéken Dezzs-nek ejtik. Ez az adat azonban a helyes olvasat meghatározása szempontjából nem lehet mérvadó, mert egy korabeli okmányban a helynév Ders, a valamivel később keletkezett iratokban a helynévből képzett tulajdonnév pedig Dersi alakban található meg.
Ferenczi Géza több, egyebek mellett a „Mⁱklós sz^ent^egy^edi ^ap^ap^ap”, „Mⁱklós sz^ent^egy^edi p^app”, „Mⁱklós ^Anti ^ap^ap^ap” olvasatokkal állt elő.
Ráduly János a „Mⁱklós ^Anti ^az p^ap” és „Mⁱklós sz^ent^{i a}z p^ap” olvasatokat tartja elképzelhetőnek.
Varga Géza szerint a téglán a következő szöveg olvasható: „Miklós, Dana ten papp(j)a.” Ez az olvasat azonban több sebből vérzik. A forráskutatást nélkülöző, pusztán Varga egyik előadásán az általa feltett kérdésre adott válaszra[1], két hasonló hangalakú, de különböző etimológiával rendelkező név egybemosására[2] és nem különben a jobbról az ötödik rovásjel (ligatúra) elemeire való hibás szétbontására épülő értelmezés teljességgel komolytalan. A jobbról az ötödik rovásjel egészen biztos, hogy nem a ’dana’ és a ’ten’ szójelekből épül fel és a székely írás ’d’ hangértékű rovásjelének egy „dana” jelentéssel rendelkező szójelből való eredeztetése sem állja meg a helyét.[3] A „Dana verje meg!” mondás Varga általi értelmezése és az abban megemlített mitológiai lény jellemvonásának a meghatározása téves. Ugyanis az átkozódások alkalmával emlegetett Dana nem egy jóságos isten és nem is a folyók istene, hanem egy szörnyeteggé változtatott lény, egy démon volt.

A dana szó jelentése a magyar tájnyelvekben:
Danna, Dana rossz szellem, ördög. Dana verje meg! (Zala m. Kresznerics F. Szótár 1.96). Danna bújjék bele! Danna vigye el! (Göcsej 1816. Nyr. XVIL508). Dana vigye! (Göcsej, Nagy-Lengyel Nyr. XIV. 140).
Zalában is rossz szellemet jelent, melyre az átkozódók szoktak hivatkozni. Dana (manó) verje meg.

A Pallas Nagy Lexikona értelmezésében:
Dana 2 [...] „ismeretlen eredetű és csupán sejthető jelentésű D. szó, amely a «Dana verjen meg» székely szólásban fordul elő, valami démoni lényt, ártó hatalmat, v. ilyen okozta bajt jelenthet, tehát a Fene, Fránya, Iz s még sok más ezekkel rokon fogalom szinonimája. Bodor Lajos (Magy. pogány hitregék, Kolozsvár 1842, 90. l.), korának Horvát István csillagzata alatt álló magyar régiségtani és nyelvbúvárlati módszerét követve, a D. szót a Székely István krónikájában (Krakkó 1559. 189. l.) említett, Damasek istennévvel hozza kapcsolatba.”

Tehát a magyar nép hiedelemvilágában Dana, a fentebb idézett forrásokban meglévő adatok alapján, nem azonos a hindu mitológia természetes vizekhez kapcsolódó Dānu nevű istenével. Véleményem szerint a régi magyar hitvilág ártó lényének a neve, a hindu hitrege egyik démonának, Dānava-nak a rövidült névváltozata.

Danu 1. A hindu mitológiában Daksha egyik lányának a neve, Kasyapa felesége, aki a hindu mitológia titánjainak, a Danaváknak nevezett démonoknak az anyja.
Danu 2. Sri egyik fiának neve, más néven Dānava. (eredetileg nagyon jóképű volt, de mivel megsértette Indrát, ő torz szörnyeteggé változtatta.)

A rovásfelirat új olvasata

A tégla felületére írt mondat négy szóból áll. A rovásbetűk hangértékét, az írás irányának megfelelően, jobbról-balra haladva határoztam meg.

Az első szó lejegyzett rovásbetűi:

1. M
2. K
3. L
4. O͜S͜ I  – Három betűből álló ligatúra, melyben az alapjel az ’o’ rovásbetű. Ennek felső harmadát egy 37°-ban jobbra dőlő vonal metszi, ami majdnem a betűsort keretbe foglaló vonalig ér. Ezzel a megoldással a rovó újabb két rovásbetűt is létrehozott, ami az ’s’ és – mivel a vonal metszi az ’o’ rovásbetű íves részét – az ’i’. A szóvégi ’i’ jelölése ebben az esetben elengedhetetlen volt, mivel itt nem egy keresztnév, hanem egy tulajdonnévből képzett és a felirat készítőjének a származási helyére utaló melléknév került lejegyzésre.

Olvasata: Mⁱklósi

Az O͜S͜ I összerovás

A második szó lejegyzett mássalhangzói:
 
1. D͜N – A jobbról számítva ötödik rovásjel a felirat legbonyolultabb ligatúrája, ami két betűt és egy szótagjelet tartalmaz. Az alapjel a ’d’, melynek felső harmadának baloldali részére az ’n’ rovásbetűket helyezték el 90°-al elfordítva. A rovásfeliratot korábban elemzők a ligatúra feloldása során ott hibáztak, hogy figyelmen kívül hagyták azt a szembetűnő alaki eltérést, ami a ’d’ rovásjel főszárának felső részéhez csatlakozó jobb- és bal oldali vonásoknál mutatkozik. A jobboldali részen lévő ᴧ alakú lenyomat ugyanis szögletes, ráadásul méretében kisebb is, mint a baloldalon lévő, a nagyításban jól láthatóan legalább három vonal meghúzásával kialakított, íves vonal.[4] Ezeknek a feltűnő alaki különbségeknek, valamint a ’d’ betű főszárához illesztett mellékvonalak irányváltása miatt – a székely írásrendszerben a ’zs’ hangértékű betű mellékvonalai kb. 45°-ban felfelé tartó rövid, egyenes vonalak – teljességgel kizárt, hogy az összerovás egy ’zs’ rovásbetűt is tartalmaz.

Olvasata: D^an^e

A harmadik szó írásjegyei:

1. ANT – A keresztnév első három betűjét az ’ant’ szótagjellel jelölték, ami a D͜N͜ ANT ligatúrában található. Ugyancsak az ’ant’ szótagjelet használták a Bolognai rovásemlékben (Gyergyószéki botnaptár) az Antal utónév lejegyzésekor.
2. P helyett L – Több megoldási javaslat is született arra vonatkozólag, hogy a rovásfelirat végén miért van három egymást követő ’p’ hangértékű rovásbetű. Meglátásom szerint azért, mert a felirat készítője tévedésből kihagyta a jelsorból az Antal név utolsó betűjét. A teljes szöveg lejegyezésének folyamatában vagy után azonban észlelte a hibát, de ahelyett, hogy megpróbálta volna törölni és újra írni a rontott szakaszt, még egy ’p’ hangértékű rovásbetűt helyezett felirat végére. A hibás részen a még viszonylag puha felületnek az elsimítását és újraírását minden bizonnyal azért nem találta szükségesnek, mivel a ’p’ és ’l’ rovásjelek alakjának hasonlatossága miatt, a jobbról számított első ’p’ rovásjelét ’l’ hangértékben is felhasználhatónak tartotta. Tehát ebben az esetben az első fésű alakú rovásjel nem ’p’, hanem ’l’ hangértékkel rendelkezik.

Olvasata: Ant^al

A D͜N͜ ANT ligatúra

A D͜N͜ ANT ligatúra felső része

A Nikolsburgi ’ten’ szófő

A szakirodalomban Bolognai rovásemléknek nevezett Gyergyószéki botnaptár Antal olvasatú összerovása

A negyedik szó lejegyzett írásjegyei:
 
1. P
2. P – A rovásjelet metsző és egészen a tégla felső széléig húzódó haránt irányú vonal a ’p’ betű lejegyzése és a szöveget keretbe foglaló vonalak meghúzása előtt keletkezett. Éppen ezért ez az átlós vonal nem értelmezhető a rovásbetűt törlő áthúzásnak. 

Olvasata: p^ap

A rovásfelirat olvasatának a meghatározásakor, a korabeli székely iratok áttanulmányozása során találtam rá egy olyan okmányra, amely nagyban elősegítette a ligatúrákban meglévő írásjegyek azonosítását és a szöveg tartalmának a meghatározását. Egy 1525. december 25-e előtt Bögözön kelt okiratban az alábbi szöveg olvasható:
„Nos Anthonius plebanus de Ders auctoritate apostolica notarius publicus et tabellio iuratus, universis et singulis presentes litteras nostras visuris, lecturis pariter et audituris salutem ac orationes in Domino devotas.” [...]

A XVI. század elején kelt okiratban azt foglalták írásba, hogy a vargyasi Dane Péter[5] a szentpáli halastavát tíz forintért zálogba adta Kornis Miklósnak. Az okmányt az apostoli felhatalmazással rendelkező közjegyző és esküdt hivatalnok a derzsi lelkipásztor, Antal plébános készítette el. Ez a forrás természetesen nem igazolja azt, hogy a téglán olvasható rovásfelirat is az ő keze munkája, de mindenesetre tény, hogy Derzsen, a tégla kiégetéséhez közeli időszakban, egy Antal keresztnevű személy volt a település papja. Ugyanakkor a rovásfeliratban olvasható „Miklósi” melléknév nem csak a származási helyet, hanem a papi hivatal betöltésének a helyszínét is jelölheti – habár ennek kisebb a valószínűsége – éppen ezért a rovásfeliratot, a Székelyderzstől 7km-re fekvő Miklósfalva vallási vezetője, azaz a Miklósi pap is elkészíthette.

Összefoglalás

A rovásfelirat legújabb olvasatának a kidolgozását a ligatúrákban meglévő, de eddig figyelmen kívül hagyott betűösszevonási megoldások tekintetbe vételével végeztem el. Egy korabeli bögözi okiratban talált adatok alapján igen nagy a valószínűsége annak, hogy az irat megfogalmazója és a tégla feliratának a létrehozója egy és ugyanaz a személy volt. Tehát a rovásfeliratot Székelyderzs, kb. 1490-es évektől legalább az 1520-as évek végéig tevékenykedő vallási vezetője, valószínűleg a nemesi és főnemesi Daniel család, Miklósfalván esetleg Székelyszentmiklóson élt ágából származó tagja, Daniel Antal pap karcolta a kiégetés előtt álló tégla felületébe.[6] Amennyiben ezek a megállapítások helyénvalóak, megerősítik azokat a kutatási eredményeket, mely szerint a téglát a templom XV. század végén, pontosabban az 1490-es években elvégzett átépítése idején készítették és használták fel az ablak befalazásához.
 
A rovásfeliratnak az új szempontok alapján meghatározott olvasata a következő:

Miklósi Dane Antal pap.

Antal Csaba

Jegyzet:

[1] A Székelyföldön tartott egyik előadásán megkérdezte a hallgatóságot, hogy ismerik-e azt a szólást, hogy „Dana verjen meg!” Az egyik hallgatója igenlő választ adott a kérdésére.
[2] Varga szerint az átkozódás során megemlített Dana névalak a kőkori eredetű, ’folyó’ és ’istennő’ jelentésű „Danu” név változata. Ezzel az állítással szemben a valóság az, hogy az első név egy démont takar, míg az utóbbi a következő formákban és jelentéssekkel található meg a szanszkrit nyelvben. Dānu 2. am. egy folyadék, csepp, harmat. Dhena am. az óceán, egy  folyó. Dūna am. múlik; haladó, mozgó. Dhuni am. hangos, morajló, zúgó; megrázó, felkavaró, remegésre késztető; egy folyó. Dhunī-nātha am. a folyók ura, az óceán. Az Avesztában dānu am. folyó, patak. A valószínűleg IE eredetű Duna folyónév a kelta nyelvben dona, don alakban fordult elő.
[3] Az utóbbi állításnak a bizonyítását és a ’d’ rovásbetű alapjeléül szolgáló jelképet egy külön tanulmányban fogom ismertetni.
[4] A baloldali rész három vonással történő megszerkesztése is azt igazolja, hogy ezt a részt egy külön hangértékkel rendelkező rovásbetűként kell értelmezni. Ugyanis, ha a rovásjel csakis a ’d’ rovásbetű és az ’ant' szótagjel ligatúrája lenne, akkor ezen az oldalon szintén egy ᴧ alakú mellékjelnek kellene lenni, mint pl. a Nikolsburgi ’ten' szófő esetében. Tehát a csúcsával felfelé mutató „hegyes zárójel” formát, a jobboldalihoz hasonlóan, két mozdulattal is meg lehetett volna alkotni.
[5] A Dane, a Daniel vezetéknév írott változata. Az okiratban megemlített Dane Péter, azaz Daniel Péter egy nemesi, főnemesi székely családnak volt a sarja. Mivel ez a névváltozat a tégla szövegében is megtalálható, így az nem elírás, hanem az okiratot kiállító és a tégla rovásfeliratát megalkotó Antal plébánosnak volt a sajátos írásmódja. Az okiratban a Dane névalak („Petrus Dane”, „Petri Dane”) négyszer ismétlődik.
[6] A rendelkezésre álló korabeli dokumentumokban nem találtam olyan adatot, ami azt igazolná, hogy Dane Antal pap a főnemesi Daniel család leszármazottja volt.

Irodalom:

A Pallas Nagy Lexikona, 5. kötet
Barabás Samu, Székely oklevéltár 1219-1776, Budapest 1934.
Czuczor Gergely-Fogarasi János, A magyar nyelv szótára.
Jakubovich Emil, A székely-derzsi rovásírásos tégla, Magyar Nyelv 28.
Monier Williams, A Sanskrit-English dictionary 1872
Németh Gyula, A magyar rovásírás (a Magyar nyelvtudomány kézikönyve II/2. füzet.)
Robert Archibald Armstrong, A gaelic dictionary 1825
Szinnyei József, Magyar tájszótár I.
Tubay Tiziano, Székely írás és humanizmus, 2018