A fehér ló népe

Anglia legnagyobb és egyben legszebb, ember alkotta mű az Uffingtontól 5 km-re délre található Fehér Ló, melynek alakját egy lankás domb mészkőfalába vájták. A még 25 km magasból is észrevehető, 112 méter hosszú, 38,5 méter széles, leegyszerűsített állatábrázolás, a hibásan kutyának és sárkánynak is nézett rajz, körülbelül háromezer éve, i.e. 1250-850 között készülhetett. 

Az uffingtoni Fehér Ló műholdképe

Ez a csodálatos művészeti alkotás a sziget őslakos népének a keltáknak köszönhető. A kelta nép a történészek szerint egy belső-ázsiai, szkíta eredetű lovas nép volt, a régi krónikák egyenesen Trójából származtatják őket. Angol régészek a magyarországi és a dél-angliai leletek hasonlósága miatt azt gondolják, hogy már az i.e. III. évezredben jelen voltak Európában, így nagy valószínűséggel a ló megrajzolása mellett a szentélyként, beavatóhelyként is használt dél-angliai kőkör (Stonehenge) megépítése szintén ennek a népnek tulajdonítható.
A fehér ló a brahmanizmusban a fénylő Istenek és a Nap jelképe, amely egy fehér ló alakját öltötte fel, Japánban pedig az anyaistennő megjelenési formája. A hinduizmusban Visnu utolsó leszületését egy fehér ló alakjában képzelik el, amely majd megváltást és békét hoz a Földre. A magyar népmesékben szereplő csonttá fogyott, erejét vesztő gebe, a parázzsal táplálkozó és ettől táltoslóként újjászülető, hőst segítő csodalény szintén a földöntúli hatalmak megtestesülése. Vagy ki ne ismerné az ősi hun-avar-magyar mondákból megszülető történetet, a Fehérlófiát, melyben az ősanyát szintén egy fehér ló jelképezi, kinek fiai a Fanyűvő, a Kőmorzsoló és a Vasgyúró. Anonymus Gesta Hungarorumában szintúgy megtalálható a fehér ló tisztelete. Árpád vezér, Atail király örökén az ősi szkíta föld, Pannónia harc nélküli átadásáért a szívüknek legdrágább, legnemesebb állatát, fehér lovat ajándékozott a Kárpát-medence elbitorlójának, Salán vezérnek: „Aztán Árpád vezér tanácsot tartván szintén elküldötte követeit Salán vezérhez, s küldött neki tizenkét fehér lovat…”

Madártávlatból fényképezve

Aki komolyabban foglalkozik ősi írásunkkal a rovással, azoknak azonnal szembetűnik, hogy az uffingtoni ló teste nem találomra formált vonalakból, hanem gondosan megtervezett és elhelyezett rovásbetűkből épül fel. E jelek hangértékének és sorrendjének pontos meghatározása után az egyik legősibb szavunkat, a hátas nemére és a rajzot alkotó nép hitvilágára is utaló kifejezést és egyben egy rövid imát kaptam. Melyek ezek a betűk? A ló farkát, törzsét és nyakát képező, az állat kecsességét is kihangsúlyozó hullámvonal eredete egészen a kőkorszakig nyúlik vissza. Megtalálható a 10-15 ezer évesre becsült glozeli leleteken és az i.e. V-III. évezredben virágzó, Kárpát-medencei eredetű Tordas-Vincsa műveltség tárgyain is. Ez a jel a hullámzó víz képjele, amit a régiek öznek is (vízözön) neveztek. Valamennyi rovásbetűnk egy-egy fogalom, tárgy vagy élőlény látványának leegyszerűsített ábrázolása, a jel hangértéke pedig minden esetben az adott dolgot jelölő szó kezdőbetűjének hangértékével azonos. A hullámvonal tehát az özön szavunk szó eleji hangját az „Ö” betűt jelöli.

Az Ö hang jele

Például az „AK” rovásbetűnk az akasztó, a „B” a belső, a „H” rovásjelünk a háló egy részletének, az „SZ” pedig egy növény szárának a képjele. A ló két hátsó lába közül a bal oldali az „Ü” hangértékű rovásjelnek felel meg, mely az i.e. IX-X. századból származó, bronzból készült szkíta harci fokos tokján és az avar korból származó jánoshidai tűtartón is megtalálható, az „Ü-T” összerovásban. 

Balról-jobbra: a szkíta fokostok „üt”, a jánoshidai tűtartó „tű” olvasatú „Ü-T” összerovása, valamint a fehér ló „Ü” rovásjele

A mellette lévő jel alakja évezredeken át semmit sem változott, még napjainkban is az „N” betű rovásjelével azonos. 

Az „N” rovásjele

Ha a betűket helyes sorrendbe teszük akkor az ünő szót kapjuk.

„ÜNŐ: fn. tt. ünő-t. Fiatal tehén, mely már üzekedésre alkalmas. Máskép általán: üsző. V. ö. ÜSZŐ. Régebben eléfordul üné is. "Egy ekreth (ökröt) és három ünéth" (Szalay Á. 400 m. 1. 88-ik 1.) Egyeznek az űnő szóval a kalmuk üné (Kuh) épen mint imént, továbbá a mongol ünigen és ünije v. ünijen, talán más olvasással: ünje ünjen (vache, génisse, Kowalewszkinél, és Kuh, Schmidtnél), a mandsu unijen, ihan (Kuh. Megjegyzendő, hogy a mandsuban nincs ü betü). Továbbá Vámbéry szerint a csuvas inä (tehén), oszmanli inek (tehén).” /Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862/
Őseink hitvilága szerint az angliai Fehér Ünő tehát nem más, mint Ünana a magyarok, vagy éppen Anu a kelták ősanyjának a megtestesítése, mely azonos a sumerok Inana (a későbbi IL-ANU>IL-ONA>ÉL-ANYA, a mi Tündér Ilonánk), és az etruszkok Istenanyjával Unival. Sokat elárul a magyarság eredetéről, ősi kapcsolatairól, illetve a rajzot készítő kelták származási helyéről az, hogy az Őstevő ezen nevei jelentésben és részben hangzásban is egyeznek az Anyu-Anya szavainkkal valamint egy régi magyar női névvel az Enéhhel. Sőt még a helytelenül héber eredetűnek tartott Anna személynév is, mely a sumerok termékenység és anyaság istennőjének Inana-nak a nevéből ered, szintúgy anya jelentéssel bír. A kelták Kárpát-medencei eredetét, azaz a kelta-magyar kapcsolatot nem csak ez a csodálatos írásemlék, hanem a két nyelv szókészletének párhuzama is bizonyítja. Közös eredetre utalnak az alábbi szavak:

Magyar-Kelta

Kör-Kur

Szab-Sábh

Anya-Anu

Atya-Aite

Úr-Urra

Gyermek-Garmhac

Vet-Vetu

Lótás (futás)-Lúith

Baka (fiatal katona)-Buacha

Mindjárt-Meandar

Gonosz-Cunús

Lágy-Lag

Ügyes-Éigeas      stb.

/Timaru-Kast Sándor, A nyugat magyarjai/

A rajzból további rovásbetűk emelhetők ki. A ló feje és szeme a LYuk képjele, mely a fentebb ismertetett szabály szerint a „J” hangot jelöli, a szájában lévő „fűcsomó”  pedig a rovás „S” betűvel egyenértékű.

A „J” és az „S” hang jele

A jobboldali mellső láb alakja némileg hasonlít ugyan a rovás ábécénk „J” hangot jelölő betűjére, de itt ez a jel a hun, az etruszk és az ótörök ábécé „P” hangértékű rovásjelével azonos, a baloldali végtag pedig a rovásunk „SZ” betűjének felel meg.

 Az „SZ” és a „P” rovásjele

A nyak és a fej csatlakozásának különös u alakú kiképzéséből, ami tulajdonképpen az állat fülei lennének, arra következtettem, hogy itt egy újabb rovásjel rejlik. Ez a rész az állat nyakával együtt egy fa gallyának a képjele, ami a „G” hangot jelöli.

A „G” rovásjel

Az egymáshoz kapcsolódó jelek jól érzékelhetően egy-egy csoportot alkotnak, ami arra utal, hogy azok egyazon szó részei. A fej „S-G-J” betűcsoportjából, a kőkorszakból származó beszterce völgyi varázskövön is olvasható segej (Segej Ikir!), a mellső lábakat képző „SZ-P” jelcsoportból pedig a szép szavunk képezhető. Segej szíp ünő! –­­így fohászkodhattak egykor az angliai Fehér Ünő megalkotói, az ősi szokásainkat, hitünket, nyelvünket, a fehér ló imádatát, tiszteletét a messzi nyugatra vivő testvérnépünk, a kelták.

A nyugat-kínai Tarim-medencében talált 2000 ezer éves múmiák (balra) a DNS vizsgálatok szerint európai géneket (R1a) hordoztak. A Kárpát-medence kivándorlói?  Jobboldalon egy sodrott hajú idős magyar férfi (Lábod, Somogy m., 1910, Magyar Néprajzi Lexikon)

Az R1a haplocsoport elterjedése, „vándorlása”

Antal Csaba