Korábban a Facebook-on már bemutattam azt a cseréptöredéket, ami a kora rézkortól (Kr. e. 4500-400) az avar korig (Kr. u. 6-8. század) terjedő időszak tárgyi emlékeinek lelőhelyéről származó és talajfeltöltéshez használt földből került elő. Az alábbi képen látható lelet az ugyanott talált cserépdarabok díszítéseitől (hullámvonalak, cikk-cakkok, meandroid vonalak stb.) teljesen eltérő jeleket hordoz. Ennek a jelnek az alsó része hiányzik ugyan, de a megmaradt vonalakban a székely rovás abc-ből is ismert betűk jellemzői ismerhetők fel. Az 5,2x5,6 cm nagyságú és átlag 0,7 mm vastagságú töredék, annak ívét nézve, egy kb. 14 cm átmérőjű korsó vagy edény része lehetett. A törések mentén erős kopás látható, amiből az következik, hogy az jóval korábban a mezőgazdasági talajművelés során károsodott és maximum 25-35 cm mélyen lehetett.

Rovásjeles korsótöredék Tiszapüspöki határából (avar kori?)

Díszített töredékek ugyanarról a lelőhelyről

Mivel a Kárpát-medencében talált hazatérés kora előtti rovásleletek számának tekintetében igen gyéren állunk, minden apró, jelentéktelennek tűnő írásemléket nagy becsben kell tartani. Így tettem ezzel a cseréptöredékkel és a szimetria elvét is figyelembe véve megpróbáltam kiegészíteni a jel hiányzó részét. Ebből a részleges jelből is megállapítható, hogy az több jel összerovása. Jobb szélen valószínűleg az U rovásjele látható, amihez talán az M vagy az A hang jelét kapcsolták. A kiegészített U jelhez hasonló és azonos hangértékű jel látható az Újpesti rovásfeliratos korsótöredéken is. 

A rovásfeliratos Újpesti korsótöredék U betűje (IX.-X. század)

Az U rovásjelének baloldali széléből a törés mentén egy alig észrevehető kb. 45°-ban lefelé futó vonaltöredék látható, amit valószínűleg annak jobboldali széléig húztak. A rovó ezzel a vonallal az U rovásjelen belül egy újabb betűt, az R rovásjelét hozta létre.

 U-R-A vagy U-R-M összerovás

A kiegészített összerovásból kiemelt jeleket megfelelő sorrendbe téve az edény oldalára valószínűleg az URA vagy az URuM szót rótták.

Az összerovásból kiemelt betűk jobbról-balra haladva: U, R, M (vagy A) 

Antal Csaba

A lakosoktól azután hallották, milyen termékeny a föld, hogy a Duna igen jó folyó, és ama részeknél jobb föld nincsen a világon: közösen tanácsot tartottak tehát, és elküldték hírmondóul Kund fia Kusidot, hogy menjen, szemlélje meg az egész földet, és ismerkedjék meg a föld lakosaival. Amikor tehát Kusid bejött Magyarország közepébe és leszállt a Duna menti részekre, látta, hogy a táj kellemetes, a föld jó és termékeny, jó a folyóvíz, sok a legelő - tetszett neki. Elment tehát a tartomány fejedelméhez, Szvatopluk nevezetűhöz, aki Attila után uralkodott, köszöntötte őt népe nevében, és elmondta, mi okból jött. Ennek hallatára örvendezett Szvatopluk nagy örvendezéssel, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátották el. Kusid pedig a Duna vizéből megtöltötte kulacsát, perjefűből tömlőjét is megrakta, és a fekete földből is rögöket vivén, megtért övéihez. Elmondotta mind, amit hallott és látott, megmutatta a kulacs vizet, a földet és füvet: mindez nagyon tetszett nekik. Meg is ízlelték, meg is győződtek róla, hogy jó a föld, édes a víz, olyan a rét meg a fű is, amiképpen a hírhozó elmondotta. Árpád pedig népe között megtöltötte a Duna vizéből szarukürtjét, és mind a magyarok előtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: adja nekik az Úr ezt a földet mindörökre. Szavait végezvén, felkiáltottak a magyarok: „Isten, Isten, Isten!” Háromszor hangoztatták, innen keletkezett ez a szokás, meg is maradt a magyaroknál mai napig.

A Képes Krónikából idézett történetet jeleníti meg a Krónika 21. lapján látható kb. 15x12,5 cm-es képecske.
A Krónika lapjait tüzetesen átvizsgálva, az Árpád vezette hét törzs bejövetelét megjelenítő festményen, azon belül is az Istentől kegyelmet kérő Árpádot mutató részen (a kép aljának közepe), egy apró, de a magyar őstörténelem szempontjából fontos, Árpád nemzetiségére utalható jelképet vettem észre. Kund fiának Kusidnak a jobb kezében lévő csobolyó oldalára, az eurázsiai népek által is használt jelképet egy úgynevezett tamgát rajzolt a szerző.

Az Árpád vezette magyarok érkezése a Kárpát-medencébe

A Szíriusz hajnala

A tatárlakai korong rendeltetéséről alkotott elméletem –mely szerint az a téli napforduló egyik ősi időpontját rögzíti és nem rovásjeleket hordoz– helyességének egyik legjobb bizonyítéka egy, az Uruk városában talált, az I.e. 3100-ból eredeztetett agyagtábla. A kutatók szerint a táblán látható képjeleket kereskedelmi áruk cseréjének rögzítésére illetve az állatállomány és a raktáron lévő nyersanyagok nyilvántartására használták. Első ránézésre az uruki táblán és a korongon lévő két-két jel hasonlósága miatt arra gondoltam, hogy ez a tábla, úgy mint a korong, az égbolt egy bizonyos részét ábrázolja és az akkori ember számára egy igen fontos eseményt örökít meg. Mivel ez a két jel a tatárlakai korongon egy-egy csillagképet, a Nimródot és a Két oszlopot jelöli, megvizsgáltam, hogy a táblán megjelenített rajz megegyezik-e az égbolt azon részével ahol ez a két csillagkép látható, azaz a táblára rajzolt jelek hozzárendelhetők-e az égbolt azon a részén megjelenő csillagképekhez.

A tatárlakai korong és az uruki tábla

A korong és a tábla hasonló jelei

Csak egyetlen egy szó, mely Ammianus Marcellinus római tábornok és történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható, mégis sokat elárulhat a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről. A történet szerint Kr. u. 359-ben a medence népe fellázadt a II. Constantius római császár által kiszabott súlyos adók miatt. A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott. Mivel az uralkodó az őslakókkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!”

A sértésként használt szavak elhangzása után, (amit a történet lejegyzője tévesen az itt élő nép csatakiáltásának gondolt: ... „marha, marha, quod est apud eos signum bellicum, exclamavit ...” azaz „marha marha, amit akkor kiáltanak, amikor csatába mennek”) fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját. A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg. Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.
A fent idézett sértő szavak a mű egy 1693-as kiadásában, a 246. oldal 14. sorában olvashatók. A történet leírása a következő lapon folytatódik.

1961-ben, 86 évvel azután, hogy Torma Zsófia az első magyar régésznő Erdélyben, Tordas határában a Maros leomló partfalában 11 ezer darab, megközelítőleg 4500 éves, különböző ábrákkal és írásjelekkel ellátott cseréptöredéket és korongot talált, újabb nagy jelentőségű leletek kerültek elő, ezúttal Alsótatárlaka közelében. A Nicolae Vlassa régész által vezetett csapat három darab, helyi agyagból készült, kép- és írásjeleket hordozó tárgyat talált 3-4 méter mélységben. A feltárt gödör alja finom hamuval volt tele, a leletek körül pedig, a román antropológusok 2003-as vizsgálata szerint, egy idős nő elégett és részben összetört csontjai voltak szétszórva. Kevésbé ismert, hogy a feltárások ideje alatt 26 darab agyagból és 2 darab alabástromból készült, embert ábrázoló szobor, egy kagylóból készült karperec és vonaldíszes kerámiamaradványok is a felszínre kerültek.

A tatárlakai leletek

A sírmellékleteken végzett radiokarbon vizsgálatok szerint ezek a tárgyak az i.e. 5500-as évek tájáról származnak, így a feliratos táblák nagyjából ezer évvel korábban keletkeztek, mint a hasonló képjeleket hordozó sumer leletek. Az agyagtárgyak közül az egyik egy 61mm átmérőjű, 21mm vastag felső harmadában átfúrt korong, a másik kettő téglalap alakú, az egyiken állat és növényábrázolás, a középtájon kifúrt táblácskán pedig képjelek láthatók. A jelek értelmezése során igen változatos eredmények születtek.
Baráth Tibor a téglalap alakú átfúrt táblán látható jeleket, melyeket összerótt rovásjeleknek vél, a következőképpen oldotta fel:

„A Nap ( az Ég ura) itt a Rákkor jön. A napsugár lyukába.”

A korong jeleit pedig így értelmezi:

„Ez irány elé jön Isten négy órakor (hónap jele:). Rák övön tíz telek után.”

Badinyi Jós Ferenc a korongon lévő jelek feloldása során a következő imát kapta:

„Oltalmazónk! Minden titkok dicső nagyasszonya! Vigyázó két szemed óvjon Nap atyánk fényében!”

Harmatta János szerint a korong olvasata a következő:

„Liszt 60+10 (?kur) Palil (istennek), 10 (?kur) a főpap-királynak, búza 60+60+2 (?kur) Usmû (istennek), Šamaš (istennek)”

A téglalap alakú tábláé pedig:

„Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (v. Enlilnek) 5 kenő edényt, 10 (?kur) árpát, 10 lovat UNU városa.”

A korongon lévő jelek megtalálhatók az i.e. 4000-3000-ig tartó Uruk kori illetve az i.e. 3200-2800-ig fennálló Jemdet-Nasr kori sumer társadalom képíráshoz használt jelei között.

Badinyi Jós Ferenc összehasonlító táblázata (javított változat)

Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
cérna volna, selyem volna,
mégis kifordulna.
Pénz volna karika,
forduljon ki Marika,
Marikának lánca.
Ezt a magyar dalocskát éneklik gyereklányaink, miközben egymás kezét fogva körbe-körbe járnak, és a kiénekelt lányok nevük hallatán ki- vagy befordulnak.
A népdalok, mondókák, kiszámolók és a népi díszítések többsége olyan régi tudást, titkot őriz, amit napjainkban már igen nehéz értelmezni, megfejteni. Ebben a szövegben szintén olyan dolgok rejtőznek, melyek megismerése után gyökeresen megváltozik az eleink tudásáról, fejlettségéről bennünk kialakult, jobban mondva szándékosan kialakított hamis kép és nyomban romba dőlnek a magyarság származásáról szóló hazug elméletek. A tudomány mára ismét elérte azt a magas fejlettségi szintet, hogy értelmezni lehet ezt a régi mondókát. Miről szól ez a dal? A szövegben lévő szavak jelentésének meghatározása után újra felszínre kerül az ősi titok. Legelőször az eszterlánc összetett, sőt mint később kiderül, többszörösen összetett szó eredetét, valódi jelentését próbálom meghatározni a magyar nyelv segítségével. Az eszterlánc szóösszetételben lévő eszter, a finnugrista szótárak szerint feltehetően szláv eredetű és a hasonló szóösszetételű, nádból, szalmából készült tetőt jelentő eszterha, eszterhaj szavakból kiindulva, szalmából készült láncot jelent. Szerintük ez a szó véletlenül esik egybe a helytelenül héber vagy perzsa eredetűnek tartott, csillag jelentésű Eszter tulajdonnévvel. Ez a női név valójában a babiloni mitológia növény- és állatvilág, a szerelem, a viszály, a termékenység és az anyaság istennőjének tartott Istar-nak (a sumeroknál Inanna), az idők folyamán módosult névváltozata, akit később a Vénusz bolygó, az ezüstfénnyel ragyogó Esthajnalcsillag alakjaként is tiszteltek. Hazánk legnagyobb folyama a Duna az ősi időkben ennek az Istennek a nevét viselte. Az Ister folyó mellett épült város Esztergom régi neve pedig Istergam volt, ami a „gam” szótag görbe jelentéséből adódva, Ister kanyarját jelenti. Az Istar vagy Ister névnek első szótagja az „is” jelentésben azonos a tüzet jelentő sumer „izi” szóval. Sumerul a tűzhely neve kiizi, azaz kiizzó. Nyelvünkben ez a kifejezés még ma is megtalálható az izzad, izzik, ízik (gyújtósnak való takarmánymaradék), izzó szavakban.
„Ha fénylik gyertya szentelő, az íziket vedd elő.”

A fehér ló népe

Anglia legnagyobb és egyben legszebb, ember alkotta mű az Uffingtontól 5 km-re délre található Fehér Ló, melynek alakját egy lankás domb mészkőfalába vájták. A még 25 km magasból is észrevehető, 112 méter hosszú, 38,5 méter széles, leegyszerűsített állatábrázolás, a hibásan kutyának és sárkánynak is nézett rajz, körülbelül háromezer éve, i.e. 1250-850 között készülhetett. 

Az uffingtoni Fehér Ló műholdképe

Kukutyinban tele a bendő

Az I.e. 4800-3000 közötti időszakban virágzó kukutyini kultúra elterjedését hozzávetőlegesen Erdély, Moldova és Ukrajna déli területeire teszik.

A kukutyini emberek városokban, falvakban éltek, melynek szalma- illetve nádfedeles házai agyagból épültek. A vadászat mellett, állattenyésztéssel, növénytermesztéssel is foglalkoztak, eszközeik kőből, csontból készültek, a termény betakarítását pattintott kővel berakott kaszával végezték. Társadalmuk fejlettségét mutatja, hogy már rézből is készítettek tárgyakat elsősorban ékszereket, horgokat és edényeket. A rendkívül gazdag leletanyagból most egy agyagkorsó  díszítésének az értelmezését mutatom be.

A korsó középső harmadában lévő kör alakú, felül nyitott kiemelkedés a bendőt, a gyomrot jelképezi. A korsó készítője a középre rajzolt X jellel, mely a rovásunkban a B betű, adott nyomatékot a bent, a belső fogalmának. A fenti nyitott terület a gyomor szája, az alul látható nyúlvány pedig a gyomorhoz kapcsolódó patkóbél.

A korsó bendője

A korsó alsó részén látható hullámvonalak az ember ülepére hasonlítanak, a bendő mellé rajzolt S alakú vonalak pedig a bélrendszert jelképezik.

Baloldalon a korsó ülepe (feneke), jobboldalt a bél

A kőkorszakban készült korsón látható díszítés egyértelműen az emésztőrendszer ötletesen leegyszerűsített ábrázolása. Ez a kukutyini lelet kiválóan igazolja, hogy a B hangértékű rovásjelünk, a rovás ábécénkkel egyetemben nem a humanizmus kreálmánya. Eredete több mint ötezer évre nyúlik vissza és a kukutyini emberek már akkor is valaminek a belsejét, közepét jelölték ezzel a jellel. A korsón látható kép (bendő), a jel (X) és a jelhez tartozó hang (Bé) egységéből pedig arra lehet következtetni, hogy ez a társadalom minden bizonnyal ugyanazokat a szavakat használta a hely meghatározására is (be, bel, belül, bent, bendő), mint mi napjainkban.

Antal Csaba